Labdarúgás: a thai bajnok edzéseit látogatja a Fradi korábbi japán csatára

2012.04.03. 09:57
Címkék
A Nemzeti Sport Online Japánból származó információi szerint a thaiföldi bajnokcsapat, a Buriram United edzéseit látogatja a hazánkban több NB I-es klubban is megforduló japán támadó, Honma Kazuo.

Úgy tudjuk, hogy a 32 éves csatár egyelőre csak edz az ázsiai Bajnokok Ligájában is érdekelt együttessel, mert a szakmai stáb szerint az erőnléti állapota még nem megfelelő, erősödnie kell.

Honmát így nem is nevezték a helyi BL-re, a thai bajnokságban azonban hamarosan bemutatkozhat.

A japán futballista 2004-ben Szerbiából igazolt az FC Szegedhez, majd Pápára került, ahol az NB I-ben és az NB II-ben is futballozott. Onnan 2008 februárjában Diósgyőrbe vezetett az útja, majd egy szezont Nyíregyházán, egy szezont pedig Siófokon játszott végig. Tavaly nyáron a Vasashoz igazolt, ám öt NB I-es meccs után szerződést bontott, és október elején aláírt a Ferencvároshoz. Zöld-fehér mezben azonban egy mérkőzés sem jutott neki az NB I-ben, mindössze az NB II-ben mutathatta meg tudását egy félidő erejéig, majd decemberben szerződést bontottak vele, azóta nincs csapata.

Honma 118 mérkőzésen 34 gólt szerzett a magyar élvonalban.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
3 órája

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
3 órája

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
4 órája

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
4 órája

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
4 órája

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
4 órája

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
4 órája
Ezek is érdekelhetik