Könnyed sikerrel döntős a Chelsea a klub-vb-n

Vágólapra másolva!
2012.12.13. 13:24
null
Juan Mata nyitotta a gólok sorát a Monterrey ellen (Fotó: Reuters)
Döntőbe jutott a Chelsea labdarúgócsapata a klubvilágbajnokságon: a Bajnokok Ligája-győztes együttes 3–1-re legyőzte az elődöntőben a Monterreyt. A londoniaknál Juan Mata és Fernando Torres is betalált, Dárvin Chávez öngólt szerzett, a végeredményt Aldo de Nigris állította be. Rafael Benítez legénysége a fináléban a brazil Corinthiansszal csap össze.

A CONCACAF BL-t megnyerő Monterrey nem kezdett megilletődötten a Chelsea ellen, ám az első helyzet az angolok előtt adódott: a szűrőként játszó David Luiz 22 méterről bombázott fölé, majd három perccel később remekül indította Eden Hazard-t, aki a mexikói védelem mögött kilépve törhetett kapura, ám mellé trafált.

A Monterrey szögletből veszélyeztetett negyedóra elteltével, majd a 17. percben megszerezte a vezetést a Chelsea egy nagyszerű góllal: Oscar kényszerítőzött Ashley Cole-lal, utóbbi Juan Matához játszott, aki a tizenhatoson belül átvette a labdát, és kilőtte a rövid sarkot. 0–1

David Luiz nagyon élt a középpályán, igazi motorja volt a Chelsea-nek, a 22. percben Fernando Torrest indította, akinek középre adásából Cesar Azpilicueta szabálytalankodott, így jöhetett a Monterrey. A mexikói együttes legveszélyesebbje támadásban Jesús Corona volt. Az első félidő egy nullás Chelsea-vezetéssel zárult.

A fordulás után sokkolta ellenfelét a Chelsea: a 46. percben Hazard passzolt Torreshez a tizenhatoson belül, aki megtolta a labdát, és kapura lőtt, megpattanó kísérlete megzavarta a Monterrey kapusát, és a labda hálóba vágódott. 0–2

Két minutummal később jött az újabb Chelsea-gól: Torres ezúttal remekbe szabott keresztpasszt adott Matának, aki középre adott, a visszaérkező Dárvin Chávez lábáról pedig a saját kapujába pattant a labda – végleg megpecsételődött a Monterrey sorsa. 0–3

A hajrára beállt Victor Moses és Frank Lampard is, utóbbi veszélyes távoli lövésekkel tette le névjegyét. A Monterreynél továbbra is Corona játéka rejtette a legtöbb veszélyt, miközben a Corinthians játékosai elhagyták a lelátót, és a büfé felé vették az irányt a rendes játékidő végéhez közeledve.

A végén még szépíteni tudott a Monterrey: a 91. percben Aldo de Nigris kapott labdát a tizenhatosán belül a jobb oldalon, és Petr Cech mellett a hálóba tekert, beállítva a végeredményt. 1–3

A Chelsea ezzel bejutott a döntőbe, amelyben ellenfele a klub-vb-k első, 2000-es győztese, a brazil Corinthians lesz. A találkozót vasárnap 11.30-kor rendezik. A Monterrey a bronzéremért küzdhet az egyiptomi al-Ahlival.

MONTERREY–CHELSEA 1–3

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, JAPÁN
ELŐDÖNTŐ
Monterrey (mexikói)–Chelsea (angol) 1–3
Gólszerző: De Nigris (91.), ill. Mata (17.), Torres (46.), Chávez (48. – öngól)
A DÖNTŐBEN
Corinthians (brazil)–Chelsea (angol)
A döntőt magyar idő szerint vasárnap 11.30-kor rendezik, a bronzmérkőzést 8.30-kor.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik