Klub-vb: újabb új-zélandi csoda, az Auckland City a harmadik!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.20. 19:34
A labdarúgó klub-vb harmadik helyéért megrendezett mérkőzésen az új-zélandi Auckland City 1–1-es kilencven percet követően tizenegyesekkel 4–2-re legyőzte a mexikói Cruz Azult.

Az új-zélandi együttestől már a negyeddöntős szereplés is kellemes meglepetésnek számított, az pedig, hogy a négy közé is bejutott, és ott csupán hosszabbításban maradt alul az argentin San Lorenzóval szemben, hatalmas fegyvertényt jelentett.

A csoda pedig, úgy tűnt, folytatódik, a bronzmérkőzés első félidejének ráadásában ugyanis Ryan de Vries találatával megszerezte az vezetést az Auckland City (0–1).

A fordulást követően éledezett a Real Madrid elleni meccsen 4–0-ra kikapó Cruz Azul, Fórmica ugyanakkor még hiába fejelt 8 méterről a kapuba, a találat előtt már jócskán lesen helyezkedett, így elmaradt az egyenlítés.

Az 57. percben azonban már nem, bal oldali beadás után Joao Rojas fejesét a védők még blokkolták, az ismétlése azonban a jobb felsőben kötött ki (1–1).

Az utolsó negyedórában mindkét kapusnak szüksége volt egy-egy bravúrra, de Vicelich lövése és Fórmica fejese után is helyén volt Corona, illetve Spoonley, ez pedig azt is jelentette, hogy az Auckland City négy meccséből a harmadik nem ért véget a rendes játékidőben.

Hosszabbításra ezúttal nem került sor, hanem egyből tizenegyespárbaj következett, amelyben az új-zélandiak részéről Irving akkora lécet rúgott, hogy a labda konkrétan a pálya közepéig repült vissza, de Fórmica sem találta el a bal felső sarkot, így két kör után 1–1-gyel álltak a felek.

A negyedik párharcban Valadéz rúgását Spoonley megfogta a jobb alsónál, Issa pedig a jobb felsőbe lőtt, így az új-zélandiak végeztek a harmadik helyen (2–4)!

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, MARRÁKES
A 3. HELYÉRT
Cruz Azul (mexikói)–Auckland City (új-zélandi) 1–1 (Rojas 57., ill. De Vries 45+2.) 11-esekkel 2–4

A KLUBVILÁGBAJNOKSÁG TELJES PROGRAMJA

NYOLCADDÖNTŐ
Magreb Tétuan (marokkói)–Auckland City (új-zélandi) 0–0 – 11-esekkel 3–4

NEGYEDDÖNTŐ
Auckland City
–ES Szétif (algériai) 1–0
Cruz Azul (mexikói)–Western Sydney Wanderers (ausztrál) 3–1 – h. u.

ELŐDÖNTŐ
Cruz Azul–Real Madrid (spanyol) 0–4
San Lorenzo (argentin)–Auckland City 2–1 – h. u.
AZ 5. HELYÉRT
ES Szétif–Western Sydney Wanderers 2–2 – 11-esekkel 5–4
A 3. HELYÉRT
Auckland CityCruz Azul 1–1 11-esekkel 4–2
DÖNTŐ
Real Madrid–San Lorenzo

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik