Hová lett Edmundo?
| Az NSO sorozatában már visszavonult sportolók jelenlegi életéről olvashat. Tekintse meg a korábbi részeket is! |
„A börtön ablakába soha nem süt be a nap/ az évek tovaszállnak, mint egy múló pillanat” – írhatná egy képeslapra Romário, ha eszébe jutna kedvenc ellenségét, Edmundót meglepni ilyesmivel. Az idézet két népi megfigyelést, mondhatni, örök érvényű bölcsességet rejt magában: mai főhősünk mindkettőt megtapasztalhatta.
Edmundo, a verekedésre, ivászatra és még ennél is rosszabb dolgokra mindig készen álló méregzsák kora egyik leggólerősebb csatára volt, brazil, olasz és japán klubcsapatokban ontva a gólokat, osztogatva a gólpasszokat, a pofonokat és a rúgásokat.
„Az udvar most boldog. A király, a herceg és a bolond is” – mondta Romário, amikor 2000-ben arról nyilatkozott, milyen harmónia uralkodik a Vascónál a klubelnök, Eurico Miranda (a király), ő maga (a herceg), illetve Edmundo (a bolond) között. |
Az egy brazil bajnokin hat gólt vágó támadó többek között a Vasco da Gama, a Palmeiras, a Flamengo, a Corinthians, a Santos, a Cruzeiro és a Fluminense színeiben szórta a gólokat, olykor boldogítva, olykor „vérlázítva” a híveket és a vezetőket. Japánban (Tokió Verdy, Urava Red Diamonds) és Olaszországban (az érte kilencmillió dollárt kiadó Fiorentina, Napoli) is légióskodott, de számára a brazil futball nappalai és legfőképpen a brazil városok éjszakái nélkülözhetetlennek bizonyultak.
A válogatottban 39 alkalommal szerepelt, tízszer volt eredményes, de csakis rovott múltjának és magaviseletének köszönhető, hogy nem lett nagyobb e két mutató. Az 1998-as világbajnokságon viszont Romário távollétében megmutathatta volna – de nem tudta. 2000-ben rövid időre a Vascóban összeállt az Edmundo, Romário álompáros, ám hamar felbomlott a „két torony szövetsége”. Történelmi érdekesség, hogy éppen Bebeto érkezett a távozó Edmundo helyére. Ha már historizálunk: az 1994-es Palmerias (Marcos – Cláudio, Zago, Cléber, Roberto Carlos – César Sampaio, Mazinho (Flávio Conceicao), Rivaldo, Zinho (Rincón) – Edmundo (Amaral), Evair (Alex Alves)) sem volt éppen kutyaütő csapat.
De térjünk vissza hősünkre: harmincas évei elején alámerítkezett a brazil másodosztályba, majd a Palmeirasban és a Vascóban rázta meg magát még egyszer, amúgy istenesen, mielőtt 37 évesen visszavonult volna – mert annyira szívére vett egy kihagyott büntetőt.
Egy kis desszert: 2004-ben felvetődött, hogy az „Állat” Magyarországon, mégpedig az Újpestben folytatja, de aztán kiderült, hogy egy külföldi menedzseriroda ugyan a lila-fehér klub figyelmébe ajánlotta Edmundót, megállapodásra anyagi okok miatt nem kerülhetett sor.
Aki azt gondolta volna, hogy megidősödvén Edmundo fejének lágyabb részei megkocsonyásodnak, és edzőként vagy kommentátorként, újságíróként békésen elbütykölget nyugdíjig, az nem olvasta el eléggé figyelmesen a fenti sorokat.
Talán majd most megkomolyodik az „Állat”: 2011 júniusában négy és fél év börtönbüntetésre ítélte őt a Brazil Nemzeti Bíróság, még 1995-ben, Rióban okozott balesete miatt. A támadó miatt akkor három ember vesztette életét.
Korábbi ügyei – karatézás meccsen, súlyos testi sértés, éves jövedelemként 40 ezer dollár bevallása – gyerekjátékok voltak emellett. Edmundót még a baleset évében ittas vezetésért is őrizetbe vették, de azt is megúszta felfüggesztett szabadságvesztéssel. Csak éjszakákra kellett mégis börtönbe vonulnia, majd felfüggesztették ezt is. Később újra elkapták ittas vezetésért, és már nem volt kegyelem: elítélték. A hír hallatán természetesen megszökött, de nem könnyű egy egykori csatárfenoménnek bujkálnia Brazíliában: egy névtelen bejelentés alapján elfogta a rendőrség.
