Hollandia: Robben visszatért, fél órát volt a pályán – képek

Vágólapra másolva!
2020.08.22. 15:25
null
Arjen Robben ismét a pályán (Fotók: Twitter/FC Groningen)
Több mint egy évvel azután, hogy bejelentette, felhagy a profi labdarúgással, visszatért a pályára Arjen Robben, aki fél órát játszott a Groningen szombati, Almere City elleni felkészülési mérkőzésén (1–1).


A 36 éves, világbajnoki ezüst- és bronzérmes futballista – aki 2019 nyarán a Bayern Münchenből vonult vissza – a szakmai stábbal megbeszéltek szerint az első 30 percet töltötte a pályán az élvonalbeli Groningen szombati találkozóján. Ez idő alatt gólt nem szerzett, de lecserélése után a holland Fox Sportsnak elmondta, nagyon örült, hogy újra a pályán lehetett.

Mint arról beszámoltunk, júniusban vált hivatalossá, hogy Robben egy év pihenő után ismét profi futballistának áll, és az előttünk álló idényben ifjúkori klubját, a Groningent erősíti.

A holland bajnokság (Eredivisie) a szeptember 12–13-i hétvégén kezdődik, a Groningen az első fordulóban Robben korábbi csapatát, a PSV-t fogadja.

ÍGY KEZDTE EL ROBBEN A BEMELEGÍTÉST A MECCS ELŐTT…


…ÉS ÍGY LŐTT KAPURA


 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
16 órája

Felkészülés: gól nélküli döntetlent ért el a DAC ukrán ellenfelével szemben

Minden más foci
2025.07.10. 21:13

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 21:46

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 19:15

Felkészülés: NB III-as ellenfelet győzött le a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 13:04

Felkészülés: a Kisvárda három góllal nyert a Zseleznicsar ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 20:30

Felkészülés: Saponjics megszerezte az első gólját, győzött a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 20:31

A Kisvárda másodszor már simán kikapott a Dinamo Kijevtől

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 19:31
Ezek is érdekelhetik