Futball-legendák és szavazók is döntenek

Vágólapra másolva!
2009.10.20. 16:31
null
A Puskás-díj látványterve – a világon először a Nemzeti Sport Online-on
Címkék
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke kedd délután Felcsúton írta alá azt a szerződést, amelynek értelmében a szervezet december 21-i gáláján az esztendő legszebb gólját elérő futballista átveheti a Puskás-díjat. A FIFA külön engedélyével elsőként a Nemzeti Sport Online számolhat be arról, milyen lépcsőfokok megtétele vár a győztesre.

A legszebb gól igencsak szubjektív dolog, amelyről így nem véletlenül többfordulós, igen nagy versenyfutás végén születik majd döntés. A pályázóknak több feltételnek is meg kell felelniük, hiszen esztétikai szépsége mellett értékelik a gól értékét, fontosságát is.

BLATTER SZEMÉLYESEN GRATULÁLT
 

Joseph Blatter, a FIFA elnöke a Puskás-díj megalapításának sajtótájékoztatóján személyesen gratulált az U20-as válogatottal világbajnoki bronzérmet szerző Présinger Ádámnak és Szabó Jánosnak.

A nemzetközi szövetség elnöke beszédében elmondta, Puskás Ferenc nemcsak nagyszerű futballista, hanem kiváló ember is volt, akit sohasem szabad elfelejteni.

Orbán Viktor, a Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémia alapítója is beszédet mondott a díj ünnepélyes bemutatója során.

„Valami olyan történik most, amire minden magyar büszke lehet. Olyan ez hazánknak, mint a győzelmet jelentő gól megszerzése" – mondta Orbán Viktor, aki átadta a felcsúti akadémia zászlóját Blatternek.

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke elmondta, Koppenhágában találkozott Pelével, aki megkérdezte tőle, hogy méltóképpen őrzik-e még Puskás emlékét Magyarországon.

A versenyben eleve csak azok a gólok, illetve góllövők vehetnek részt, akik a 2008-2009-es szezonban minimum élvonalbeli mérkőzésen zörgették meg a hálót, természetesen nemzetközi kupamérkőzés vagy válogatottbeli találkozó értéknövelő tényező lehet adott esetben.

A beérkező „pályamunkák" közül a FIFA-apparátus a szervezet futballbizottságának továbbítja az általa legszebbnek vélt harminc találatot. Itt pedig már igazi legendák kezébe kerül a döntés, hiszen a Franz Beckenbauer elnök vezette 29 fős bizottságnak olyan tagjai vannak, mint Dragan Sztojkovics, Roger Milla, Abedi Pelé, Hugo Sánchez, George Weah, Zbigniew Boniek, Ali Daei , Sir Bobby Charlton, Eusébio vagy éppen a brazil „futballkirály", Pelé. Ők aztán igazán értik és érzik a szakma, azon belül is a gólszerzés minden csínját-bínját, az általuk megszavazott és továbbjuttatott tíz gólt aligha lehet földi halandónak felülbírálnia.

A tízes lista október végén kerül fel a FIFA honlapjára, ahol a szavazók dönthetnek majd a végső győztesről. A szavazás állását nem lehet nyomon követni, a nagyon is komoly játékban résztvevők csupán egy visszaigazolást kapnak.

A zürichi gálára a tíz versenyben maradt jelölt kivétel nélkül meghívást kap, s a rendezvényen derül ki, melyikük lett a győztes, aki átveheti az egyedi, névre szóló díjat. A többiek nem kapnak semmilyen elismerést, nekik a versenyben való izgalom marad csupán emlékül.

Magát a kézzel fogható díjat a FIFA dizájnerei álmodták és tervezték meg, amely illeszkedik a szövetség stílusához, nem mellékesen a többi díjhoz.

A december 21-i gálán a szokásoknak megfelelően díjazzák a legjobb férfi, illetve női játékost, valamint fair play és elnöki különdíj is gazdára talál. Utóbbiak azonban hagyományos díjak, ellentétben a Puskás-díjjal, amelyről ez idáig csupán annyit lehetett tudni, hogy azt a szezon legszebb góljának szerzője kapja meg.

A díjról tudni kell, hogy a nemzetközi szövetség korábban még senkiről sem nevezett el díjat. A Puskás-díj sem igen jöhetett volna létre, ha nincs dr. Csorba István ötletgazda, illetve nem talál egy olyan karizmatikus, elhivatott, Puskásért rajongó, prominens sportvezetőt, mint a FIFA-elnök Joseph Blatter. A történet tragédiája, hogy Csorba István nem élhette meg ötlete megvalósulását: október 9-én, életének 65. évében súlyos betegségben elhunyt.

Az ötlettől a díjalapításig három év telt el, kedden végre aláírásra is kerülhet a szerződés, amelyet a Puskás-család nevében Puskás Ferenc özvegye szentesít, míg a FIFA részéről Joseph Blatter. A szövetség első emberének nem szokása, hogy a FIFA-szerződéseket saját maga írja alá, arra ott vannak beosztottak, az igazgatók, illetve a főtitkár. A Puskás-díj elismertségét jelzi, hogy a szerződés aláírásáért személyesen érkezett Magyarországra és utazott el a felcsúti labdarúgó akadémiára a FIFA-elnök.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik