FIFA: Blattert és Valckét további 80 hónapra eltiltották

Vágólapra másolva!
2021.03.24. 14:25
null
Sepp Blatter (jobbra) és Jérome Valcke 2014-ben (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) további büntetést szabott ki Joseph Blatter korábbi elnökre és Jérome Valcke volt főtitkárra, így eltiltásuk a sportágtól csaknem hét évvel meghosszabbodik – számolt be a döntésről az MTI.

 

Mindkét volt sportvezetőre hat év és nyolc hónapra szóló büntetést szabott ki a FIFA etikai bizottsága, ez az eddigi eltiltásuk októberi lejártakor lép majd hatályba. Ezen felül mindkettőjüknek 1-1 millió svájci frankot is fizetniük kell.

A FIFA szerdai közlése szerint az elmúlt időszakban végzett vizsgálatok több újabb szabálytalanságot tártak fel Blatterék hivatali idejéből. Különösen problémásnak bizonyultak különféle FIFA-rendezvények után a szövetségi vezetőknek juttatott extra kifizetések, valamint szabálytalan szerződésmódosításokat és -hosszabbításokat is felfedeztek, Valcke esetében pedig megállapították, hogy magánjogi eljárásokat a FIFA térített meg.

Blatter 1998 és 2015 között volt a FIFA elnöke, jelenleg a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységre vonatkozó hatéves eltiltását tölti, és ennek októberi lejárta után lép életbe a mostani eltiltás.

Ellene, ahogy a FIFA főtitkári pozícióját 2007 és 2015 között betöltő Valcke ellen is, több nyomozás, eljárás és büntetőper zajlik.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik