Felkészülés: Newcastle-Fener meccs lesz Sopronban!

2012.07.12. 19:51
Címkék
Érdekes információt közöl a Newcastle United hivatalos honlapja, az angol élvonalban szereplő együttes az egyik felkészülési mérkőzését Magyarországon játssza le. A lap szerint a Newcastle július 21-én a Soproni Stadionban mérkőzik meg ellenfelével, amely ráadásul nem is magyar csapat lesz – hanem a török élvonalban szereplő Fenerbahce.

Egy elmaradt dél-afrikai lehetőség után Németországon és Magyarországon tölti a felkészülési időszak első szakaszát a Newcastle United.

A „szarkák" – immár Kádár Tamás nélkül – ma utaztak Németországba, holnap pedig már edzőmeccset játszanak a német harmadosztályú Chemnitzer FC ellen.

Utána München felé veszik az irányt Alan Pardew tanítványai, majd Landsbergben a Koman Vladimirt is a soraiban tudó francia második ligás Monaco lesz az ellenfelük.

A harmadik fellépés az ominózus soproni találkozó a török ezüstérmes Fenerbahce ellen július 21-én, szombaton, a meccs magyar idő szerint 20 órakor kezdődik.

Ezzel zárul a NUFC felkészülésének első szakasza, később júliusban Portugáliába utaznak a fekete-fehérek, ellenfelük a Megyeri Balázst foglalkoztató görög Olympiakosz, valamint a Braga lesz többek között.

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu Eb: Lucz Anna ezúttal ezüstérmes lett 200 méteren

Kajak-kenu
18 perce

Ibrahimovic beszólt az amerikai szurkolóknak

Foci vb 2026
23 perce

Ghánai tiltakozás elutasított vízum miatt

Foci vb 2026
39 perce

Eközben Pozsonyban… Yaya Tourét kinevezték a Slovan vezetőedzőjének

Foci vb 2026
47 perce

Mindkét szombati meccsét megnyerte a női 3x3-as kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőn

Kosárlabda
54 perce

A brazil drukkerek már világbajnoki formában nyomják New York utcáin

Foci vb 2026
59 perce

F1, Katalán Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik