Egyszer már bejött: Kluivert és a fiatalok repíthetik Európa elitjébe az Ajaxot

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2017.04.18. 15:58
null
A Schalke még örülhet is, hogy „csak” kétgólos hátrányból várja a visszavágót (Fotó: AFP)
Az Ajax visszatér, és ismét fontos tényezővé válik az európai porondon – kezdte múlt heti cikkét a The Telegraph, ennek kapcsán pedig elmerült kicsit az Európa-ligában menetelő nagy múltú holland klub történelmében és jövőbeli lehetőségeiben.

 

Mint ismert, a csapat csütörtökön otthon 2–0-ra legyőzte a Schalkét az El-negyeddöntő első felvonásán – ez a legnagyobb előny jelenleg a négy párharcban, és a németek még örülhettek is, hogy csak ennyi lett közte –, így igencsak reális esélye van, hogy bejusson a legjobb négy közé.

LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Anderlecht (belga)–Manchester United (angol) 1–1
(Dendoncker 86., ill. Mhitarjan 37.)
Ajax (holland)–Schalke (német) 2–0 (Klaassen 23., 52. – az elsőt 11-esből)
Celta Vigo (spanyol)–Genk (belga) 3–2 (Sisto 15., Aspas 18., Guidetti 38., ill. Boetius 10., Buffel 67.)
Lyon (francia)–Besiktas (török) 2–1 (Tolisso 83., Morel 84., ill. Babel 15.)

A bajnoki hajrá sem lesz izgalommentes, a Feyenoord legyőzése és a rotterdamiak közelmúltbeli botlása után a hatpontos hátrány villámgyorsan egyre olvadt, három körrel a vége előtt.

OTTHON REKORDER, A VILÁGBAN IS NAGYHATALOM

Na de ne rohanjunk ennyire, kezdjük az alapoknál. Az 1900-ban alapított amszterdami klub – amely nevét a görög mitológiai harcosról, a „nagy” Aiaszről kapta – 33 bajnoki címével és 18 kupagyőzelmével egyaránt holland rekordernek számít, nyert négy BEK/BL-trófeát, egy-egy KEK-et és UEFA-kupát, valamint két-két európai Szuperkupát és Interkontinentális Kupát is.

A legrangosabb európai kupasorozatban a Bayern München, a Barcelona és a Liverpool (mind 5 sikerrel áll) is csak a 2000-es években tudta maga mögé szorítani az amszterdamiakat, a fenti hármas mellett pedig csupán a Real Madrid (11) és a Milan (7) előzi meg – mégsem ez a legnagyobb tette a klubnak.

Az 1970-es években háromszor is megnyerték a BEK-et (Fotó: AFP)
Az 1970-es években háromszor is megnyerték a BEK-et (Fotó: AFP)


FORRADALMASÍTOTTÁK A FUTBALLT

A csapat az 1970-es évek elején egyeduralkodó volt Európában, sorozatban háromszor nyerte meg a BEK-et, forradalmasította a futballt, megmutatta, hogyan kell a labdarúgást játszani, ami Johan Cruyfféktól kezdve minden elkövetkezendő generáció számára alappá vált, ahogyan a 4–3–3-as felállás is.

22 ÉVE VÁRNAK AZ ÁTTÖRÉSRE

Szinte hihetetlen, de már 22 éve annak, hogy a bécsi BL-döntőben a fiatal Ajax legyőzte az előző idényben a Barcát a döntőben 4–0-ra kiütő Milant. Louis van Gaal együttesében olyan feltörekvő fiatalok kaptak lehetőséget, mint az akkor 19. évét épp betöltő Clarence Seedorf, a 22. születésnapján alig túllévő Edgar Davids és Marc Overmars, a 24 éves Jari Litmanen és Edwin van der Sar, de Frank és Ronald de Boer is csupán napokkal előtte lettek 25 évesek. A padról két 18 éves srác, Nwankwo Kanu és a finálét a 85. percben eldöntő Patrick Kluivert állt be azon az 1995-ös összecsapáson…

A 95-ös BL-döntőt Kluivert (középen) döntötte el, de játszott Seedorf és Davids is (Fotó: AFP)
A 95-ös BL-döntőt Kluivert (középen) döntötte el, de játszott Seedorf és Davids is (Fotó: AFP)


EURÓPAI ÉLCSAPATOK NEVELŐKLUBJA

Megtartani viszont már nem tudták értékeiket, még a legtovább maradók is csak 1999-ig erősítették a gárdát, és azóta is inkább az a tendencia, hogy a tehetséges fiatalokat előszeretettel bevető csapat az európai klubok nevelőegyesületeként tevékenykedik – többek között Klaas-Jan Huntelaar, Luis Suárez, Rafael van der Vaart, Wesley Sneijder és Zlatan Ibrahimovic is az Ajaxnál robbant be a köztudatba.

Suárez 2011-ben a Liverpoolhoz igazolt át, majd 2014-ben Barcelonába (Fotó: AFP)
Suárez 2011-ben a Liverpoolhoz igazolt át, majd 2014-ben Barcelonába (Fotó: AFP)


A JELEN BIZTATÓ

Az alig 22 éves átlagéletkorú együttes újra felemelkedni látszik, a lehengerlő támadójáték ismét a régi dicsőséget eleveníti fel. A holland futballszakértő Simon Kuper úgy véli, ez az Ajax legjobb teljesítménye 2003 óta, amikor a többek között Zlatan Ibrahimovic, Wesley Sneijder és Rafael van der Vaart fémjelezte csapat a BL-negyeddöntőig jutott, és csak a későbbi győztes Milan ejtette ki – egy 91. percben szerzett góllal.

MIÉRT TÉRHET VISSZA AZ ELITBE?

Kanyarodjunk vissza a Telegraph anyagához, amely megemlíti, hogy bő húsz év után ismét összeállt egy európai porondon is ütőképes gárda, amely nagyra hivatott. A lap szerint az újjáéledés legfontosabb elemei a következők:

David Neresért több mint 10 millió fontot fizetett az Ajax (Fotó: AFP)
David Neresért több mint 10 millió fontot fizetett az Ajax (Fotó: AFP)

♦ Marc Overmars és a személyzet


• A jelenlegi háttérszemélyzet szorosan kapcsolódik az 1990-es legendákhoz: a már említett Overmars a sportigazgató, a klubot 1993-ig szolgáló Dennis Bergkamp a másodedző, Van der Saar a vezérigazgató. Közülük Overmars szerepe volt a legnagyobb az elmúlt évek átalakulásában, ő futtatja a klub híres játékosmegfigyelő-hálózatát, és egyre hatékonyabbak az igazolások is.

• 2015-ben például sikerült elcsábítania az FC Barcelona akadémiájáról André Onanát. A 21. születésnapját ebben a hónapban ünneplő kameruni azóta bemutatkozott hazája válogatottjában, és a csapat első számú kapusává nőtte ki magát.

• Szintén ebben az évben érkezett a Mönchengladbach német utánpótlás-válogatott balszélsője, Amin Younes – a libanoni származású 23 éves futballista öt találat mellett már 12 gólpassznál jár az idényben. A Schalke elleni első meccsen az alig 2 millió fontért megkaparintott játékos harcolta ki a vezetést eredményező büntetőt.

• Hozzá hasonlóan 2 millió fontért jött 2015-ben Arkadiusz Milik is, ő viszont már a Napolit szolgálja, miután az olasz klub tavaly nyáron 27 millió fontot áldozott a lengyel támadóra.

• Az érte kapott pénznek köszönhetően a takarékos átigazolási politikát ki tudták terjeszteni a klubnál, a Twente kiváló szélsőjéért, Hakim Zijesért már csaknem 10 millió fontot áldoztak. A 24. születésnapját márciusban ünneplő marokkói középpályás öt évre kötelezte el magát, s eddig 12 góllal és 16 gólpasszal hálálta meg a bizalmat.

• Idén januárban – az Overmars-érában először – a 10 millió fontos határt is átlépték az amszterdamiak, a Sao Paulo fiatal támadója, David Neres került ilyen sokba. Az immár 20 éves brazil szélső tíz fellépésen négy gólt és három gólpasszt hozott össze, a Feyenoord elleni rangadón az ő találata is kellett a sikerhez.

• Az elmúlt évek fejlődésének köszönhetően Overmars neve már az Arsenalnál is szóba jött, a hírek szerint a nyártól ő lehet az „ágyúsok” történetének első futballigazgatója.

Davy Klaassen 22 éves kora óta az Ajax csapatkapitánya (Fotó: AFP)
Davy Klaassen 22 éves kora óta az Ajax csapatkapitánya (Fotó: AFP)


♦ Fantasztikus kapitány

A csapat első számú sztárja, legértékesebb futballistája és kapitánya ugyanakkor régebb óta szolgálja már a klubot, egészen konkrétan 2004-től. A még most is csak 24 éves Davy Klaassen 2011-ben debütált a felnőttcsapatban, 2014 óta 11-szer a holland válogatottban is pályára léphetett.

Az együttes irányítója – akit olyan nagy formátumú játékosokkal állítanak párhuzamba, mint Steven Gerrard vagy Bryan Robson – az előző idényben robbant be igazán, de a mostaniban még egy lapáttal rá tudott tenni, 43 tétmérkőzésen 19 gólnál és 12 gólpassznál jár.

A már 22 éves kora óta az együttes kapitányaként futballozó Klaassen a Schalke elleni összecsapáson kétszer is bevette a németek kapuját, kiváló teljesítményének köszönhetően az Everton is vinné.

Kluivert és a fiatalok

• Egyszer már bevált… Most a 95-ös BL-döntő hősének fia, Justin Kluivert lehet akár nyerőember, a 18. születésnapját májusban ünneplő jobbszélső eddig 11 alkalommal lépett pályára az élvonalban, ahol megszerezte az első gólját is, míg a gelsenkircheniek ellen gólpasszt adott.

• Mellette még kiemelik a 17 éves Matthijs de Ligtet is, aki már bemutatkozhatott a holland válogatottban is – no, ez speciel nem volt sikertörténet a bolgárok ellen, ám fiatal, nagyreményű játékosról van szó az ő esetében is.

• Klaassen utódja is a csapatnál van már, Donny van de Beek lehet az új nagy tízese a klubnak; a 19 esztendős játékos 25 meccsen lépett pályára az idényben, a Schalke ellen kezdett is.

• Davinson Sánchezt a Barcelona is megvette volna az Atlético Nacionaltól, de a nyáron 5 millió euróért az Ajax szerezte meg a kolumbiai védőt. A 20 éves középhátvéd ráadásul az ellenfél kapujánál sem jön zavarba, öt gólja és két gólpassza is van már az Ajax színeiben.

Kasper Dolberget az „új Ibrahimovicnak” tartják (Fotó: AFP)
Kasper Dolberget az „új Ibrahimovicnak” tartják (Fotó: AFP)



♦ Az egyik legígéretesebb támadó is itt játszik

Kasper
Dolbergről már többször is írtunk, a 19 éves dán támadót John Steen Olsen vitte az Ajaxhoz, aki Zlatan Ibrahimovicot, Viktor Fischert, Christan Eriksent és Michael Laudrupot is – Dolberget éppen az „új Ibrahimovicként” szokták aposztrofálni. A csatárt már a Manchester United is figyelteti, első felnőttszezonjában 19 gólnál és nyolc gólpassznál jár eddig.

♦ A fiatalokban bízó szakember

Peter
Bosz Frank de Boer helyét átvéve azonnal hatást gyakorolt a klubra, érkezése óta öt akadémistát is bedobott a mély vízbe, és sikeresen illesztette be a csapatba például Zijest és Nerest is. Ha a fiatalokkal továbbra is ilyen szépen tud haladni, akkor egy napon talán az ő neve is bekerülhet Cruyff, Van Gaal és Rinus Michels mellé a klub „aranykönyvébe”.

AKKOR IRÁNY AZ ÚJABB EURÓPAI KUPASIKER?

S hogy jön-e az újabb nagy siker az európai kupaporondon? A jelenlegi trendeket figyelembe véve arra azért nem sok esély látszik, hogy a kontinens tőkeerős élklubjaival képes legyen felvenni a versenyt – vagy akár csak megtartani a legnagyobb értékeit… –, pedig az biztos, hogy egy jó Ajax felüdülést jelentene a nemzetközi labdarúgásban is. Egyelőre az El-ben a Schalke ellen igencsak kedvező helyzetből várja a visszavágót, s ha sikerülne bejutni a négy közé, ott már bármi megtörténhet…

ÁPRILIS 20., CSÜTÖRTÖK

EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

21.05: Manchester United (angol)–Anderlecht (belga) (Tv: RTL II)
Az első mérkőzésen: 1–1
21.05: Besiktas (török)–Lyon (francia) (Tv: Digi Sport2)
Az első mérkőzésen: 1–2
21.05: Genk (belga)–Celta Vigo (spanyol) (Tv: Digi Sport3)
Az első mérkőzésen: 2–3
21.05: Schalke (német)–Ajax (holland) (Tv: Digi Sport1)
Az első mérkőzésen: 0–2

ÁPRILIS 21., PÉNTEK

EURÓPA-LIGA
ELŐDÖNTŐ

13.00: sorsolás, Nyon (Tv: Digi Sport2, Eurosport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik