HIRDETÉS
HIRDETÉS
Nemzetisport.hu 2011.08.03 20:22 Frissítve: 2015.03.16 02:38

Egygólos római siker a Vasas-centenáriumon

Az idén 100. születésnapját ünneplő Vasas a centenáriumi gálamérkőzésén a Puskás Ferenc Stadionban az olasz AS Romát fogadta. A „farkasok" egy góllal győztek a Francesco Totti, Bojan Krkic duó debütálásán.

HIRDETÉS


Marco Borriello (balra) nagy elánnal vetette bele magát a küzdelembe (Fotó: Szabó Miklós)

 

Nagy várakozás övezte a mérkőzést, nemcsak mert 100 éves az egyik legnagyobb múltú és legsikeresebb magyar egyesület, a Vasas, hanem azért is, mert a világhírű AS Roma tette tiszteletét a centenáriumon. Az olasz csapat érkezését természetesen nagy szurkolói és médiafigyelem övezte.

 KÉPGALÉRIA
KATTINTSON A KÉPRE!

A gálamérkőzés előtt a médiaválogatott vívott meg a DJ-válogatottal, majd az esti találkozó előtt a két gárda zászlóinak bemutatása után ünnepélyes keretek között köszöntötték a lelátón helyet foglaló Vasas-legendákat, a nemrégiben 70. születésnapját ünneplő Mészöly Kálmánnak pedig ajándékokkal is kedveskedtek a szervezők.

Kevesebb néző látogatott ki a Puskás Ferenc Stadionba, mint amennyit vártak a szervezők, a Roma pedig a Lobont – Cicinho, Heinze, Greco, José Angel – Cassetti, De Rossi, Perrotta – Totti – Krkic, Borriello kezdővel állt ki, tehát most esett át a tűzkeresztségen a sokra hivatott Totti, Krkic duó.

Nem a legnagyobb lendülettel kezdődött a találkozó, és ahogyan várható volt, a rómaiak uralták a mezőnyt, alig győzött röpködni jobbra-balra a Vasas kapusa, Lubos Ilizi. Természetesen a legnagyobb nézőtéri ováció akkor csattant fel, amikor a népkedvenc Francesco Totti szögletet végezhetett el, ilyenkor az aktuális oldalon helyi tapsvihar tört ki, és szaporán villogtak a vakuk.

Leginkább a most debütáló Bojan Krkic csipkedte magát, a gólhoz legközelebb is a Barcelonából érkező támadó jutott, amikor a 28. percben a 16-os jobb oldalára betörve a lécre bombázott. A 30. perctől egyre bátrabban támadott a Vasas, és helyzetet is ki tudott alakítani a házigazda, kétszer is védenie kellett Bogdan Lobontnak.

Francesco Totti (balra) 60 percet töltött a Puskás-stadion gyepén (Fotó: Németh Ferenc)

 

Érdekes hangulatban kezdődött a második játékrész, mert a DJ-nek nehezen esett le, hogy pár méterre tőle a gyepen kitört a félidő; szerencsére sztrájkba léptek a játékosok és a játékvezető, és sikerült fizikai kényszer nélkül befejeztetni a lemezlovassal az ez esetben kevésbé áldásos zenei tevékenységét. Az első negyedórában sok érdekes esemény nem történt, majd viharos cserék következtek – Luis Enrique mester teljesen új csapatot küldött a gyepre –, amelyek meg is zavarták a Romát, mert  Dajic fejelhetett hat méterről, de hárított az olasz hálóőr.

A 69. percben megszerezte a vezetést Roma: a csereként beállt Federico Viviani lőtt 30-ről, és az első előtte álló Vasas-játékos talpán, a második combján is megpattant a labda, amely a kapust becsapva a bal sarokban landolt. 01

VASAS–AS ROMA 0–1
 

 

A mérkőzés utolsó negyedében egyre-másra alakította ki a Roma B a helyzeteket, de Ilizi mindent védett, és néha szerencséje is volt.

Nyert a Roma egy nem túl izgalmas mérkőzésen, ám nem is ez a lényeg, hanem hogy a Vasas 100. születésnapján ajándékként Francesco Totti és Bojan Krkic ellen játszhattak Mészöly Kálmán és Farkas János utódai.

LUIS ENRIQUE ELÉGEDETT CSAPATA GYŐZELMÉVEL

 


 

 NYILATKOZATOK

„Életem egyik legszebb gólját rúgtam, bár ez csak a második találatom római színekben. Jó érzés volt, hogy ennyi magyar Roma-szurkolót láttam a lelátókon" – nyilatkozta a boldog gólszerző, Federico Viviani a lefújást követően.

A hazaiak mestere, Komjáti András nem bánkódott a vereség miatt.

„Egy ilyen mérkőzésen nem az eredmény az elsődleges, mert egy Romától ki lehet kapni. Külön köszönet a szervezőknek azért, hogy sikerült a Vasas centenáriumára egy ilyen patinás klubot elhozni. A játékosoknak különleges élmény ilyen labdarúgóktól egy-két dolgot, cselt, átvételt ellesni, hiszen soha nem szégyen tanulni. Ami a bajnokságot illeti: nem biztos, hogy aktuális ezen a gálaesten ezzel foglalkozni, de nehezen állt össze a keret az átigazolási problémák, valamint a sérültek miatt” – vélekedett a szakember.

„Hatalmas élmény volt ilyen játékosok ellen pályára lépni, nem mindenki előtt adódik ilyen lehetőség – emelte ki a csapatkapitány Bakos Szabolcs is. – A labdatartásban alulmaradtunk, de összességében helytálltunk. Igyekeztünk együttesen mozogni és támadni. Tanulságos meccs volt.”

Luis Enrique nem volt szószátyár a találkozó után. Idéznénk a vele folytatott beszélgetést:

– Hogyan tetszett Krkic játéka?
– Elégedett voltam vele.
– Milyen a viszonya Tottival?
– Semmi különös.
– Lesznek még átigazolások a nyáron?
– Ez nem teljesen az én ügyem, a klubon is múlik.

 PERCRŐL PERCRE
1. perc A Roma kezdi a találkozót.
4. perc Erősen barátságos hangulatban kezdődött a találkozó.
9. perc Perrotta, Totti és Krkic kényszerítőzött egymással, de pontatlan a jobb oldali beadás.
14. perc Krkic lőtt a 16-os sarkáról, egy védő sarkán megpattant a labda, így végül fogta a kapus a Jabulanit.
16. perc Valdez bal oldali beadása megpattant egy védőn, de Perrotta elől felszedte a labdát Ilizi.
19. perc Krkic cselezgetett a bal oldalon, az ötös sarkáról beadott, ám a becsúszó védők mentettek.
20. perc Perrotta vállalkozott lövésre 16-ról, Ilizi védett a bal sarok előtt, majd Borriello húzta meg a jobb szélt, de az ötös sarkáról leadott lövését védte a jól záró Ilizi.
21. perc Totti végezte el a szögleteket, hatalmas üdvrivalgás, szapora vakuvillanás a nézőtéren.
24. perc De Rossi bombázta rá a labdát saját ötösén nagy erővel Heinzére – felavatta az argentin új fiút a középpályás...
28. perc Krkic vette át a labdát a 16-os jobb oldalára belépve, majd nagy erővel a lécre bombázott.
32. perc A középhátvéd Greco lőtt 31 méterről, de a kapus kitolta a labdát a bal felső elől, majd egy Vasas-szöglet után Polényi lőtt, ezt meg Lobont hárította: a középre tartó labdát a szöget jól záró román kapus kitenyerelte oldalra.
38. perc Egy bal oldali szöglet után nyolc méterről bombázott fölé jobbal Marko Simic. Nem sokkal később Perrotta veszélyesen húzott el a bal oldalon, de Kovács Gábor kétszer is ragyogó ütemben lépett közbe.
43. perc A kilépő Simic elől mentett kivetődve Lobont. Balkan Fanatic...
45. perc Vége az első félidőnek.

Hullámzik már a lelátó? – kérdeztük a helyszínen lévő kollégánkat, Ale Lászlót.

„Harminc percig melegítettek a játékosok. Jó a hangulat, bár ritkán tapsolunk. Az olaszoknál Greco a legjobb, de De Rossi és Krkic is kiemelkedően futballozik; tőlünk Bárányos, Jokics és Arszics csipkedte magát legjobban, ám Katonával is elégedett vagyok" – szólt a félidei szentencia.

Az egykori Vasas-játékos Juhár Tamás szerint azt játssza a magyar csapat, amit Komjáti Andrással begyakoroltak. „Jó lehetőség ez a gálameccs arra, hogy finomíthassanak a taktikán, hogy végre megszerezhesse az első pontjait a Vasas a hazai bajnokságban. A Román látszik, hogy azt játssza, amit igazán tud" – mondta az egykori védő. A Videoton portugál trénere, Paulo Sousa kifejtette, hogy jól ismeri Tottit, hiszen még játszott ellene. Az a véleménye róla, hogy a világon senki sem rendelkezik olyan periferikus látással, mint a rómaiak csapatkapitánya.

46. perc Elkezdődött a második félidő, bár a stadionban üvölt a zene.
47. perc Állt a játék, de a hangosbemondó jól érezte magát – végül sikerült fizikai kényszer nélkül rábeszélni, hogy fejezze be kevésbé áldásos tevékenységét.
47. perc Totti lőtt 32-ről szabadrúgást, a labda másfél méterrel fölé szállt.
50. perc Nagyjából tisztázódtak a félidei cserék: néhányan átadták helyüket másoknak, egyesek a pályán maradtak.
52. perc Ilizi védett a bal sarok előtt egy szinte az alapvonalról elengedett Krkic-löketet.
60. perc Megtörtént a sorcsere a Románál, de frissült a Vasas is.
64. perc Simplício lépett rá Jokics Achillesére, ápolták is a szerb szervét pár percig. Később le is kellett cserélni.
65. perc Beliczky kavart emitt, Okaka amott, de tisztáztak a kapusok.
67. perc Bakos szabadrúgása után Dajic fejelt kapura hat méterről, de az 500 eurós viziért közös tulajdonból megszerzett Curci hárított.
69. perc Vezet a Roma! A csereként beállt Federico Viviani lőtt 30-ről, és az első előtte álló Vasas-játékos talpán, a második combján is megpattant a labda, amely a kapust becsapva a bal sarokban landolt.
72. perc Egy előrevágott labdára Okaka startolt, de Ilizi kilépett és tisztázott, majd ugyanő a levegőben úszva tolt szögletre egy Caprari-löketet.
77. perc Pizzarro ugratta ki szépen Okakát, aki lőtt is hét méterről, kissé jobbról, ám középre és gyengén.
80. perc Rosi szedett össze egy lecsorgót és vágta rá tíz méterről, de Ilizi védett, egy kis szerencsével, mert a hóna alatt elcsúszott a labda, ám szögletre.
86. perc Okaka fejelt kiszorított helyzetből a lécre, onnan a gólvonal elé pattant a labda.
88. perc Pizzaro lőtt 28-ról, Ilizi, ha másodjára is, de fogta a labdát.
90. perc Véget ért a mérkőzés, győzött a Roma.

„Teljesen új csapatokat láthattunk a második félidőben. Az olasz fiatalok jól mozogtak, különösen Viviani, aki csak az utolsó pillanatban esett be az edzőtáborba, de az edző kedvence lett, most meg ugye győztes gólt rúgott. Sportértéke viszont nem volt a mérkőzésnek" – értékelt A lelátóról munkatársunk.


CENTENÁRIUMI MÉRKŐZÉS
VASAS–ROMA 0–1 (0–0)
Puskás Ferenc Stadion, 8000 néző. Vezette: Solymosi Péter
Vasas: Ilizi – Polényi, Sütő (Radványi, 80.), Kovács G., Katona M. (Boukar, 62.) – Kulcsár D. (Ferkó, 82.), Bakos Sz., Bárányos (Dajic, a szünetben), Arszics (Beliczky, 62.), Jokics (Mileusznics, 65.) – Simic (Honma, 62.). Vezetőedző: Komjáti András
Roma: Lobont (Curci, a szünetben) – Cicinho (Rosi, a szünetben), Heinze (Brighi, a szünetben), Cassetti (D. Pizzarro, a szünetben), José Angel (Taddei, 60.) – Greco (Crescenzi, 60.), De Rossi (F. Viviani, a szünetben), Perrotta (Simplício, 60.) – Totti (Verre, 60.) – Krkic (Caprari, 60.), Borriello (Okaka, 60.). Vezetőedző: Luis Enrique
Gószerző: F. Viviani (69.)
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.10.23 23:29:54

Minden más foci KISS ANTAL

ALAPVONAL. Döntöttek. Ezentúl saját nevelésű fiatalokra építenek, akik a kezeik közül kerülnek ki, ismerik őket, építik a karrierjüket, bíznak bennük, ha van érdeklődés, főleg otthon értékesítik őket, így a legjobbak a nagy hazai klubokhoz kerülnek.

2018.10.22 15:05:03

Minden más foci nemzetisport.hu

Pályára lép a a Mol Vidi, a Chelsea, a Milan és a Bayer Leverkusen is az Európa-ligában.

2018.10.22 15:10:26

Minden más foci nemzetisport.hu

Lesz mit nézniük a technikai sportok szerelmeseinek – Formula–1, MotoGP, WTCR.

2018.10.22 15:12:32

Minden más foci nemzetisport.hu

Hazánkban MTK–Újpest, míg Olaszországban Torino–Fiorentina rangadó lesz.

2018.10.22 15:14:19

Minden más foci nemzetisport.hu

Folytatódik a Formula–1 mexikói és a WTCR szuzukai hétvégéje, az USA-ban az NFL-é a főszerep.

HIRDETÉS
HIRDETÉS