Terence Hill segítette a milánóiakat és a Genovát?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2011.07.12. 23:22
null
Kevin-Prince Boateng most már száz százalékban a Milané (Fotó: Action Images)
Címkék
Egymást érik a fesztiválok, még jópofa ötletnek tűnik a tanári pálya, a mezőgazdászok csendes esőért, a kint dolgozók tavaszért, a nyaralók kánikuláért kiáltanak, még távoli jövő a pótvizsga; „Még soha egy alapozás nem sikerült ilyen jól!", „Minden poszton megerősítettük csapatunkat!", „A következő bajnokságban megmutatom!", „Többet nem teszek ilyet, drágám, tudod, hogy csak téged szeretlek!" – egyszóval idén sem ússzuk meg a nyarat. Transzferügyileg pedig különösen nem...

 

„Ha kicsi a tét, a kedvem sötét" – mondá virgoncan Terence Hill az örökbecsű És megint dühbe jövünk című filmben a végső kártyaparti előtt, majd elnyerte a Görög gatyáját is. No de nem ezért gyűltünk itt ma össze, hogy erről megemlékezzünk, hanem azért, hogy áttekintsük a Serie A eddigi nyári igazolásait.

Hogy miért a pókeres párhuzam? Az olasz labdarúgó-klubokra mindig is jellemző, hogy előszeretettel vásárolnak meg játékosokat közösen, sőt, néha hárman állnak össze egy-egy üzletre, mint fesztiválok utolsó napjain a szerényebben eleresztett sátorlakók a söröspult előtt. A legutóbbi szép példa a közös tulajdonra a ghánai középpályás, Kevin-Prince Boateng, akit tavaly vett meg együtt a Milan és a Genoa, most pedig 7.5 millió euró fejében 100 százalékban a milánóiaké lett játékjoga. Egyébként akkori vételára 5.7 millió volt, és 3 millióért töltötte az elmúlt idényt a Milanban, azaz nem járt éppen vele rosszul a Genoa. A szabványeljárás az egyébként, hogy ha nem születik előre külön megegyezés, azaz nem hosszabbítják meg a közös tulajdont vagy a kölcsönszerződést, akkor a futballistákra júniusban egyfajta „néma alku" keretében licitálnak a klubok. Mégpedig vakon, azaz egy zárt borítékban átadják a szövetség illetékeseinek – közjegyző jelenlétében, ahogyan felénk mondanák – a játékosért felkínálni szándékozott összeget, pontosabban felírják azt egy papírra, és nem meglepő módon az nyer, aki többet ígért.

Emiliano Viviano tévedésből lett az Interé
Emiliano Viviano tévedésből lett az Interé

Előfordulhat az is, hogy az egyik klub lemond a játékosról, és nem alkuszik rá, így üzlettársa az 500 eurónyi minimális, mondhatni adminisztrációs díj ellenében szerzi meg „felebarátja" egészét. Így járt például Daniele Manninivel a Napoli, vagy Gianluca Curcival és Stefano Gubertivel a Roma, akikről a másodosztályba süllyedő Sampdoriának kellett lemondania. Emiliano Viviano ügye sokkal viccesebb volt: róla úgy csúsztak le a bolognai vezetők, hogy tévedésből a megadni szándékozott összeg felét írta csak Stefano Pedrelli sportigazgató a papírra, lévén megzavarta őt az, hogy a játékos teljes áráról vagy csak annak 50 százalékáról van szó? A nevető második, az Inter nyert végül, bár ez a győzelem 4.1 milliójukba került. A Bologna egyébként 4.71 milliót adott volna a kapusért.

Akadt, hogy a klub megvette egy „részidős alkalmazottja" játékjogának másik felét is, de csak azért, hogy azonnal továbbítsa egy harmadik egyesületnek, vagy éppen elcserélje őt. Hogy még sokoldalúbb legyen a transzfervilág, „határidős üzletekkel" is lehet kaszálni alkalomadtán nem csak az igazi, hanem a futballtőzsdén is. Erre a legszebb példa Kévin Constant, akit kölcsönvett a Chateauroux-tól a Chievo, majd élt elővételi jogával; de az alig 500 ezer euróért megvett támadó középpályást hétmillióért ízibe tovább is passzolta a Genoának.

A 25 esztendős támadó, Riccardo Meggiorini esete is bájos: őt közösen tulajdonolta a Bologna és a Genoa, de most nyáron Federico Rodríguez másik fele játékjogáért cserébe megszerezte őt a Genoa, hogy azonnal kölcsön is adja a Novarának, vételi opcióval.

A fenti műfajokban eddig a két milánói gigász, az Inter és a Milan, valamint a Genoa járt az élen, akik első ránézésre ügyesen tették-vették a téteket. Az utóbbi két csapat különösen szép munkakapcsolatot alakított ki az elmúlt években, ezen a nyáron eleddig nem kevesebb, mint kilenc közös üzletet ütöttek nyélbe. Volt ebben tulajdon-átadás és mezei cserebere is, értékbeszámítással (egyes források szerint Alexander Merkelt négymillióért tudták be Genovában Stephan El Shaarawy árába úgy, hogy mindketten közös tulajdonba kerültek).

Mivel a mellékelt, alig 15 munkaóra alatt összedobott, több honlap és a közös játékosokról az olasz szövetség által kiadott hivatalos dokumentum alapján készült táblázat átbogarászásától nem szeretnénk elrabolni a kedves olvasók idejét, ezért most a csapatonkénti áttekintéstől eltekintenék.

Higgyék el, lesz mit elemezni a jövő héten!

ÁTIGAZOLÁSOK, SERIE A, 2011
ATALANTA
Érkezett: Christian Trovo (Pergocrema, kölcsönből vissza), Nicola Canzian (Pergocrema, kv.), Michele Marconi (Pergocrema, kv.), Matteo Ardemagni (Padova, kv.), Marino Defendi (Grosseto, kv.), Simone Colombi (Juve Stabia, kv.), Ivan Radovanovic (Bologna, kv.), Simone Cerea (Renate, kv.), Matteo Andreoletti (Aurora, kv.), Moussa Koné (Foggia, kv.), Gianluca Franciosi (Valenzana, kv.), Alberto Frigerio (Valenzana, kv.), Fabio Caserta (Cesena, kv.), Fabio Adobati (Renate, kv.), Ezequiel Schelotto (Catania, kv.)
Távozott: Nicholas Siega (Casale), Leonardo Talamonti (szerződése lejárt), Michele Ferri (szl.), Maximiliano Pellegrino (szl.), Matteo Gentili (Spezia), Christian Tiboni (Hellas Verona), Fabio Ceravolo (Reggina), Nicola Amoruso (szl.), Gennaro Delvecchio (Catania, kv.), Samuele Dalla Bona (Napoli, kv.), Magnus Troest (Genoa, kv.), Francesco Rossi (Lumezzane, kölcsönbe)
BOLOGNA
Érkezett: Giuseppe Nazzani (Gubbio, kv.), Mikael Antonsson (FC Kopenhagen, ingyen), Riccardo Pasi (Parma, játékjoga másik fele is), Federico Rodríguez (Genoa, Riccardo Meggioriniért cserébe), Massimo Coda (Cremonese, 300.000), Cesare Rickler (Chievo, közös tulajdonba), Nico Pulzetti (Livorno, 1.300.000 euró), Jean-Francois Gillet (Bari, 1.400.000), Kadir Caidi (Cesena), Archimede Morleo (Crotone, jmf.)
Távozott: Andrea Esposito (Lecce, kv.), Antonio Busce (Empoli, i.), Massimo Mutarelli (szl.), Alessandro Bassoli (Chievo), Albin Ekdal (Juventus, 1.300.000), Alessandro Elia (Parma, jmf.), Cristiano Lupatelli (Genoa, i.), Vangelisz Morasz (szl.), Emiliano Viviano (Inter, 4.100.000, jmf.), Bruno Montelongo (Milan, k.), Ivan Radovanovics (Atalanta, kv.), Matteo Rubin (Torino, kv.), Luca Siligardi (Inter, 600.000), Marco Bernacci (Modena, k.), Andrea Pisanu (Parma, jmf.), Francesco Valiani (Parma, jmf.)
CAGLIARI
Érkezett: Mauro Vigorito (Carrarese, jmf.), Joaquín Larrivey (Colón, kv.), Mattia Bodano (Poggibonsi, kv., majd Gavorrano, jmf.), Mihail Szivakov (Wisla Kraków, kv.), Enrico Verachi (San Marino Calcio, jmf.), Víctor Ibarbo (Nacional, 2.000.000), Marco Mancosu (Siracusa), Moestafa El Kabir (Mjällby, k., 500.000), Davide Astori (Milan, jmf.)
Távozott: Robert Acquafresca (Genoa, kv.), Simone Missiroli (Reggina, kv.), Alessandro Matri (Juventus, 15.500.000), Simon Laner (AlbinoLeffe, kv.), Ivan Pelizzoli (szl.), Federico Marchetti (Lazio, 5.600.000), Andrea Cocco (AlbinoLeffe, k.), Mattia Bodano (Gavorrano, jmf.), Daniele Magliocchetti (szl.)
CATANIA
Érkezett: Pablo Barrientos (Estudiantes, kv.), Andrea Catellani (Sassuolo, kv.), Giordano Maccarone (Milazzo, kv.), Thiam Gueye (Lumezzane, kv.), Alfredo Donnarumma (Gubbio, kv.), Raffaele Imparato (Paganese, kv.), Gennaro Delvecchio (Atalanta, kv.), Federico Moretti (Ascoli, jmf.), Pietro Terracciano (ASG Nocerina), Francesco Lodi (Frosinose, jmf.)
Távozott: Gonzalo Bergessio (St.-Étienne, kv.), Ezequiel Schelotto (Atalanta, kv.), Ezequiel Carboni (szl.), Gianvito Plasmati (szl.), Nicolae Dica (Dacia Mioveni), Simone Pesce (Ascoli), Cristian Suarino (Nocerina, k.), Christian Terlizzi (szl.), Mirko Antenucci (Torino, kt.), Vito Falconieri (Ascoli, jmf.), Marcello Gazzola (Ascoli, jmf.), Morimoto Takajuki (Novara)
CESENA
Érkezett: Mattia Evangelisti (Andria, kv.), Franco Chiavarini (Dinamo Zagreb, kv.), David Meza (Pavia, kv.), Gianluca Turchetta (Bellaria-Igea Marina, kv.), Vincenzo Rennella (Genoa, k.), Adrian Mutu (Fiorentina, i.), Andrea Rossini (Foligno), Marco Rossi (Parma, kt.), Alessio Ambrogetti (Como), Luigi Palumbo (Parma), Gianluca Comotto (Fiorentina, i.), Alessio Briglia (Bellaria-Igea Marina), Alex Teodorani (Bellaria-Igea Marina, kv.), Fabio Cusaro (Foligno, kv.), Nicola Ravaglia (SPAL, kv.), Mirko Drudi (Valenzana, kv.), Nebil Caidi (Pavia, kv.), Luca Ricci (Pergocrema, kv.), Valerio Rosseti (Bellaria-Igea Marina, kv.), Giuseppe De Feudis (Torino, kv.), Elia Ballardini (Bellaria-Igea Marina, kv.), Andrea Moretti (Bellaria-Igea Marina, kv.), Andrea Tabanelli (Bellaria-Igea Marina, kv.), Luca Giunchi (Bellaria-Igea Marina, kv.), Marco Arrigoni (Valenzana, kv.), Giacomo Bassoli (Bologna), Dominique Malonga (Torino, jmf.), Marco Parolo (Chievo, jmf.), Éder (Brescia)
Távozott: Fabio Caserta (Atalanta, kv.), Marco Tattini (Foligno), Simone Tonelli (Vicenza), Stephen Appiah (szl.), Kadir Caidi (Bologna), Luigi Piangerelli (visszavonult), Alberto Galuppo (Parma), Alessio Petti (Foligno), Ameth Fall (Lecco), Nagatomo Juto (Inter, 6.500.000), Davide Santon (Inter, kv.), Igor Budan (Palermo, kv.), Gabriele Paonessa (Parma, kv.), Nicolás Gorobsov (Torino, kv.), Ivan Fatics (Chievo, kv.), Paolo Sammarco (Sampdoria, kv.), Alex Calderoni (Atletico Roma, kv.), Paolo Dellafiore (Palermo, kv.), Felipe dal Belo (Fiorentina, kv.), Alex Teodorani (SPAL, k.), Andrea Ferretti (Pavia, jmf.)
CHIEVO VERONA
Érkezett: Yonese Hanine (Crotone, kv.), Domenico Girardi (Taranto, kv.), Carlos Rincón (Grosseto, kv., majd Inter, jmf.), Simone Bentivoglio (Bari, kv.), Ledian Memushaj (Portosummaga, kv.), Francesco Dettori (Triestina, kv.), Valerio Anastasi (Südtirol, kv.), Kévin Constant (Chateauroux, 500.000), Amedeo Benedetti (Aurora, kv., majd Vicenza jmf.), Giovanni Madiotto (Bassano), Antimo Iunco (Torino), Filippo Tanaglia (Giacomense, jmf.), Alessandro Bassoli (Bologna), Perparim Hetemaj (Brescia, 1.200.000), Francesco Acerbi (Genoa, 2.000.000, jmf.), Mirko Carretta (Andria), Marcos de Paula (Padova, kv.), Diego Farias (Foggia, kv.), Mirco Gasparetto (Cremonese, kv.), Andrea Burato (Südtirol, kv.), Simone Grippo (Frosinone, kv.), Alessandro Sbaffo (Piacenza, kv.), Amedeo Calliari (Lumezzane, kv.), Manuel Iori (Livorno, kv.), Lucas Finazzi (Lumezzane, kv.), Marco Malago (Triestina, kv.), Andrea De Falco (Sassuolo, kv.), Nicolo Brighenti (Viareggio, kv.), Piero Robertiello (Giulianova, kv.), Alberto Artuso (Aurora, kv.), Ivan Fatics (Cesena, kv.), Luca Nunziata (Civitanovese, kv.), Roberto Inglese (Lumezzane, kv.), Roberto Cortese (Paganese, kv.), Alessandro Longhi (Triestina), Marco Andreolli (Inter, jmf.), Enrico Alfonso (Inter, kt.), Marco Andreolli (Inter, kt.), Francesco Checcucci (Lumezzane, jmf.), Giovanni Madiotto (Bassano, jmf.), Fabio Pisacane (Lumezzane, jmf.), Davide Tonani (Inter, jmf.)
Távozott: Mariano Bogliacino (Napoli, kv.), Andrea Mantovani (Palermo), Lorenzo Squizzi (szl.), Marco Silvestri (Reggiana, k.), Francesco Checcucci (Crotone), Michele Marcolini (Padova, i.), Cesare Rickler (Bologna, kt.), Mattia Minesso (Vicenza), Gelson Fernandes (St.-Étienne, kv.), Roberto Guana (Palermo, kv.), Filippo Fondi (Lumezzane), Kévin Constant (Genoa, 7.000.000), Alessandro Longhi (Sassuolo), Mahamet Diagouraga (Modena, jmf.), Marco Parolo (Cesena, jmf.), Michele Rigione (Inter, jmf.), Amedeo Benedetti (Pisa, k.), Manuel Iori (Torino, k.)
FIORENTINA
Érkezett: Michael Cardinali (Chieti, kv.), Tommaso Scuffia (Rimini, kv.), Felipe dal Belo (Cesena, kv.), Niccolo Manfredini (Reggiana, 110.000, jmf.), Paolo Rozzio (Canavese), Pape Diakhate (Eupen, kv.), Lorenzo Tafi (Prato, jmf.), Edoardo Pazzagli (Prato, jmf.), Romulo (Cruzeiro, 2.500.000), N’Diaye Papa Waigo (Grosseto, kv.), Samuele Bettoni (Reggiana, 110.000), Matija Nasztasics (Partizan Beograd, 2.500.000), Marco Romizi (Reggiana, kv.), Matthias Lepiller (Eupen, kv.), Ramzi Aya (Reggiana, k., 110.000), Domenico Marchetti (Aurora, kv.), Manuel Nocciolini (Gavorrano, kv.), Piergiuseppe Maritato (Reggiana, 110.000, jmf.), Francesco Di Tacchio (Frosinone, kv.), Filippo Di Prete (Latina, kv.), Samuel Di Carmine (Cittadella), Ramzi Aja (Reggiana)
Távozott: Mario Santana (szl.), Marco Donadel (Napoli, i.), Adrian Mutu (Cesena, i.), Vlada Avramov (szl.), Gianluca Comotto (Cesena, i.), Savio (Juve Stabia, k.), Jefferson (Latina, k.), Matteo Arati (Reggiana, jmf.), Samuele Bettoni (Reggiana, jmf.), Gaetano D'Agostino (Udinese, jmf., 111.000), Francesco Di Tacchio (Juve Stabia, k.)
GENOA
Érkezett: Mariano Rudi (Aurora, kv.), Rudolf Gergely (Bari, kv.), Valter Birsa (Auxerre, i.), Husszin Hardzsa (Inter, kv.), Linus Hallenius (Lugano, kv.), Panajotisz Tahcidisz (Grosseto, kv.), Zé Eduardo (Santos, 4.500.000), Sebastián Ribas (Dijon, i.), Kevin Vinetot (Crotone, 1.000.000), Felipe Seymour (Universidad de Chile, 1.750.000), Szokratisz Papasztatopulosz (Milan, 4.000.000), Andreas Granqvist (Groningen, 2.000.000), Alexander Merkel (Milan, 4.000.000, kt.), Cristóbal Jorquera (Colo-Colo, 1.730.000), Lucas Pratto (Boca Juniors, 2.800.000), Cristiano Lupatelli (Bologna, i.), Francesco Bega (Brescia), Mattia Ferraro (Sanremese, kv.), Antonio Caracciolo (Gubbio, kv.), Danijel Alekszics (Greuther Fürth, kv.), Alessio Grea (Ravenna, kv.), Louise Parfait (Crotone, k.), Magnus Troest (Atalanta, kv.), Matteo Amico (Giacomense, kv.), Matteo Chinellato (Reggiana, kv.), Oscar Corbelli (Ravenna, kv.), Selim Ben Djemia (Frosinone, kv.), Luigi Scotto (Pergocrema, kv.), Steve Pinau (Aviron Bayonnais, kv.), Marcel Román (Iraklisz, kv.), Salvatore Cannito (Entella, kv.), Silvano Garibaldi (Gubbio, kv.), Robert Acquafresca (Cagliari, kv.), Sebastian Forti (Savona, kv.), Matteo Paro (Vicenza, kv.), Mattia Bottani (Lugano), Kévin Constant (Chievo, 7.000.000), Riccardo Meggiorini (Bologna, Federico Rodríguezért cserébe), Danilo Russo (Vicenza, jmf.)
Távozott: Jacopo Sbravati (Vigor, k.), Eugenio Lamanna (Bari, k.), Nenad Tomovics (Lecce, k., 400.000), Francesco Acerbi (Chievo, 2.000.000), Richmond Boakye (Sassuolo, k.), Isaac Cofie (Sassuolo, k.), Abdoulay Konko (Lazio, 5.000.000), Enej Jelenic (Padova), Giuseppe Greco (Modena), Mattia Destro (Siena, k.), Danilo Russo (Spezia), Mattia Perin (Padova, k.), Fernando Forestieri (Udinese, jmf.), Riccardo Meggiorini (Novara, k.), Dejan Lazarevics (Padova), Jacopo Sbravati (Vigor, k.), Antonino Ragusa (Reggina), Andrea Molinelli (Piacenza, kv.), Mauro Boselli (Wigan, kv.), Antonio Floro Flores (Udinese, kv.), Kevin-Prince Boateng (Milan, 7.500.000, jmf.), Leonardo Terigi (Crotone), Rafinha (Bayern München, 5.500.000), Marco Amelia (Milan, 3.500.000), Alberto Paloschi (Milan, jmf.), Vincenzo Rennella (Cesena, k.), Gianmarco Zigoni (Milan, jmf.), Francesco Bolzoni (Siena), Federico Rodríguez (Bologna, Riccardo Meggioriniért cserébe), Stephan El Shaarawy (Milan, 10.000.000, kt.), Domenico Criscito (Zenit, 11.000.000), Mattia Bottani (Lugano, k.), Nicolo Antonelli (Savona, kt.), Giacomo Beretta (Milan, kt.), Giacomo Bindi (Crotone, kt., k.), Rodney Strasser (Milan, jmf.)
INTER
Érkezett: Enrico Alfonso (Modena, kv.), Nelson Rivas (Dnyipro, kv.), Luc Castaignos (Feyenoord, 3.000.000), Davide Santon (Cesena, kv.), Antonio Esposito (Monza, kv.), Kerlon (Paraná, kv.), Emiliano Viviano (Bologna, 4.100.000, jmf.), Nagatomo Juto (Cesena, 6.500.000), Dennis Esposito (Monza, jmf.), Andrea Mei (Piacenza, jmf.), Luca Tremolada (Piacenza, jmf.), Riccardo Bocalon (Viareggio, kv.), Gianluca Litteri (Salernitana, kv.), Paolo Tornaghi (Como, kv.), Marco Faraoni (Inter), Denis Alibec (Inter U20), Giulio Donati (Lecce, kv.), Luca Caldirola (Vitesse, kv.), Daniele Pedrelli (Spezia, kv.), Samuele Beretta (Pavia, kv.), Michele Rigione (Foggia, kv., majd Chievo, jmf.), Luca Siligardi (Bologna, 600.000), Alberto Gerbo (Triestina, kv.), Jacopo Fortunato (Como, kv.), Ricky Álvarez (Vélez Sarsfield, 11.900.000), Rodrigo Alborno (Libertad)
Távozott: Husszin Hardzsa (Genoa, kv.), David Suazo (szl.), Victor Obinna (Lokomotív Moszkva, i.), Marco Materazzi (szl.), Nwankwo Obiora (Parma, kt.), Aiman Napoli (Juve Stabia), Giuseppe Angarano (Piacenza, jmf.), Andrea Bavena (Portogruaro, jmf.), Enrico Alfonso (Chievo, kt.), Marco Andreolli (Chievo, kt.), Simone Benedetti (Torino, k., kt.), Manuel Canini (Cesena, jmf.), Matteo Colombi (Piacenza, jmf.), Andrea Lussardi (Piacenza, jmf.), Carlos Rincón (Chievo, jmf.), Davide Tonani (Chievo, jmf.)
JUVENTUS
Érkezett: Tommaso Silvestri (Viareggio, kv.), Frederik Sörensen (Lyngb U19, 500.000), Andrea Pirlo (Milan, i.), Reto Ziegler (Sampdoria, i.), Michele Pazienza (Napoli, i.), Marco Motta (Udinese, 3.750.000), Alessandro Matri (Cagliari, 15.500.000), Fabio Quagliarella (Napoli, 10.500.000), Simone Pepe (Udinese, 7.500.000), Matteo Trini (Lumezzane), Albin Ekdal (Bologna, 1.300.000), Sergio Almirón (Bari, jmf.), Roberto Crivello (Gela, kv.), Raffaele Alcibiade (Gubbio, kv.), Amauri (Parma, kv.), Tiago (Atlético Madrid, kv.), Luca Marrone (Siena, kv.), Carlo Pinsoglio (Viareggio, kv.), Timothy Nocchi (Poggibonsi, kv.), Luca Castiglia (Viareggio, kv.), Salvatore D’Elia (Portosummaga, kv.), Cristian Pasquato (Modena, kv.), Uszama Eszabr (Cosenza, kv.), Domenico Pirrotta (Borgosesia, kv.), Ayub Daud (Gubbio, kv.), Ciro Immobile (Grosseto, kv.), Stephan Lichtsteiner (Lazio, 10.000.000)
Távozott: Alberto Aquilani (Liverpool, kv.), Armand Traoré (Arsenal, kv.), Leandro Rinaudo (Napoli, kv.), Haszan Szalihamidzsics (VfL Wolfsburg, i.), Sebastian Giovinco (Parma, 3.000.000), Davide Lanzafame (Palermo, jmf., i.), Raffaele Bianco (Spezia), Andrea De Paola (Carpi), Nazzareno Belfasti (Modena, kt.), Niko Bianconi (Vicenza, kt., k.), Dario Campagna (Hellas Verona, jmf.), Raffaele Palladino (Parma, jmf.)
LAZIO
Érkezett: Alessandro Tuia (Monza, kv.), Federico Marchetti (Cagliari, 5.600.000), Abdoulay Konko (Genoa, 5.000.000), Antony Iannarilli (Isola Liri), Szenad Lulics (Young Boys, 3.000.000), Miroslav Klose (Bayern München, i.), Luis Cavanda (Torino, kv.), Jacopo Sciamanna (San Marino Calcio, kv.), Stephen Makinwa (Lárisza, kv.), Manuel Ricci (Monza, kv.), Ettore Mendicino (Ascoli, kv.), Alessio Luciani (Lumezzane, kv.), Juan Carrizo (River Plate, kv.), Luciano Zauri (Sampdoria, kv.), Lorik Cana (Galatasaray, 3.000.000 és Fernando Muslera játékjoga), Marius Stankevicius (Sampdoria, 1.000.000)
Távozott: Murad Megni (Umm Szalal, i.), Christian Manfredini (szl.), Tommaso Berni (Sporting Braga, i.), Stephan Lichtsteiner (Juventus, 10.000.000), Fernando Muslera (Galatasaray, cserébe Lorik Canáért), Francesco Mancini (Grosseto), Alessio Luciani (Lumezzane)
LECCE
Érkezett: Andrea Esposito (Bologna, kv.), Daniele Cacia (Piacenza, 1.050.000, jmf.), Mattia Conte (Brindisi, kv.), Souleymane Diamoutene (Pescara, kv.), Antonio Mazzotta (Crotone, kv.), Giuseppe Caccavallo (Pergocrema, kv.), Ugo Gabrieli (Barletta, kv.), Mattia Montefusco (Gubbio, kv.), Antonio Tundo (Brindisi, kv.), Mario Janvier (Aurora, kv.), Gianmarco Ingrosso (Paganese, kv.), Vittorio Triarico (Paganese, kv.), Fabio Romeo (Pergocrema, kv.), Nenad Tomovics (Genoa, k., 400.000), Davide Brivio (Vicenza, jmf.)
Távozott: Giulio Donati (Inter, kv.), Alberto Giuliatto (szl.), Ernesto Chevantón (szl.), Gianni Munari (Palermo, 390.000), Antonio Rosati (Napoli, 2.900.000), Andrea Rispoli (Parma, kv.), Manuel Coppola (Parma, kv.), Simone Sini (Roma kv.), Andrea Bertolacci (Roma kv.), Fabiano (Shandong, i.), Allan Pierre Baclet (Piacenza, kt.)
MILAN
Érkezett: Davide Facchin (Pavia, kv.), Dominic Adiyiah (Partizan Beograd, kv.), Philippe Mexes (Roma, i.), Taye Taiwo (Marseille, i.), Kevin-Prince Boateng (Genoa, 7.500.000, játékjogának másik fele is), Marco Amelia (Genoa, 3.500.000, jmf.), Alberto Paloschi (Genoa, jmf.), Zlatan Ibrahimovic (Barcelona, 24.000.000), Gianmarco Zigoni (Genoa, jmf.), Pierre-Emerick Aubameyang (Saint-Étienne, kv.), Andrea Schenetti (Prato, kv.), Alex Guerci (Pergocrema, kv.), Davide Di Gennaro (Padova, kv.), Matteo Barbini (Sacilese, kv.), Cristian Daminuta (L’Aquila, kv.), Marco Bergamini (Renate, kv.), Michal Miskiewicz (Crociati Noceto, kv.), Luca Scapuzzi (Portosummaga, kv.), Marcus Diniz (Eupen, kv.), Bruno Montelongo (Bologna, kv.), Stephan El Shaarawy (Genoa, 10.000.000), Marco Gaeta (Varese, jmf.), Edmund Hottor (Triestina, jmf.), Nnamdi Oduamadi (Genoa, jmf.), Wilfred Osuji (Varese, jmf.), Rodney Strasser (Genoa, jmf.)
Távozott: Nicola Legrottaglie (szl.), Luca Meregalli (Pavia), Filippo Perucchini (Lecco, k.), Digao (szl.), Filkor Attila (Livorno, k.), Antonio Donnarumma (Gubbio, k.), Ferdinando Coppola (Torino, k.), Wilfred Osuji (Padova), Nnamdi Oduamadi (Torino, k.), Oguchi Onyewu (Sporting, i.), Alexander Merkel (Genoa, 4.000.000), Marco Borriello (Roma, 10.000.000), Dídac Vila (Espanyol, k., i.), Szokratisz Papasztatopulosz (Genoa, 4.000.000), Marek Jankulovski (Banik Ostrava, i.), Andrea Pirlo (Juventus, i.), Simone Romagnoli (Pescara), Davide Astori (Cagliari, jmf.), Giacomo Beretta (Genoa, kt.), Davide Bertoncini (Piacenza, kt., k.), Matteo Bruscagin (Grosseto, jmf.), Federico Furlan (Varese, jmf.), Elia Legati (Padova, jmf.)
NAPOLI
Érkezett: Mariano Bogliacino (Chievo, kv.), Federico Fernández (Estudiantes, 3.000.000), Christian Bucchi (Pescara, kv.), Koffi (Siracusa, kv.), Francesco Bruno (Avellino, kv.), Édinson Cavani (Palermo, 16.000.000), Antonio Rosati (Lecce, 2.900.000), Marco Donadel (Fiorentina, i.), Nicolao Dumitru (Empoli, 1.500.000), Daniele Mannini (Sampdoria, 500), Samuele Dalla Bona (Atalanta, kv.), Leandro Rinaudo (Juventus, kv.), Camillo Ciano (Cavese, kv.), Cosimo Palumbo (Aversa, kv.), Luca Cigarini (Sevilla, kv.), Crescenzo Liccardo (Paganese, kv.), Luca Borrelli (R Messina, kv.), Giacomo Cenetti (Carpi, kv.), Nicolás Amodio (Portosummaga, kv.), Luca Giannone (Matera, kv.), Massimo Conte (Isola Liri, kv.), Sabato Romano (Isola Liri, kv.), Blerim Dzemaili (Parma, 9.000.000), Cristiano Lucarelli (Parma, i.), Gökhan Inler (Udinese, 17.500.000)
Távozott: Fabiano Santacroce (Parma, k., 500.000), Raffaele Maiello (Crotone, k.), Matteo Gianello (szl.), Cribari (Cruzeiro, i.), Manuele Blasi (Parma, 1.500.000), Erwin Hoffer (Eintracht Frankfurt, k.), Gennaro Iezzo (szl.), Fabio Quagliarella (Juventus, 10.500.000), Michele Pazienza (Juventus, i.), Hasszan Jebda (Benfica, kv.), Cristiano Lucarelli (Parma, kv.), Lorenzo Insigne (Pescara, k.)
NOVARA
Érkezett: Christian Jidayi (Lecco, kv.), Sergio Contessa (Melfi, kv.), Christian Esposito (Pro Vercelli, kv.), Mattia Morandi (Como, kv.), Alberto Cossentino (Gela, kv.), Francesco Evola (Cosenza, kv.), Massimo Paci (Parma), Riccardo Meggiorini (Genoa, k.), Andrea Mazzarani (Udinese, k.), Morimoto Takajuki (Catania)
Távozott: Pablo González (Palermo, kv.), Andrea Parola (szl.), Sergio Contessa (Andria BAT), Kevin Strukelj (szl.), Davide Drascek (szl.)
PALERMO
Érkezett: Davis Curiale (Crotone, kv.), Paolo Dellafiore (Cesena, kv.), Joao Pedro (Guimarses, kv.), Paolo Carbonaro (Gela, kv.), Rosario Costantino (Isola Liri, kv.), Milan Milanovic (egyesület nélküli), Eran Zahavi (Hapoel Tel-Aviv, 1.200.000), Simon Ádám (Haladás, 700.000), Eros Pisano (Varese, 1.500.000), Luca Di Matteo (Vicenza), Pablo González (Novara, kv.), Mauro Cetto (Toulouse, i.), Davide Lanzafame (Juventus, jmf., i.), Gianni Munari (Lecce, 390.000), Andrea Mantovani (Chievo Verona), Kamil Glik (Bari, kv.), Carlos Labrín (Huachipato, 400.000), Andrea Raggi (Bari, kv.), Emanuele Terranova (Frosinone, kv.), Mirko Velardi (Modena, kv.), Edgar Cani (Modena, kv.), Samuele Romeo (Alessandria, kv.), Eros Pellegrini (Pavia, kv.), Roberto Guana (Chievo, kv.), Nicolás Bertolo (Real Zaragoza, kv.), Salvatore Temperino (Canavese, kv.), Davide Succi (Padova, kv.), Guido Davi (Juve Stabia, kv.), Igor Budan (Cesena, kv.), Rubinho (Torino, kv.), Giammarco Corsino (Pro Vercelli, kv.), Ignacio Lores (Defensor), Luca Di Matteo (Vicenza, jmf.)
Távozott: Michele Paolucci (Siena, kv.), Édinson Cavani (Napoli, 16.000.000), Fabio Liverani (szl.), Daniel Cappelletti (Sassuolo, k.), Karim Laribi (Sassuolo, k.), Emanuele Terranova (Sassuolo), Andrea Adamo (Portosummaga, k.), Nicola Rigoni (Vicenza, jmf.), Kamil Glik (Torino)
PARMA
Érkezett: Alberto Galuppo (Cesena), Fabio Borini (Chelsea, i.), Nicola Sansone (Bayern München II, i.), Filippo Savi (Crociati, kv.), Gianluca Lapadula (Ravenna, kv.), Graziano Pelle (AZ Alkmaar, 1.000.000), Amara Konate (Crociati, kv.), Danilo Pereira (Arisz Szaloniki, kv.), Abdou Doumbia (Ascoli, kv.), Sebastian Giovinco (Juventus, 3.000.000), Francesco Pambianchi (Pergocrema, jmf.), Goncalo Brandao (Siena, k.), Jaime Valdés (Sporting, k.), Thomas Fabbri (Cesena), Manuele Blasi (Napoli, 1.500.000), Nwankwo Obiora (Inter, kt.), Daniel Ciofani (Atletico Roma, jmf.), Niccolo Galli (Pergocrema, jmf.), Alessandro Elia (Bologna, jmf.), Jonathan Biabiany (Sampdoria, közös tulajdonba, 3.000.000), Simone Malatesta (Pro Vercelli, kv.), Matteo Bersellini (Rodengo Saiano, kv.), Vinicius (Lanciano, kv.), Ronny Valerio (Fondi, kv.), Riccardo Capogna (Fondi, kv.), Loris Formuso (Matera, kv.), Pietro Baccolo (Südtirol, kv.), Samuele Ogliari (Crociati Noceto, kv.), Alessandro Vecchi (SPAL, kv.), Pablo Fontanello (Gimnasia La Plata, kv.), Mattia Cherubini (Giacomense, kv.), Mario Merlonghi (Fondi, kv.), Francesco Lunardini (Triestina, kv.), Cristiano Lucarelli (Napoli, kv.), Stefano Crisci (Fondi, kv.), Andrea Gasparri (Giacomense, kv.), Abel Gigli (Viareggio, kv., majd Atletico Roma, jmf.), Gabriele Paonessa (Cesena, kv.), Alessio Manzoni (AlbinoLeffe, kv.), Abderrazzak Dzsadid (Eupen, kv.), Andrea Rispoli (Lecce, kv.), Manuel Coppola (Lecce, kv.), Fabiano Santacroce (Napoli, k., 500.000), Pietro Baccolo (Padova, jmf.), Blerim Dzemaili (Torino, jmf.), Raffaele Palladino (Juventus, jmf.), Andrea Pisanu (Bologna, jmf.), Reginaldo (Siena, jmf.), Francesco Valiani (Bologna, jmf.)
Távozott: Zé Eduardo (Maga, kv.), Luca Tedeschi (Crotone), Massimo Paci (Novara), Valerij Bozsinov (Sporting, 2.600.000), Matteo Mandorlini (Brescia), Andrea Rispoli (Sampdoria, k.), Tamási Zsolt (Ascoli, kt.), Blerim Dzemaili (Napoli, 9.000.000), Riccardo Pasi (Bologna, jmf.), Paolo Castellini (Sampdoria, jmf.), Marco Rossi (Cesena, közös tulajdonba), Angelo (Siena), Amauri (Juventus, kv.), Toni Calvo (Arisz Szaloniki, kv.), Antonio Candreva (Udinese, kv.), Mohamed Traoré (Foggia), Cristian Anelli (Valenzana, jmf.), Alessandro Budel (Brescia, jmf.), Nicolás Córdova (Brescia, jmf.), Daniele Galloppa (Siena, jmf.), Alessio Manzoni (Atalanta, jmf.), Andrea Rispoli (Brescia, jmf.), Cristiano Lucarelli (Napoli, i.), Niccolo Galli (Hellas Verona, k.)
ROMA
Érkezett: Adrian Stoian (Pescara, kv.), Enrico Citro (Cavese), Emiliano Massimo (Aversa, 30.000), Gianluca Curci (Sampdoria, 500, jmf.), Stefano Guberti (Sampdoria, 500, jmf.), Marco Borriello (Milan, 10.000.000), Vitorino Antunes (Livorno, kv.), Marco D’Alessandro (Livorno, kv.), Cicinho (Villarreal, kv.), Stefano Okaka (Bari, kv.), Lorenzo Poli (Villacidrese, kv.), Ahmed Barusso (Livorno, kv.), Filippo Scardina (Como, kv.), Simone Sini (Lecce, kv.), Andrea Bertolacci (Lecce, kv.), Erik Lamela (River Plate, 12.000.000), Alessandro Crescenzi (Crotone, kv.)
Távozott: Guillermo Burdisso (Rosario, kv.), Philippe Mexes (Milan, i.), Simone Loria (szl.), Valerio Virga (szl.), Stefano Pettinari (Crotone, k.), Alex Pena (Juve Stabia, k.), Riccardo Brosco (Triestina, jmf.), Sebastian Mladen (Juve Stabia, k.)
SIENA
Érkezett: Agostino Garofalo (Torino, kv.), Michele Paolucci (Palermo, kv.), Michael Odibe (Südtirol, kv.), Pasquale Iadaresta (L’Aquila, kv.), Packer (Paraná, kv.), Francesco Bolzoni (Genoa), Angelo (Parma), Fabio Lucioni (Barletta), Gianluca Sansone (Frosinone), Nicola Belmonte (Bari, jmf.), Mattia Destro (Genoa, k.), Paolo Grossi (Varese), Gaetano D’Agostino (Udinese, 2.500.000), Paul Codrea (Bari, kv.), David Mounard (Benevento, kv.), Giovanni Bartolucci (Gubbio, kv.), Francesco Parravicini (Livorno, kv.), Matteo Calamai (Viareggio, kv.), Luigi Castaldo (Giacomense, kv.), Mirko Guadalupi (Pavia, kv.), Mariano Romano (Südtirol, kv.), Lorenzo Del Prete (Pescara, kv.), Leonardo Blanchard (Pavia, kv.), Mihail Ivanov (Foggia, kv.), Alekszandrosz Ciolisz (Racing Santander, kv.), Federico Mannini (Inter, kv.), Alain Faccini (Sambonifacese, kv.), Gabriele Angella (Udinese, kt.), Filippo Carobbio (Bari, jmf.), Daniele Galloppa (Parma, jmf.), Pedro Kamata (Bari, jmf.), Reginaldo (Roma, jmf.), Alessio Sestu (Vicenza, jmf.)
Távozott: Luca Marrone (Juventus, kv.), Marco Di Crescenzo (Borgo, k.), Samuele Mugelli (Borgo, k.), Mato Jajalo (1.FC Köln, 2.000.000), Filippo Carobbio (Spezia), Giacomo Malquori (Poggibonsi, k.), Antonio Zito (Juve Stabia, i.), Gaetano Capogrosso (Pavia, k.), Filippo Bigeschi (Poggibonsi, k.), Filipe (Varese, k.), Michele Fini (szl.), Domenico Danti (Vicenza), Goncalo Brandao (Parma, k.), Daniele Ficagna (szl.), Francesco Caputo (Bari, kv.), Alessandro Bettega (szl.), Carlo Crociani (Borgo, k.), Abdelkader Gezzal (Bari, jmf.), Manuel Mancini (Hellas Verona, jmf.), Packer (Atlético Paranaense, k.), Matteo Calamai (Carpi, k.), Federico Re (Borgo a Buggiano, k.)
UDINESE
Érkezett: Fernando Forestieri (Genoa, jmf.), Ritchie Kitoko (Tenerife, kv.), Federico Laurito (Empoli, kv.), Abdul Tetteh (Leganés, kv.), Tarik (Huesca, kv.), Antonio Floro Flores (Genoa, kv.), Fabinho (Salernitana, kv.), Oliveira Jefferson (Salernitana, kv.), Odion Ighalo (Granada, kv.), Piermario Morosini (Vicenza, kv.), Rafael Romo (Estudiantes, kv.), Felipe Sanchón (Gimnastic, kv.), Zeljko Brkics (Vojvodina, 1.500.000), Thierry Doubai (Young Boys, 2.500.000), Abdoul Sissoko (Troyes, 1.500.000), Barreto (Bari, 3.500.000, jmf.), Diego Fabbrini (Empoli), Igor Djuric (Kriens, kv.), Danilo (Brasil, 2.000.000), Andrea Peron (Carpi, kv.), Jonni Cabrera (Granada B, kv.), Andreas Landgren (Willem II, kv.), Álex Geijo (Granada, kv.), Massimo Gotti (Empoli, kv.), Luca Ursella (Sanvitese, kv.), Leandro Caruso (River Plate, kv.), Diego Maínz (Granada, kv.), Rubén Párraga (Granada, kv.), Ergün Berisha (Istanbul Büyüksehir, kv.), Dani Benítez (Granada, kv.), Allan Nyom (Granada, kv.), Carlos Calvo (Granada, kv.), Antonio Marino (Ascoli, kv.), Mikel Rico (Granada, kv.), Gaetano Cala (Matera, kv.), Antonio Candreva (Parma, kv.), Rosario Licata (Como, kv.), Mohamadou Sissoko (Kilmarnock, kv.), Christian Obodo (Torino, kv.), Fabián Orellana (Granada, kv.), Juan Surraco (Livorno, kv.), Daniel Bradaschia (Lumezzane, jmf.), Jo Inge Berget (Strömsgodset, kv.), Gaetano D’Agostino (Fiorentina, jmf., 111.000), Germán Denis (Napoli,
Távozott: Niki Zimling (FC Bruges, 500.000), Gabriele Angella (Siena, k.), Andrea Mazzarani (Novara, k.), Giovanni Formiconi (Grosseto), Federico Gerardi (Grosseto, k.), Francesco Bossa (Grosseto, k.), Jonathan Mensah (Évian, i.), Gaetano D’Agostino (Siena, 2.500.000), Mohammed Rabiu (Évian, 1.000.000), Sakari Mattila (Bellinzona), Bernardo Corradi (szl.), Guilherme Siqueira (Granada), Ferdinando Sforzini (Grosseto), Leo Beleck (AEK Athén, k.), Zdenek Zlamal (Bari, 500.000), Viktor Budjanszki (szl.), Simone Pepe (Juventus, 7.500.000), Marco Motta (Juventus, 3.750.000), Jaime Romero (Granada, k.), Alemao (Vicenza, jmf.), Salvatore Masiello (Bari, jmf.), Kelvin Matute (Crotone, jmf.), Ricardo Villar (Triestina, jmf.), Cristian Zapata (Villarreal, 9.000.000), Gökhan Inler (Napoli, 17.500.000), Jaime Romero (Granada, k.)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik