Egyesült Államok: a kudarc után lemondott a kapitány

Vágólapra másolva!
2017.10.13. 16:56
null
Bruce Arena nem keres kifogásokat, vállalja a felelősséget (Fotó: AFP)
Bruce Arena lemondott az Egyesült Államok labdarúgócsapatának szövetségi kapitányi posztjáról, miután nem jutottak ki a 2018-as oroszországi világbajnokságra.

 


Az Egyesült Államok válogatottja a CONCACAF-zóna utolsó selejtezőkörének záró fordulójában 2–1-re kikapott Trinidad és Tobago vendégeként, és mivel a többi eredmény úgy alakult, az amerikaiak lemaradtak a világbajnokságról – 1986 óta először.
Bruce Arena magára vállalta a felelősséget.

„Amikor tavaly novemberben elvállaltam ezt a munkát, tudtam, hogy nagy kihívás előtt állunk, talán nagyobb előtt, mint amekkorának azt az emberek gondolták
– áll az amerikai szövetség által pénteken kiadott közleményben. – Mindenki, aki részt vett ebben a munkában, beleadott mindent az elmúlt tizenegy hónapban, de kevésnek bizonyultunk. Erre nincs mentség. Nem végeztük el a feladatot, vállalom a felelősséget.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik