Vb 2018: a sereghajtó vetett véget az amerikai vb-álomnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.11. 07:45
null
Óriási blama, az Egyesült Államok 1986 után először marad le világbajnokságról (Fotó: AFP)
Az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottja óriási meglepetésre kikapott a sereghajtó Trinidad és Tobagótól a világbajnoki selejtező CONCACAF-zónájának 10., utolsó fordulójában, ezzel eldőlt, hogy az amerikai nemzeti csapat nem lesz ott a 2018-as oroszországi tornán.

Amerikai szempontból nem is alakulhatott volna szerencsétlenebbül a CONCACAF-zóna utolsó fordulója: nem elég, hogy az Egyesült Államok kezében volt a saját sorsa, a gárda pedig elszórakozta a lehetőségét azzal, hogy a sereghajtó Trinidad és Tobago ellen tulajdonképpen kötelező győzelmet szalasztott el, erre jött az is, hogy a csoportból már korábban kijutó Mexikó és Costa Rica válogatottja olyannyira nem izzadt meg a saját összecsapásán, hogy Panama és Honduras is nyert (a panamaiak ráadásul a 88. percben szerezték a kijutást jelentő találatot).

Tegyük hozzá, Panama Costa Rica elleni meccsén igencsak meglepő döntés született, miután a játékvezető gólt ítélt erre:


A Trinidad és Tobago–Egyesült Államok találkozón egyébként előbb Omar González szerzett komikus öngólt, ezt követően Alvin Jones olyan bődületesen nagy bombát eresztett meg mintegy harminc méterről, hogy Tim Howard kapust vélhetően rémálmaiban is kísérteni fogja a lövés.

Amikor a panamai riporter „megőrül”


És persze az utcákat is elárasztották az ünneplő szurkolók


Ezzel az Egyesült Államokat mindkét válogatott megelőzte (Panamának és Hondurasnak 13-13 pontja lett ezzel, míg az amerikaiknak maradt 12), az ötödik hely pedig már pótselejtezőt sem ér – eldőlt tehát, hogy az Egyesült Államok óriási meglepetésre nem lesz ott a 2018-as oroszországi világbajnokságon.

Trinidad és Tobago–Egyesült Államok 1–0, Omar González komikus öngólja

Trinidad és Tobago–Egyesült Államok 2–0, félelmetesen nagy gól

Ez lesz az első vb 1986 óta, amelyen nem lesznek ott az amerikaiak.

A harmadik helyen záró Panama egyenes ágon kijutott – az országnak egyébként ez lesz az első vb-részvétele –, míg a negyedik Honduras pótselejtezőt vívhat, ellenfele Ausztrália lesz.

VB 2018, SELEJTEZŐK
CONCACAF-ZÓNA, 10. FORDULÓ

Trinidad és Tobago–Egyesült Államok 2–1 (O. González 17. – öngól., A. Jones 37., ill. Pulisic 47.)
Panama–Costa Rica 2–1 (G. Torres 53., R. Torres 88., ill. Venegas 36.)
Honduras–Mexikó 3–2 (Elis 34., Ochoa 54. – öngól., Quioto 60., ill. Peralta 17., Vela 39.)

A VÉGEREDMÉNY
1.Mexikó1063116–721
2.Costa Rica1044214–816
3.Panama103439–1013
4.Honduras1034313–1913
5.USA1033417–1312
6.Trinidad és Tobago10287–196

A 4. selejtezőkörből csoportonként továbbjutó két-két válogatott vívja a hatos döntőt 10 fordulós, oda-vissza körmérkőzés formájában. Az első három helyezett kijut a vb-re, a negyedik helyezett interkontinentális pótselejtezőt vív az ázsiai zóna 5. helyezettjével.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik