Edzősors: „Gyakran beszélünk Guardiolával, ő a legjobb”

T. D.T. D.
2020.04.18. 13:20
null
Xavi és Guardiola tovább őrzi a Barcelonában kialakított jó kapcsolatot (Fotó: AFP)
A Manchester City interjút készített a katari al-Szadd vezetőedzőjével, Xavival. A fő beszédtémát természetesen az angol klub menedzserével, Pep Guardiolával való kapcsolat szolgáltatta.

 

Xavi és Guardiola már játékosként is együtt szolgálta a Barcelonát 1998 és 2001 között, s a közös munka folytatódott, amikor Guardiola 2008-ban edzőként tért vissza a katalánokhoz. Mint kiderült, Xavi miatta maradt a Barcánál, most pedig amolyan mentorként segíti az ifjú edző munkáját – aki könnyen lehet, hogy egy nap szintén a katalánok edzője lesz.

„Az elképzeléseink nagyon hasonlóak. Guardiola is szeret irányítani, azt akarja, hogy a csapatánál legyen a labda, erős labdabirtoklás mellé sok támadómozgást vár. Végül is arról szól az egész, hogy proaktívak legyünk a meccs folyamán, és hogy meghatározott módon támadjuk az ellenfelet. Ebben az értelemben ez nem az én ötletem.”

„Sokat tanultam Guardiolától, abból, amilyen ember, abból, amilyen szenvedélyes és lelkes. Futballőrült taktikus, nagy élmény volt együtt lenni vele. Gyakran beszélünk, jó a kapcsolatunk. A nyáron találkoztunk, együtt ettünk, ami szintén remek volt. Hogy őszinte legyek, nálam ő a világ legjobb edzője jelenleg. Így bármilyen tudás, amit átad, nagyon jól jön majd nekem. Kiváltság, hogy együtt dolgozhatunk az ötleteinken.”

Legfrissebb hírek

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 06:30

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

Csercseszov távozott orosz klubjától – hivatalos

Minden más foci
2026.11.03. 09:14

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00