DAC: Amit vállaltam, teljesítettem – László Csaba

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2017.06.10. 12:59
null
László Csabával fél éven keresztül veretlen volt a bajnokságban a DAC (Fotó: fcdac.sk)
László Csaba a lehető legtöbbet hozta ki a szlovák élvonalban szereplő DAC-ból, mégsem folytatja a munkát a dunaszerdahelyieknél, úgyhogy már az újabb lehetőségre vár.

 

REKORDOKKAL HAGYOTT NYOMOT
László Csaba októberben vette át a DAC irányítását, akkor a csapat a 10. helyen állt a bajnokságban 13–20-as gólkülönbséggel és öt-öt döntetlen, illetve vereség mellett mindössze egy győzelmet aratva nyolc szerzett ponttal. A székelyudvarhelyi születésű szakemberrel aztán megtáltosodott, és végül a hetedik helyen zárt az együttes, irányításával a megszerezhető 57 pontból 34-et besöpört, meccsenként átlagban 1.79 pontot szerezve. Csak összehasonlításképpen: a kinevezése előtt 0.73 volt a DAC mérkőzésenkénti pontátlaga. László Csaba alig több mint féléves dunaszerdahelyi munkásságát két klubrekord is dicséri: az ötmérkőzéses győzelmi, valamint a 16 meccses(!) veretlenségi sorozat.

– Csalódott?
– Miért lennék az? Amit vállaltam, teljesítettem, a lehető legtöbbet hoztuk ki a csapatból – válaszolta a Nemzeti Sportnak az 53 esztendős László Csaba, miután eldőlt, hogy Világi Oszkár, a szlovák élvonalbeli DAC tulajdonosa nem hosszabbítja meg vezetőedzői szerződését.

– Úgy értem, csalódott, hogy nem folytathatja a munkát?
– Többször is asztalhoz ültünk az általam nagyra becsült tulajdonossal, s minden lényeges témát átbeszélve ez a döntés született. Elfogadtam, hogy ebben most ennyi volt. Úriemberek módjára tárgyaltunk, egyikünkben sincs harag. Különben is, hálával tartozom neki, hogy a DAC-nál dolgozhattam, ráadásul nem úgy váltunk el egymástól, hogy a közös munkának soha többé nem lesz folytatása.

– Azért mégiscsak furcsa, hogy ilyen idény után, amelyben csapatával fél éven át veretlen volt a bajnokságban, nem tudtak megegyezni a hosszabbításról.
– Nézze, ezt a témát kár boncolgatni. Nem arról van szó, hogy elküldtek, hanem lejárt a szerződésem. Őszintén mondom, hogy nagyszerűen éreztem magam a DAC-nál, és büszkeséggel tölt el, hogy segíteni tudtam a csapatnak.

– Három magyar futballistával, Vida Kristopherrel, Mervó Bencével és Kocsis Gergővel dolgozott együtt. Róluk mi a véleménye?
– Vidát tulajdonképpen én építettem be a csapatba, jó képességű, sokoldalú labdarúgó, mindkét szélen bevethető, gólveszélyes. Mervó Bence sérülten érkezett hozzánk, megfelelő nyári alapozással a DAC hasznára lesz, ebben biztos vagyok. Ami pedig Kocsis Gergőt illeti, nos, ő igencsak nehéz helyzetben volt, mert súlyos sérüléséből felépülve kellett a csapatba, pontosabban a védelembe kerüléssel próbálkoznia, ráadásul a hátvédsorunk ragyogóan teljesített. Ezért játszott keveset.

– Most, hogy véget ért a dunaszerdahelyi küldetése, hogyan tovább?
– Várok a lehetőségre, hátha megtalál egy újabb feladat.

– Szövetségi kapitányként vagy klubedzőként folytatná szívesebben?
– Uganda és Litvánia válogatottját is irányítottam korábban, mindkét országban hasznos tapasztalatokkal gazdagodtam, de most úgy vagyok vele, hogy inkább klubcsapatnál dolgoznék. Az életem a futball, szeretek dolgozni, csapatot építeni, meg persze sikereket elérni. Kíváncsian várom, mit hoz a jövő.

MARCO ROSSI A HÉTVÉGÉN ALÁÍR
A Nemzeti Sport információi szerint Marco Rossi vasárnap kettő plusz egy évre aláír a DAC-nál, így ő lesz a dunaszerdahelyi együttes következő vezetőedzője. A Budapest Honvédot a 2016–2017-es szezonban bajnoki címig repítő 52 esztendős olasz szakember kispesti segítőjét, Cosimo Ingusciót is magával viszi a DAC-hoz.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik