DAC: a Sepsi nyerte a történelmi gálameccset

Vágólapra másolva!
2018.11.16. 21:09
A dunaszerdahelyi Mol Labdarúgó Akadémia átadására szervezett program zárásaként a DAC és a Sepsi OSK játszott gálamérkőzést, amely végül a vendégek 3–2-es sikerét hozta.
„Nem határon túli magyarok vagyunk, hanem határtalanul magyarok” (Fotók: Török Attila)
A GALÉRIÁÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
„Nem határon túli magyarok vagyunk, hanem határtalanul magyarok” (Fotók: Török Attila) A GALÉRIÁÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

A csípős novemberi hideg ellenére majdnem hatezer szurkoló kilátogatott a Mol Arénába, s a kilencszáz kilométerre lévő Sepsiszentgyörgyről is érkezett százhat szurkoló, hogy jelenlétükkel is kifejezzék azt a hitvallást, amit a hazaiak molinón feszítettek ki: „Nem határon túli magyarok vagyunk, hanem határtalanul magyarok”. És mivel barátságos mérkőzésről van szó, a vezérszurkolóknak sem volt megtiltva semmi, így feszültek a magyar zászlók, és olyan nemzetiszínű füstfelhő szállt az ég felé, hogy annak láttán a nyolcvanas években szocializálódott futballszurkolók is megnyalták mind a tíz ujjukat.

Tűzijáték volt a pályán is, a kapuk gyakran forogtak veszélyben. A 10. percben a legutóbb a Puskás Akadémiában szereplő Prosser Dániel talált be a Sepsi részéről egy szép csel után 12 méterről ballal, a hazaiak pedig kevéssel a szünet előtt egyenlítettek Marko Divkovic 14 méteres góljával, amelynél a labda a jobb alsó sarokban kötött ki.

A Sepsi nyerte a gálameccset
A Sepsi nyerte a gálameccset

A második félidőben kétgólos előnyre tett szert a székelyföldi csapat, Hadnagy Attila, majd Ibrahima Tandia is szépen kidolgozott akció végén közelről gurított a hálóba, a hazaiak a hajrában Denis Baumgartner büntetőből szerzett góljával már csak szépíteni tudtak.

De szép volt ez így is, úgy is – a két határon túli magyar együttes első, történelmi találkozóján mindenki tudta, hogy az eredmény volt a legkevésbé fontos.

GÁLAMÉRKŐZÉS
DUNASZERDAHELYI AC–SEPSI OSK 2–3 (1–1)
Dunaszerdahely,
Mol Aréna, 5674 néző, V: Ziemba
DAC: Slancík (Macej, a szünetben) – Záhumensky, Huk (Pastorek, a szünetben, helyette Domonkos, 72.), Kone (Melinisin, 72.), Simcák – Aluku, Vida M. (Bajic, a szünetben) – Tretyakov (Cani, 72.), Nagy L. (Kelemen, 81.), Vida K. (Baumgartner, a szünetben) – Divkovic
Sepsi: Fejér (Niczuly, a szünetben) – Draghici (Veress, 78.), Ursu, Jovanovic, Dodoi – Karnickij, Velev – Nouvier, Tandia (Chirila, 84.), Prosser (Vasvari, 57.) – Hadnagy (Hamed, 57.)
Gólszerző: Divkovic (43.), Baumgartner (86. – 11-esből), ill. Prosser (10.), Hadnagy (55.), Tandia (62.)

Legfrissebb hírek

Felkészülés: gól nélküli döntetlent ért el a DAC ukrán ellenfelével szemben

Minden más foci
2025.07.10. 21:13

Öt idény után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 17:07

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Felkészülés: háromgólos DAC-győzelem, komáromi vereség

Minden más foci
2025.07.05. 20:37

Észt válogatott védőt igazolt a Sepsi OSK – hivatalos

Minden más foci
2025.07.03. 14:33

Világi Oszkár: Még van esélyünk megőrizni a pozíciónkat

Európa-konferencialiga
2025.07.03. 09:04

Kalmár Zsolt Erdélybe utazott, a Sepsivel tárgyalt – NS-infó

Légiósok
2025.07.03. 07:40

Felkészülés: döntetlen a DAC–Topolya meccsen, a Komárom győzött

Minden más foci
2025.07.02. 20:30
Ezek is érdekelhetik