BACSKAI JÁNOS 2018.12.30 12:08 Frissítve: 2018.12.30 12:08

Arsavin, Mertesacker, Donovan és Ignasevics is szögre akasztotta

Nincs is elegánsabb kitérés a karácsonyi őrület és készülődés napjaiban annál, hogy „Drágám, nem érek rá, a visszavonultakat keresgélem!”, de aztán a 15–20 órás kutakodás közben erősen csökken a lelkesedés – nem, nem a futball szeretete, hanem mert ilyenkor az ember nemcsak a sztároktól, régi virtuális ismerősöktől és a zöld gyep jó munkásembereitől vesz búcsút, hanem saját fiatalságától, vagy legalábbis saját fiatalabb napjaitól is... Háromrészes sorozatunk középső dolgozatát olvashatják a kedves olvasók.     

 

VISSZAVONULTAK 2018, I. RÉSZ. Idén is hullottak a csillagok a futball egéről: Basler, Terry, Carrick, Van der Vaart és Drogba is szögre akasztotta az ilyenkor szokásosat.

ANDREJ ARSAVIN a legjobb orosz középpályás lehetett volna, de úgy járt, mint előtte Igor Dobrovolszkij, Olekszij Mihajlicsenko, Szergej Alejnyikov, Igor Salimov vagy Olekszandr Zavarov: a hazai parádé után külföldi félsikerek következtek. A nagy öregek annak idején az Olympique Marseille-ig, a Juventusig, a Sampdoriáig vagy az Internazionaléig jutottak, Arsavin az Arsenalig. Előtte a Zenittel minden nagy orosz címet elnyert, no és egy UEFA-kupa-aranyat is, Londonban azonban nem sok nemesfémet kapott, a válogatottban pedig közel nyolcvan fellépése ellenére csak egy tornán remekelt, a 2008-as Európa-bajnokságon. Akkor titkos fegyverként, kétmérkőzéses eltiltása letelte után parádézott, a viadalon bronzot kapott, az év végén meg egy előkelő, hatodik helyet az Aranylabda-szavazáson. Arsene Wenger 16.5 millió eurót adatott érte, ezt Arsavin 145 mérkőzésen 77 kanadai ponttal hálálta meg, és kiegyensúlyozatlan formával, de ebben sérülései is ludasak. 2013-ban hazatért a Zenithez (ahol még korábban társaival együtt sztárfizetést, ötmillió eurót keresett), majd levezetett a Kajrat Almatiban, Elek Ákos és Eppel Márton oldalán. Nemrégiben megmutatta, hogyan mulat egy 37 éves orosz úr: részegen, lovon, modellalkatúakkal.

Hogyan is mondják oroszul, hogy édes élet?

PER MERTESACKERBŐL nem nézünk ki hasonló extravagánsságokat, de milyen is lenne egy exválogatott német exvédő? Megbízható, pontos, biztonságos, mint egy német luxuscirkáló volt a nyolcvanas és kilencvenes években – és olyan, mint egy keletnémet verda: óramű pontossággal lesérülő. „A levegőben verhetetlen, önfeláldozóan belecsúszik bármilyen csínbe, hosszú lábaival szinte mindenhová el- és odaér” – írtuk róla 2008-ban, amikor a Werder Brement erősítette. Csak 2011-ben távozott onnan, éppen az Arsenalhoz. Soha nem volt médiasztár, pedig 104-szeres válogatott, egy világbajnoki aranyat és két vb-bronzot elérve. Karrierje utolsó tíz évében három komoly és egy nagyon súlyos sérülést is megélt (már első Bundesliga-mérkőzésén eltörött az orra, és lőtt egy öngólt), az „ágyúsokkal” hét év alatt mégis eljutott 221 mérkőzésig. Édesapja, Stefan volt a Hannover technikai vezetője és vezetőedzője is, testvére, Timo ott és közös nevelőegyesületükben, a Pattensenben is futballozott. Talán ezért is csapott fel menedzsernek a még mindig csak 34 éves Per az Arsenal utánpótlásában.

Kapussors...

PAUL ROBINSON örökre bevéste magát az angol futball nagykönyvébe, de ennek egyáltalán nem örül, lévén egy fontos Eb-selejtezőn elképesztő hibát vétett Horvátországban, 2006-ban, és ezt nem bocsájtja meg neki a gonosz világ. Mi azonban, amikor idén nyáron, 38 évesen visszavonult, nem erre, hanem 40 másik válogatottságára, egy Eb- és egy vb-szereplésére, a Leeds Unitedben és a Tottenhamben töltött szép napokra, a Blackburn és a Burnley kiszolgálására emlékeztünk, no és a sok nagy bravúrra, mondhatni, robinsonádokra. David James és David Seaman örököse, Robert Green és Joe Hart elődje (sok szempontból...) 375 Premier League-mérkőzés után akasztja szögre a kesztyűit, mégis, annyi válogatottság ide vagy oda, sokakban az a nagy hibája marad meg. Kapussors.

Nem tipikus szélsősors ellenben LANDON DONOVANÉ: nem tipikus 157 válogatottsága (az azon elért 57 gól és több mint feleannyi gólpassz meg pláne), amerikaitól még ma is szokatlan topligás karrier (Bayer Leverkusen, Bayern München, Everton), az LA Galaxy kiszolgálása után egy mexikói kitérő (Club León), három vébé után egy elpuskázott negyedik szereplés 2014-ben, hazai gólkirályság és hét Év játékosa-díj, no és a 2014 és 2016 utáni újabb visszavonulás sem mindennapi. Pályája sem: Donovan az amerikai válogatott gól- és szereplési rekordere, az MLS legjobb gólszerzője, 1999-ben a FIFA U17-es vébéjén 15 esztendősen aranylabdás lett, majd három év múlva a felnőttek között a legjobb fiatal. Igaz, ehhez képest csalódás a nem éppen diadalmenetre hasonlító európai karrierje, és szövetségi kapitánya, Jürgen Klinsmann 2014-es döntése. Mivel a öregebb korára középcsatárnak felcsapó Donovan csak 36 éves, lesz ebből még egy harmadik visszatérés is...

 

DAVID PIZARRO CORTÉZ kevesebb sikerrel hódította meg a Serie A-t, mint ahogyan pár évszázada neves „keresztapjai” Dél-Amerikát, a technikás chilei középpályásnak mindig hiányzott egy kicsi a „teljes taroláshoz”. Talán egy kis plusz erőnlét, némi agresszió? Ami biztos, ha formába lendült, mindig megsérült, de tudását jelzi, hogy az Inter 12, az AS Roma 13 millió eurót adott érte, és kölcsönben a Manchester Cityben is megfordult, majd három szezont lehúzott a Fiorentinában, 33 éves kora után. Az egyszeres olasz és angol bajnok és háromszoros Olasz Kupa-győztes, még az Udinese színeiben kétszeres Év csapata-tag Pizarro 2015-ben tért haza nevelőklubjához, a Santiago Wanderershez, majd némi munkanélküliség után aláírt az Universidad de Chiléhez. Nem lett teljes ellenben válogatott karrierje, egyszer nyert ugyan Copa Américát, de egy vébén se szerepelt!

Kavagucsit a Portsmouthhoz igazolásakor a királynő is melegen köszöntötte (FOTÓK: AFP)


Nem úgy a korszakos jelentőségű japán kapus, KAVAGUCSI JOSIKACU, akinek 116 válogatottságára 1998 és 2010 között négy vb-szereplés is jutott! A legutóbbi nagy torna idején már a japán másodosztályban szerepelt, a harmadik vonalból vonult vissza, de korábban a Portsmouth, a Júbilo Iwata, a Nordsjaelland és a Jokohama F. Marinos együttesében is játszott (az angolok 2001-ben 2.7 millió eurót fizettek érte). A legjobb mérkőzését talán 1996-ban vívta, amikor az olimpián kivédte a Sávio, Ronaldo, Bebeto, Rivaldo támadónégyessel felálló brazilok szemét. Utoljára 2008-ban lépett pályára a japán válogatottban, de még évekig kerettag maradt, sőt a 2010-es vb-csapatnak ő volt a csapatkapitánya!

Jutott vb-ből és Európából CLINT DEMPSEYNEK is: az 1983-ban született amerikai támadó mindenes 141 válogatottságába három ilyen torna is belefért, amelyeken tíz mérkőzésen hét kanadai pontot ért el, légiósként pedig a Fulhamet és a Tottenhamet szolgálta, közben egyszer hazavitte a Sounders FC, 6.8 millió euróért. Angliában kerek száz kanadai pontot termelt (72 találattal), a címeres mezben közel nyolcvanat, remekelt sok Arany-kupán és az 1999-es konföderációs tusán, nála több gólt a válogatottjukban csak 29-en szereztek, előtte ezen a listán egyébként David Villával holtversenyben Schlosser Imre áll!


THIAGO MOTTA
számára csak egy vébé, de két Eb jutott: a dolog érdekessége, hogy pályára léphetett volna Copa Américán is, lévén kétszeres brazil, és harmincszoros olasz válogatott. Klubkarrierjére sem panaszkodhat: Barcelona, Atlético Madrid, Genoa, Inter és PSG, nyolc országos bajnoki cím, tizenhét országos kupagyőzelem, két BL-elsőség csodás lista. Volt az Év csapatának tagja Olaszországban és Franciaországban, Spanyolhonban az Év felfedezettje, kettő híján 500 tétmérkőzést vívott légiósként, tudását ma a PSG U19-eseinél kamatoztatja a 35 évesen retiráló középső középpályás.

Acuna mellett Enzo Francescolinak sem volt könnyű dolga...

ROBERTO ACUNA, Paraguay bikája ellenben a világbajnokságoknak köszönheti, hogy megemlékezünk róla: az őserő középső középpályás, El Toro egészen 45 éves koráig űzte az ipart, a szintén megerőltető strandfutballba is belekóstolva. A 100-szoros válogatott Acuna megjárta a Nacional után az Argentinos Juniorst, a Boca Juniost, az Indepedientét, a Real Zaragozát és a Deportivo La Corunát, a nyáron a Rubio Nuból vonult vissza. Már az 1993-as Copa Américán is pályára lépett, például az akkor kimondottan filigrán José Luis Chilavert, valamint Carlos Gamarra és Celso Ayala oldalán, az 1998-as, a 2002-es és a 2006-os vébén is láthattuk, összesen 11 mérkőzésen, tulajdonképpen a legendás paraguayi betonvédelem (Chilavert – Francisco Arce, Gamarra, C. Ayala, Pedro Sarabia) első foka ő volt a középpályán, aki rajta túljutott, meg is érdemelte (hogy ledarálják őt Gamarráék, mielőtt farkasszemet nézhetett volna a rettenetes Chilaverttel). Érdekességként: 2008-ban, 36 évesen visszavonult ugyan, de egy évre rá a paraguayi élvonalban szereplő Rubio Nuban újrakezdte (e klub elnöke a válogatott korábbi cserekapusa, 1998-as vb-résztvevő Rubén Ruiz Díaz, a Rubio Nut az élvonalba vezető szakember pedig egy bizonyos Francisco Arce volt), majd 2016-ban is a szögre akasztotta a csukáit Acuna, de ismét jött egy hívás a Rubio Nutól, kedvenc elnökétől, és egykori csapattársától, a remek szűrő, már vezetőedző Carlos Paredestől. A robusztus, forróvérű középpályásért fénykorában, 2002-ben 11 millió eurót fizetett a Depor.

 

Ha már régi ismerősök: 2018-ban vívta utolsó tétmérkőzését a zöld gyepen a francia FLORENT MALOUDA, aki kiesett kissé a köztudatból, miután az Olympique Lyon, a Chelsea, a Trabzonspor és a Metz kiszolgálása után elugrott Indiába pénzt keresni, és közben kalandozott egyet Egyiptomban. Egy fél évet lehúzott aztán Luxemburgban, a Differdange gárdájában. Közismert tény, hogy a Chelsea annak idején 19 millió eurót fizetett érte, a szélső 80 válogatottsága alatt (első gólját a Les Bleus színeiben a magyaroknak lőtte, 2005-ben) kétszer Eb-n, kétszer vb-n léphetett pályára, nyert a Chelsea-vel BL-t, a Lyonnal volt a Ligue 1 egyeduralkodója – és 2017-ben megkapta az engedélyt, hogy szülőhazája, Francia Guyana válogatottját erősítse az Arany-kupán. Testvére, Lesly a Lens-ig jutott, már visszavonult, egyik unokatestvérük, Kévin Rimane a PSG B félprofija (és ő is szerepelt azon az Arany-kupán). 1999 és 2010 között erősítette a Lyont egy másik remek, 50-szeres francia válogatott szélső, Sidney Govou, szintén 2006-os vb-ezüstös, aki Amerikából hazatérve lehúzott még egy szezont a sokadosztályú Limonest gárdájában, de tavaly azt is otthagyta és visszavonult.

Вот и всё. Очень сложно осознать, что это было... Идёт бесконечный поток сообщений в WhatsApp и Инстаграм, и нет возможности сказать каждому Спасибо за тёплые слова. Спасибо вам всем! Я даже представить себе не мог, что закончу свою футбольную карьеру на такой высокой ноте! Я счастлив, что был частью этой команды, этого тренера, и нашей с вами футбольной страны на протяжении почти 20 лет! Отдельной строкой говорю Спасибо за любовь всем болельщикам ЦСКА! Это была славная охота... Крепко обнимаю вас. Сергей Игнашевич 

Sokkal látványosabbra sikerült az orosz SZERGEJ IGNASEVICS búcsúja: a 39 éves, 127-szeres válogatott védő a hazájabeli világbajnokság egyik legnagyobb alakja volt, pár hiba mellett elképesztő nagy mentésekkel tolta meg a szbornaja szekerét időről időre, még egy tizenegyest is értékesített a végén, a horvátok ellen. Ez volt utolsó lövése, pedig korábban már visszavonult a válogatottól, de a vb előtti védőhiány miatt meggondolta magát a Lokomotiv, a Torpedo és a CSZKA Moszkvát is megszolgáló védő, akit három kontinens- és két világbajnokságon is megcsodálhatott a nagyérdemű.

 

A korszakos jelentőségű svéd kapust, Thomas Ravelli méltó utódát meg meg már a 2002-es vébén is, aztán meg sorban négy Eb-n: és ANDREAS ISAKSSON még csak harminchét esztendős. „A parádés képességekkel megáldott Isaksson üstökösként tűnt fel a svéd labdarúgás világában 1999-ben, és amikor nemsokára a Juventusba került, óriási karriert jósoltak számára – egy kellemetlen hullámvölgy után s némi időbeli eltolódással e prófécia valóra is vált” – írtuk róla nagyon régen, és a kapusnak a Juve után a Stade Rennes, Djurgarden, PSV, Manchester City, Kasimpasa ötös következett, majd zárásként ismét a svéd csapat. A Zlatan Ibrahimoviccal egy napon született Isaksson 133-szoros válogatott, ennél többet a háromkoronások között csak Ravelli (143) és a középpályás Anders Svensson (148) szerepelt. Hazájában 2002 és 2015 között 10 alkalommal választották meg az év kapusának, de 2006 és 2010 között csak egyszer nyert, 2009-ben.

Govou (a földön) és Simons (jobbra) egy BL-mérkőzésen 


Zárjuk a második részt egy igazi szürke eminenciással, aki belga legenda, de nem csili-vili technikás szupersztár, hanem a jó értelemben vett szürke, munkás középszer: TIMMY SIMONS már 42 éves, 1998 óta profi, 94-szeres válogatott, az FC Bruges és a PSV után 2010-ben elugrott a Bundesligába, ahol nem levezetett, hanem elképesztően jól futballozott, majd hazatért Bruges-be, innen vonult vissza a nyáron. A védelmi szakember játszott a 2002-es vébén is (életrajza ITT!), és nem sokkal 40. születésnapja előtt még pár perc erejéig pályára léphetett a nemzeti csapatban! Ezzel természetesen ő lett Belgium történetének legidősebb válogatott játékosa, ám így is messze elmarad azonban a nemzetközi rekordtól: Barrie Dewsbury 52 évesen játszott utoljára a Csatorna-szigeteki Sark nemzeti csapatában. Simons hamarosan remek vezetőedző lesz, már az FC Bruges egyik segédedzője. 

VISSZAVONULTAK 2018, I. RÉSZ. Idén is hullottak a csillagok a futball egéről: Basler, Terry, Carrick, Van der Vaart és Drogba is szögre akasztotta az ilyenkor szokásosat.