Argentína: Messi után Agüero is távozik, Higuaín a következő?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.27. 08:17
null
Több argentin játékosnál is betelt a pohár, Sergio Agüero mellett négy-öt sztár is befejezheti a nemzeti csapatban (Fotó: AFP)
Egybehangzó sajtóhírek szerint az elveszített Copa América-döntő után nemcsak Lionel Messi és Javier Mascherano fejezi be válogatottbeli szereplését, hanem több másik kulcsjátékos is.

„Fájdalmat érzek, olyat, amilyet már sokszor éreztem. Hibáztam, nem tudok mit mondani. Ez a negyedik elveszített döntőm volt a válogatottal, egyszerűen a nemzeti csapat nem nekem való. Számomra ennyi volt az argentin válogatott…” – mondta a kamerák előtt Lionel Messi, miután Argentína a Copa América döntőjében tizenegyesekkel kikapott Chilétől.

Messi mellett Javier Mascherano is megszellőztette, hogy nem szeretne többet a válogatottban játszani, így a találkozó után úgy tűnt, két sztárját veszíti el az argentin nemzeti tizenegy.

Igen ám, de nem sokkal később robbant a bomba, ugyanis Sergio Agüero is sokatmondó nyilatkozatot tett.

„Talán eljött az idő, hogy átadjuk a helyünket más játékosoknak” – vélekedett a Manchester City ásza.

„A meccs után az öltözőben többen is így éreztük. Ennyire rossz hangulattal még életemben nem találkoztam, mint ami az öltözőnket illeti. Rosszabb, mint a 2014-es, elveszített világbajnoki döntő vagy a tavalyi Copa América utáni.”

Egybehangzó sajtóhírek szerint a következő napokban Messin, Mascheranón és Agüerón kívül több argentin labdarúgó is visszavonulhat a válogatottságtól. Úgy tudják, Gonzalo Higuaín, Ángel Di María, Ezequiel Lavezzi, Lucas Biglia és Éver Banega is azon gondolkozik, hogy befejezi pályafutását a nemzeti csapatban – az említett játékosok napokon belül be is jelenthetik döntésüket.

COPA AMÉRICA
DÖNTŐ
Argentína–Chile 0–0 – tizenegyesekkel 2–4

 

Legfrissebb hírek

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
8 órája

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

BraMessimó! – Lionel Messi argentin mezben

Képes Sport
2026.09.17. 19:03

David Beckham: Messinek kellene megnyernie az Aranylabdát, nem Kane-nek

Minden más foci
2026.09.17. 15:12

Messi megszerezte 100. gólját az Inter Miamiban, újabb trófeát nyert

Minden más foci
2026.09.17. 08:53