Copa América: tart az argentin átok, Chile megvédte címét

2016.06.27. 04:54
null
Lionel Messi teljesen összetört az elveszített Copa América-döntő után (Fotó: AFP)
Chile labdarúgó-válogatottja tizenegyesekkel 4–2-re győzött Argentína ellen a Copa América döntőjében, ezzel megvédte címét. Az argentinok felnőttszinten az 1993-as Copa-sikerük óta nem nyertek nagy tornát.

Ahogy azt sejteni lehetett, Argentína irányította inkább az összecsapást. Lionel Messiéknek sokkal több kísérletük volt, igaz, kapura nem voltak túl veszélyesek: 18 lövésből csupán háromszor találták el a kaput.

A legnagyobb lehetőség a 21. percben Gonzalo Higuaín előtt alakult ki. A Napoli támadója kihasználva egy chilei védőhibát, egy az egyben mehetett a kapus ellen, ám az argentin támadó könnyelmű volt, és a Claudio Bravo fölött átemelt labda elgurult a jobb oldali kapufa mellett.


A 28. percben Marcelo Díaz egy fölösleges szabálytalanságért megkapta második sárga lapját is, így hamar mehetett zuhanyozni, Argentína azonban nem tudta kihasználni az emberelőnyét – igaz, nem is játszhattak sokáig eggyel többen, a 42. percben ugyanis Marcos Rojo hátulról rácsúszott Arturo Vidalra, amiért Heber Lopes játékvezető egyből kiállította az argentin védőt.

Lopes legutóbbi 27 mérkőzésén összesen 14 piros lapot osztott ki.


A rendes játékidőben nem született gól, így kétszer tizenöt perces hosszabbítás következett. A századik percben Bravo óriási bravúrt mutatott be Sergio Agüero fejesénél.


Mivel a felek a ráadásban sem bírtak egymással, így szétlövés döntött a tornagyőzelem sorsáról. Elsőként Vidal állt a labda mögé, ám a chilei rosszul helyezett tizenegyesét Sergio Romero könnyedén kipaskolta. Lionel Messi nem tudta kihasználni a helyzeti előnyt, a Barcelona klasszisa célt tévesztett, lövése fél méterrel elszállt a kapu fölött.

A folytatásban az argentinoknál Lucas Biglia is hibázott, a chilei játékosok ezzel szemben magabiztosan értékesítették a tizenegyeseiket, így Alexis Sánchezék végül 4–2-re megnyerték a párbajt – és ezzel a 2016-os Copa Américát is.

A teljes tizenegyespárbaj

Argentína felnőttszinten az 1993-as Copa-sikere óta nem nyert nagy tornát. Messiék legutóbbi négy fináléjukat egyaránt elveszítették.

Az összecsapás után Lionel Messi és Javier Mascherano is megszellőztette, hogy lemond a válogatottságról!

COPA AMÉRICA
DÖNTŐ
Argentína–Chile 0–0 – 11-esekkel 2–4

Legfrissebb hírek

Nem sikerült megegyezni, elmarad a Finalissima – hivatalos

Minden más foci
10 órája

Messi–Yamal csata a Bernabéuban? – az argentinok nem támogatják

Minden más foci
2026.03.12. 18:48

ESPN: Spanyolország a futball-vb toronymagas esélyese

Foci vb 2026
2026.03.03. 15:34

Az első 100-szorosok, 7. rész: Diego Simeone már lefújás előtt felkapta a meccslabdát

Képes Sport
2026.03.02. 12:05

Bizonytalan a Finalissima katari megrendezése

Minden más foci
2026.03.02. 08:39

Adócsalási vádak miatt elhalasztják három napig a bajnokikat Argentínában

Minden más foci
2026.02.24. 08:26

KS-ajánló: az 1962-es vb chilei könyve – az újra megtalált könyvkincs

Képes Sport
2026.01.23. 13:50

Eldőlt, márciusban, Katarban lesz a Finalissima

Minden más foci
2025.12.18. 15:48
Ezek is érdekelhetik