Ronaldinho büntetőt rontott, Anglia legyőzte Brazíliát

Vágólapra másolva!
2013.02.06. 20:24
null
Joe Hart kifogott Ronaldinhón (fotó: Reuters)
Az angol labdarúgó-válogatott 2–1-re legyőzte Brazíliát a Wembleyben rendezett felkészülési mérkőzésen. A vendégeknél Ronaldinho 0–0-nál büntetőt rontott.

BEHARANGOZÓNKAT ITT OLVASHATJÁK!

Nem mindennapi összecsapást láthattak szerda este a londoni Wembleybe kilátogatók. Az angol nemzeti tizenegy ugyanis az ötszörös világbajnok Brazíliát látta vendégül. Az angoloknál a balhátvéd Ashley Cole századszor ölthette magára a címeres mezt, míg a vendégeknél a régi kedvenc Ronaldinho kezdőként léphetett a legendás gyepre.

Dél-amerikai fölénnyel indult a mérkőzés, a brazil alakulat Neymar, Oscar és Ronaldinho vezérletével gyorsabbnak, lendületesebbnek tűnt – helyzetkihasználásban viszont erősen elmaradt egy ilyen futballmúltú válogatottól elvárttól.

Joe Hart kapus bátran tartotta a lelket csapatában parádés védéseivel, majd igazi próbatétel következett számára: Pedro Proenca játékvezető ugyanis büntetőt ítélt Brazília számára – Jack Wilshere kezezése miatt vitathatatlanul.

A büntetőt ki más, mint Ronaldinho vállalta, de az aranylabdás középpályás nagyon rossz helyre, laposan szinte középre lőtt, Hart így védeni tudott, sőt a brazil újbóli próbálkozását egy kézzel blokkolta a gólvonalon a kipattanót követően!

Sablonos, de jött a bosszú. Az angolok észhez kaptak, s káprázatosan kezdtek el játszani. Főként Jack Wilshere, az Arsenal ifjú irányítója volt az angol támadások eszmei szerzője. A 26. percben megszületett a gól. Wilshere szenzációsan indította klubtársát, Theo Walcottot, akinek lövését Júlio César kapus még védte, ám Rooney ismétlésénél már senki sem tudott blokkolni. 1–0

Ezt követően percekre visszaesett a brazilok játéka, az angolok pedig élve a lehetőséggel, igyekeztek tovább növelni megbecsült előnyüket – eredménytelenül.

A szünet előtt a brazilok ismét jelentkeztek némi szambával, Neymar a kapu torkából becsúszva például a léc fölé vágott egy labdát – de több esemény nem történt az első negyvenöt perc során.

S, hogy miért is volt remek a mérkőzés? Arra a második félidő elején az addig esetleg kétkedők is választ kaphattak. Felipe Scolari a szünetben négy friss embert küldött pályára, köztük Fredet, aki harmadik pályán töltött percében egyenlített, miután Gary Cahill ajándéklabdáját gyönyörűen lőtte ballal az angol kapu bal oldalába. 1–1

Felpörögtek az események, Fred nem sokkal később a lécet is eltalálta, a túloldalon pedig Walcott csinált bohócot Adrianóból nem egy alkalommal.

Roy Hodgson szövetségi kapitány sem tétlenkedett a szünetben, ő többek között FrankLampardot szólította fel játékra, a Chelsea legendája engedelmeskedett is. A 60. percben némi brazil védelmi megingást kihasználva jobbal nagy gólt lőtt Júlio Césarnak: a labda a bal kapufáról pattant a brazil hálóba. 2–1

A brazilok látványos elemekkel fűszerezett játékkal igyekeztek menteni a menthetőt, de nagy helyzetük már nem volt a hátralévő percekben. Neymar a tizenhatos vonalánál még megpróbált gólt ollózni Joe Hartnak, de nem találta el a kaput a Santos támadója.

Anglia tehát legyőzte Brazíliát majd’ 23 évvel az 1990-es összecsapás után, amikor Gary Lineker góljával sikerült felülmúlni az akkor még „csak” háromszoros világbajnokot. Most Roy Hodgsonék lemásolták azt a bravúrt – az ötszörös vb-első ellen. Ráadásul a „háromoroszlánosok” 1984 óta először tudtak két gólt berámolni a dél-amerikai együttes hálójába.

Az angol drukkerek optimisták lehetnek a jövőt illetően, mert bár Frank Lamparddal együtt többen már pályafutásuk vége felé járnak, Wilshere, Walcott és Rooney személyében ígéretes időszak elébe nézhetnek. A brazilok házigazdaként biztosan ott lesznek a 2014-es vb-n, a mostaninál viszont jobb vagy legalábbis eredményesebb futballra lesz szükségük a hatodik serleg megszerzéséhez. Csak aztán ez nehogy a látványos futball kárára váljék…

ANGLIA–BRAZÍLIA 2–1

♦♦♦

PERCRŐL PERCRE

93. perc: Véget ért a mérkőzés! Anglia majdnem 23 év után ismét legyőzte Brazíliát!
91. perc:
Oscar tologatta a labdát befelé, majd jobbal a jobb alsó mellé durrantott.
83. perc:
Zseniális brazil támadás után Fredhez került a labda, ám ő elesett, s így lövése gyengére sikeredett.

79. perc: Miranda állt be a braziloknál David Luiz helyére.
77. perc:
Fred bombázott középről, a labda útját Cahill hasizmai állták el.
76. perc: Angol csere: Walcott le, Aaron Lennon be.
75. perc:
Oscar jó csel után középről lőhetett, immáron sokadszor fölé.
73. perc:
Parádés kényszerítő Milner és Rooney között a brazil tizenhatoson belül, majd előbbi középre passzolt labdájára nem érkezett senki. Ahhoz képest, hogy Milner a City, Rooney pedig a United játékosa, „egész jól” megértették egymást az imént…
70. perc:
Újabb csere a braziloknál, Felipe Luís jött be Adriano helyére.
69. perc:
Neymar varázsolt, a brazilok sztárja a büntetőterület előterében mellel levette a labdát, s ollózós mozdulattal a kapu fölé lőtt.
67. perc:
Neymar balról húzott befelé, jobbal laposan lőtt, Hartnak ez csemege volt.
62. perc: Megint cserék: a hazaiknál James Milner váltotta Welbecket, a vendégeknél Jean Paulinhót.
60. perc: Megint vezetnek az angolok! Walcott próbált bejátszani a szélről, két brazil védő viszont elkönnyelműsködte a helyzetet, így a szünetben érkező Frank Lampard lőhetett a tizenhatos vonaláról. A labda a bal kapufáról a hálóba pattant, így az angol ikon 27. válogatott góljával ismét hazai előny! 2–1
58. perc:
Walcott nagyon csúnyán faképnél hagyta Adrianót a jobb szélen, laposan középre lőtt labdáját Júlio César ujjheggyel kitolta az érkezők elől.
Brazília ebben az évszázadban tizenegyszer játszott Londonban mérkőzést. Ennél többször egy városban sem lépett pályára a kétezres években – még Brazíliában sem. Ezeken hét győzelem és három döntetlen mellett csupán egy vereséget szenvedett el.

56. perc:
Angol szöglet után Cahillről pattant a labda a brazil kapu felé, Júlio César védett.
50. perc: Fred majdnem dupláz! A brazil támadó emelése a lécről pattant vissza.
48. perc: Egyenlítenek a brazilok! Gary Cahill mit csinált? Hátra próbált passzolni, de a nemrég beálló Frednek adta a labdát, aki tizenhatról ballal a kapu bal oldalába bombázott! 1–1
A szünetben lebonyolított cserék: az angoloknál Cleverley helyére Frank Lampard, Ashley Cole helyére pedig Leighton Baines állt be. A braziloknál lement Ramires, Luís Fabiano és Ronaldinho is, helyükre Arouca, Fred és Lucas Moura érkezett.
46. perc: Megkezdődött a második játékrész! Cserék tömkelege volt a szünetben, de ennél is fontosabb, hogy Steven Gerrard távoli löketénél Júlio César hatalmasat védett!

♦♦♦

45+1. perc: Neymar sarkazós passza az oldalvonalnál élményszámba ment, a félidőnek viszont ennek ellenére is vége. Anglia Rooney találatával vezet, Brazília foghatja a fejét a kihagyott tizenegyes miatt. Szünet.
44. perc:
Welbeck ugratta ki Walcottot a jobb szélen, az Arsenal szélsője jobbal, éles szögből lőtt, Júlio César ismét hárított.
42. perc: Rooney egy lecsorgó labdát azonnal, mintegy húsz méterről ellőtt, de a rendkívül gyors löket a jobb alsó mellett suhant el.
Az angolok legutóbb 1990-ben győztek a brazilok ellen, akkor Gary Lineker góljával 1–0-ra.
37. perc:
Kis híján egyenlítenek a brazilok! Oscar mesterien tekert jobbról a kapu elé, Neymar óriási lendülettel érkezett a hosszú kapufánál, de fölé lőtt.
A gól kissé mintha megfogta volna a brazilokat.
Wayne Rooney 33-adszor volt eredményes angol nemzeti mezben.

26. perc: Vezet Anglia! A karmester Wilshere ballal ismét szenzációsan indított, ezúttal klubtársa, Theo Walcott felé, akinek lövését Júlio César védte, ám a kipattanót Wayne Rooney higgadtan belsőzte a kapuba mintegy tizenöt méterről. 1–0
23. perc: A százados, vagyis Ashley Cole próbálkozott lövéssel a tizenhatos előteréből ballal, kevés sikerrel.
22. perc:
Az eddigi legnagyobb angol ziccer! Wilshere zseniális ütemben passzolt középről balra Danny Welbeck elé, aki csőrrel méterekkel a kapu fölé lőtt.
19. perc: Ronaldinho kihagyja! A brazil aranylabdás jobbal erősen ugyan, de nagyon rossz helyre lőtt, Joe Hart pedig odaért, sőt a kipattanónál a bevetődő Ronaldinho próbálkozását egy kézzel védte! Elképesztő mutatvány Hart részéről!
18. perc: Büntetőhöz jutnak a brazilok! Bal oldali beadásnál Wilshere kezét érintette a labda, így a portugál játékvezető büntetőt ítélt!
A két gigász legutóbb 2009. november 14-én találkozott egymással, akkor az ötszörös világbajnok együttes Nilmar révén 1–0-ra nyert, ráadásul a most is pályán lévő Luís Fabiano büntetőt rontott Ben Foster kapussal szemben.
Akkor még Carlos Dunga és Fabio Capello ült a két kispadon szövetségi kapitányként.
12. perc:
Ígéretes brazil kontra után Oscar lőtt tizenhat méterről fölé.
10. perc:
Theo Walcott elől Adriano mentett fejjel, majd a szögletnél Rooney fejelte le a földre a labdát, Júlio César hatalmasat védett – igaz, ekkor már a játékvezető kifele ítélt szabadrúgást, mert Rooney lökött.
7. perc:
Megint Neymar! A brazil tehetség a leshatárról kilépve sprintelt egy remek emelésre, de Cahill ismét erősebbnek bizonyult nála.
5. perc: Neymar Ronaldinhóval kényszerítőzött, majd Gary Cahill remek ütemben becsúszva szerelte őt a tizenhatos oldalánál a jobb oldalon.
2. perc:
Jack Wilshere saját magát sem féltve három brazil között átszlalomozott, majd Tom Cleverley emelt Wayne Rooney elé a tizenhatoson belülre, de a brazil csapatkapitány, David Luiz mentett.
Elkezdődött a remeknek ígérkező összecsapás, a 2014-es világbajnokság házigazdája, Brazília indította útjára a labdát!
Köszöntjük kedves olvasóinkat az angol–brazil felkészülési mérkőzésen. A himnuszok előtt a vendégeknél a nagy visszatérő Ronaldinhót, míg a hazaiaknál a századossá előlépő Ashley Cole-t köszöntötték. A kezdő sípszó előtt gyászszünetet tartottak a legendás Wembleyben.

♦♦♦

ANGLIA–BRAZÍLIA 2–1
London,
Wembley, 87453 néző. V: Proenca (portugál)
Anglia:
Hart – G. Johnson, Cahill, Smalling, A. Cole (Baines, a szünetben) – Gerrard, Wilshere, Cleverley (Lampard, a szünetben) – Walcott (Lennon, 75.), Rooney, Welbeck (Milner, 61.). Szövetségi kapitány: Roy Hodgson.
Brazília:
Júlio César – D. Alves, David Luiz (Miranda, 78.), Dante, Adriano (Filipe Luís, 69.) – Paulinho (Jean, 62.), Ramires (Arouca, a szünetben) – Oscar, Ronaldinho (Lucas Moura, a szünetben), Neymar – Luís Fabiano (Fred, a szünetben). Szövetségi kapitány: Felipe Scolari.
G: Rooney (26.), Lampard (60.) ill. Fred (48.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik