A végén még a döntetlennek is örülhettek az argentinok

Vágólapra másolva!
2011.07.07. 05:20
null
Nicolás Burdisso (balra) és Radamel Falcao harcol a labdáért (fotó: Reuters)
A második csoportkör is kezdetét vette a Copa Américán. Az A-csoport rangadóján a házigazda argentinok a kolumbiaiak ellen szerették volna megszerezni első győzelmüket a tornán. Ehhez azonban gólt kellett volna rúgni, ami a Tévez, Higuaín, Agüero cstársorral sem sikerült.

 

„Hogy hogyan állítjuk meg Lionel Messit? Fogalmam nincs" – adott betekintést a kolumbiaiak legfőbb gondjába szövetségi kapitányuk, Hernán Dário „Bolillo" Gómez, míg az argentinoknál az volt a kérdés, marad-e a kezdőben a nyitómérkőzésen borzasztó nagyot hibázó Éver Banega, és változik-e a gyenge lábakon álló védelem? A válasz végül két igen lett: Banega maradt, a hátsó sorban pedig Javier Zanetti ment át a jobbról a bal oldalra, helyét átadva Pablo Zabaletának.

ÖRÖKMÉRLEG
Argentin szemszögből: 29 találkozó, 16 győzelem, 5 döntetlen, 8 vereség, 61–33-as gólkülönbség. Ugyanez a Copákon: 10-7-1-2, 37–13.

A hetedik percben éppen Zabaleta futott el szépen a jobb szélen, beadását azonban kivágta Luis Perea az ötösön a veszélyesen berobbanó Carlos Tévez elől; majd Ezequiel Lavezzi kanyarintott be balról, de Perea újra tisztázott, ezúttal fejjel. Az első tíz percet egy távoli, a kapu mellett egy méterrel elsuhanó Banega-lövés zárta le, az első negyedórát pedig egy hasonlóan végződő 30 méteres Dayro Moreno-szabadrúgás.

Esteban Cambiasso nevéhez fűződik az első kapu felületére tartó lövés, a kolumbiai hálóőr, Luis Martínez azonban szögletre ütötte az éles szögből megküldött labdát. Aztán következett egymás után három kolumbiai gólhelyzet: először Radamel Falcao tette ki a bal szélre a labdát, Freddy Guarín kiváló ütemű beadását azonban Adrián Ramos az ötösről becsúszva fölé rúgta, majd Dayro Moreno lőtt 17 méterről, jobbról, nem sokkal mellé. A 25. percben Dayro Moreno és az égiek is az albiceleste mellé álltak: Gabriel Milito bűnrossz hazaadásával ugyanis Adrián Ramos ügethetett kapura, de miután kicselezte Sergio Romerót, Nicolás Burdisso beérte, és a tizenhatos, valamint a szabályosság határán becsúszva szerelte – a labda éppen Dayro Moreno elé került, aki az ötös bal sarkának tájáról (csak saját lábaitól zavartatva) a teljesen üres kapu helyett az oldalhálóba helyezett...

Össze is kapta magát ijedtében a házigazda: a 31. percben Tévez elől mentett kifutva Luis Martínez, majd Lionel Messi sokadik remek labdáját Lavezzi egyedül vihette a kapusra a jobb oldalon, de lapos lövését a kolumbiai egy villámgyors, afféle jégkorongos kapus-mozdulattal, lábbal hárította. Zabaleta a 40. percben meghálálta a kezdőbeli tagságot, amikor saját ötösén mentett becsúszva Falcao elől. A portói támadóval Romerónak is meggyűlt a baja, de védte húszméteres, furán csavarodó bombáját. A félidő utolsó helyzete is a kolumbiaiak előtt adódott: Dayro Moreno lőtt 17-ről, kissé jobbról, de Romero nagyot vetődve kiütötte a labdát a jobb sarok elől.

Füttykoncert búcsúztatta az öltözőbe tartó argentin válogatottat, és bizony korántsem jogtalanul...

PALERMO NEM MESTERI HÁRMASA
A két csapat 1999-es Copa-találkozója hosszú ideig emlékezetes marad, a nemrégiben visszavonuló argentin támadó, Martín Palermo ugyanis három büntetőt is kihagyott. Nézze meg, hogyan!
Kolumbia-Argentína 30 (10)
Kolumbia: Calero – Viveros, Bermúdez, Córdoba, Quintana – Bolano, Grisales, Lozano, Betancourth (Montano, 55.) – Ricard (Congo, 77.), Bonilla (Zambrano, 66.)
Argentína: Burgos – Vivas (Ibarra, 61.), Ayala, Samuel, Sorín (Cagna, 45.) – Javier Zanetti, Simeone, Riquelme – Barros Schelotto (Guglielminpietro, 68.), Palermo, Kily González
Gól: Córdoba (10.), Congo (79.), Montano (87.)

Javier Mascherano középre tartó, egy rögön felpattanó lövése vezette fel a második félidőt, ám a várt argentin rohamok elmaradtak: lezárták ugyan a félpályát és már csírájukban elfojtották a kolumbiai támadásokat, akik viszont 16-osukra húztak emberfalat. Ez pedig Messiéknek volt nagy falat, legalábbis jelenlegi formájukban.

Negyedóra kilátástalanságot követően bejött a Fernando Gago, Sergio Agüero páros, de a 66. percben mégis a „cafetero" került gólhelyzetbe: Guarín zseniális labdáját a balbekk Pablo Armero tíz méterről, balról ellőtte keresztbe. Még ki sem heverte Romero az ijedelmeket, Falcao lépett ki a védők közül, ám nem tudott az argentin kapus eszén túljárni, aki vetődve hárította a 16 méterről leadott lövést.

Amott Messi „barcelonai" passzát Agüero nem tudta levenni az ötösön, majd a 71. percben Banegát Gonzalo Higuaín váltotta, aki nem sokkal később próbára is tette Luis Martínezt, de ennek is szöglet lett a vége. A 80. percben Messi végezhetett el szabadrúgást a 16-os bal sarkáról, de elrontotta – őt is kifütyülte az ezerfejű...

A 87. percben Messi elől Mario Yepes tisztázott az ötös bal sarkán, majd következtek a jól ütemezett kolumbiai cserék. A mérkőzés utolsó helyzetét is ők hagyták ki: a frissiben beállt, éppen Argentínában, a Racingban légióskodó Teófilo Gutiérrez lőtt 20-ról, ám éppen Romero kezeibe.

Nem ilyen Copáról álmodtak az argentin válogatottért szorítók, hiszen második fellépésén is győzelem nélkül maradt a házigazda, ezúttal gólt sem lőve. A végén még a döntetlennek is örülhettek az argentinok, hiszen a stabil védelemmel és Guarín személyében egy kiváló karmesterrel rendelkező Kolumbia mindkét félidőben több és komolyabb gólhelyzetet alakított ki.

Elnézve a torna előtt esélyesnek kikiáltott argentin, brazil, uruguayi hármas formáját, nem tűnik álomnak Kolumbia számára a finálé sem – de ahhoz legalább az üres kapuba illene betalálniuk...

COPA AMÉRICA, A-CSOPORT
Argentína–Kolumbia 0–0 (0–0)
Santa Fé, Cementerio de los Elefantes, 47 ezer néző. Vezette: Sálvio Fagundes (brazil)
Argentína: Romero – Zabaleta, Burdisso, Gabriel Milito, Javier Zanetti – Banega (Higuaín, 72.), Mascherano, Cambiasso (Gago, 61.) – Lavezzi (Agüero, 61.), Messi, Tévez
Kolumbia: Luis Martínez – Zúniga, Perea, Yepes, Armero – Carlos Sánchez, Guarín, Adrián Ramos (Elkin Soto, 89.), Abel Aguilar, Dayro Moreno (Mosquera, 91.) – Radamel Falcao (Teófilo Gutiérrez, 87.)
Sárga lap: Aguilar (7.)

 

 

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik