Az Atlético 45 éves csúcsot állítana be a Real ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.07. 11:57
null
Ronaldo a derbin újra a Real rendelkezésére áll (Fotók: Reuters/Action Images)
A derbik napja lesz a szombati: alighanem a két madridi óriás, a Real és az Atlético – utóbbi otthonában rendezendő – összecsapása viszi a prímet, de nem sokkal marad el ettől (elsősorban presztízsében) a Tottenham–Arsenal észak-londoni és az Everton–Liverpool Mersey-parti derbi sem, míg Olaszországban és Németországban egy-egy regionális ütközetre kerül sor, az egyaránt „északi" Juventus–Milan, valamint Hamburg–Hannover találkozóra. Topliga-beharangozónk.

SPANYOLORSZÁG

A spanyol főváros napok óta lázban ég a madridi derbi történetének 206. felvonásától. Az Atlético Madrid és a Real Madrid párharca 1906 óta gerjed, és az Atlético csupán a hetvenes évtizedben tudott egyenrangú partnere lenni az összességében hatalmas fölényt kiharcoló blancóknak. Ezt bizonyítja az az adat is, miszerint a „matracosok” 1970-ben már egymás után hat meccsen nem kaptak ki a Realtól, ami számukra klubcsúcs. Az Atleti most ezt a házi rekordot készül beállítani, hiszen a tavalyi BL-finálé óta immár öt derbin nem szenvedett vereséget legnagyobb riválisától.

„Nem tudunk másképp játszani! Az Atlético mindig is egy harcos, agresszív, erőszakos futballt játszó csapat volt. Az én csapatom is ilyen. Így fogunk fellépni a Real Madrid ellen is szombaton. Ha nem így tennénk, akkor azok nem mi lennénk” – mondta Diego Simeone, a vendéglátók trénere, hozzátéve, hogy a Real a sérültjei dacára is félelmetes ellenfél.

Az argentin a Mario Mandzukic, Antoine Griezmann támadókettőst vezényli a „királyiak” kapuja elé, tehát csak a kispadon kezd Fernando Torres.

A túloldalon Cristiano Ronaldo visszatér ugyan kétmeccses eltiltásából, ám Sergio Ramos és James Rodríguez is kidőlt a Sevilla ellen 2–1-re megnyert hétközi bajnokin, játékukra nem kerülhet sor. Előbbire – az egyik madridi rádió értesülései szerint – legalább öt-hat hetes kényszerpihenő vár combsérülése miatt, a kolumbiai pedig lábközépcsonttörést szenvedett, már be is gipszelték a sérült végtagját. Carlo Ancelotti az ugyancsak sérült Pepére és Luka Modricra, illetve az eltiltott, ötödször besárguló Marcelóra sem számíthat az említetteken kívül.

„A világ egyik legjobban védekező együttese ellen kell helytállnunk, a kontráinkkal kell feltörnünk a védelmét. Csak akkor lehet esélyünk az Atlético ellen, ha gyors játékot kényszerítünk rá. A védelemben Raphaël Varane és Nacho biztosan kezdő lesz, a bal oldalon pedig vagy Fábio Coentrao, vagy Álvaro Arbeola játszik. A középpályássor összetételén még gondolkodom, csak a mérkőzés előtt döntök” – mondta a pénteki sajtótájékoztatón a Real Madrid edzője.

Gerrard az utolsó liverpooli derbijére készül
Gerrard az utolsó liverpooli derbijére készül

ANGLIA

Szombaton rendezik a 224. Merseyside derbyként emlegetett ütközetet, és Steven Gerrardnak, a Liverpool középpályásának ez lesz az Everton elleni 33. találkozója. Angol bajnokin alighanem utoljára lép pályára a városi rivális ellen, a következő idénytől ugyanis az MLS címvédőjénél, a Los Angeles Galaxynél folytatja a pályafutását. És utoljára még jól elpáholná a „kékeket”.

„Nem tulajdonítok különös jelentőséget a szombati mérkőzésnek, ugyanúgy készülök rá, mint az előző harminckettőre. Maga a derbi természetesen más, mint a többi találkozó, ezért nagyon várom ezt is, és remélem, hogy tovább tudom szépíteni a statisztikámat ellenük. Tisztelem az Everton játékosait és szurkolóit, csodálatos klub, de amint elhangzik a kezdő sípszó, nagyon meg akarom verni őket!” – fogalmazott Steven Gerrard a liverpoolfc.com-nak.

Hogy miről beszélt még a Pool élő ikonja, itt elolvashatja!

A forduló és a játéknap a háromnegyed kettes Tottenham–Arsenal észak-londoni rangadóval indul. Az „ágyúsok” 16 millió eurós téli szerzeménye, a brazil Gabriel Paulista egyelőre a partvonalon kívülről figyeli társait – Arsene Wenger azzal indokolta az új középhátvéd mellőzését, hogy bár fizikailag rendben van, még szokatlan számára a négyvédős rendszer, és egyelőre kommunikációs gondjai is vannak.

A combjával nyűglődő Alexis Sánchezből sem kér most a francia menedzser, aki szerint elég támadópotenciál rejtezik csapatában a chilei nélkül is.

Az éllovas Chelsea az Aston Villánál vizitál, miközben a londoni „kékek” mögött ötpontos hátrányban lévő második Manchester City a Hull Cityt fogadja.

Dárdai ma újra a Hertha kispadja előtt lesz – immáron edzőként
Dárdai ma újra a Hertha kispadja előtt lesz – immáron edzőként

NÉMETORSZÁG

A Bayern és a Dortmund is az első tavaszi győzelmére hajt a Bundesliga 20. fordulójában (sőt utóbbi az első tavaszi góljára is), csakhogy amíg a címvédő müncheniek jelentős fölénnyel vezetik a táblázatot, addig a legutóbbi ezüstérmes Borussia szégyenszemre az egész mezőny hátát nézi. A bajorok az osztályozós helyen álló Stuttgart, míg a fekete-sárgák a 15. helyezett Freiburg otthonába látogatnak.

Noha Jürgen Klopp BVB-vezetőedző jövője megkérdőjeleződött Dortmundban, a szakember határozottan kijelentette: nem távozik a klubtól – legalábbis önszántából nem. „Meg vagyok győződve arról, hogy bennmaradunk az első osztályban. Fizikailag remek állapotban vagyunk, sokkal erősebb a csapat, mint a szezon első felében. Előnyt kell kovácsolnunk ebből” – tekintett előre Klopp.

Az utolsó előtti Hertha kispadján bemutatkozik a csütörtökön ideiglenesen kinevezett Dárdai Pál, Rainer Widmayer „tűzoltó” kettős; a berliniek ellenfele a Mainz lesz idegenben. Dárdai a hatodik magyar vezetőedző a Bundesliga több mint ötvenéves történetében, a nemrégiben elhunyt Csernai Pál 1990–1991-es berlini (!) tevékenysége óta pedig az első.

Stieber Zoltán együttese, a kiesés elől menekülő Hamburg a Hannovert fogadja, míg a Szalai Ádámot foglalkoztató hetedik Hoffenheim Wolfsburgban vendégeskedik a második helyezettnél.

175-ödször csap össze a Juventus és a Milan
175-ödször csap össze a Juventus és a Milan

OLASZORSZÁG

1900 óta a 175. találkozó következik a Juventus és a Milan között – ma este a Serie A 22. fordulójában jön a Derby del Nord, azaz az északi derbi. Bár a két csapatot 21 pont választja el egymástól a tabellán, ráadásul az éllovas Juve ebben a bajnokságban még nem kapott ki hazai pályán, Massimiliano Allegri, a „zebrák” mestere nem veszi, nem veheti fél vállról a mérkőzést.

Martín Cáceres ugyanis sérült, Stephan Lichtsteiner az eltiltását tölti, és a két védő hiánya miatt a vezetőedző még nem tudja, hogy 4–3–1–2-es vagy pedig 3–5–2-es felállásban fogadja-e a Milant. Allegri ezért csak közvetlenül a meccs előtt hirdeti ki a kezdő tizenegyét. De mit szóljon akkor a másik oldalon az influenzával küszködő Filippo Inzaghi, aki csaknem egycsapatnyi emberére nem számíthat szombaton? Mattia Destro és Philippe Mexes el van tiltva, Mattia De Sciglio, Cristian Zapata, Ignazio Abate, Daniele Bonera, Hachim Mastour és Stephan El Shaarawy mellett pedig immár Nigel de Jong és Riccardo Montolivo is sérült.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
24. FORDULÓ

13.45: Tottenham–Arsenal (tv: Digi Sport1)
16.00: Aston Villa–Chelsea (tv: Digi Sport1)
16.00: Leicester City–Crystal Palace
16.00: Manchester City–Hull City
16.00: QPR–Southampton
16.00: Swansea–Sunderland
18.30: Everton–Liverpool (tv: Digi Sport1)

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 1
24. FORDULÓ
16.00: Rennes–Olympique Marseille
20.00: Bastia–Metz
20.00: Caen–Toulouse
20.00: Evian TG–Bordeaux
20.00: Montpellier–Lillie
20.00: Reims–Lorient

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
20. FORDULÓ

15.30: Wolfsburg–Hoffenheim
15.30: Mainz–Hertha BSC
15.30: Freiburg–Borussia Dortmund
15.30: Stuttgart–Bayern München (tv: Eurosport2)
15.30: Köln–Paderborn
18.30: Hamburg–Hannover (tv: Eurosport2)

OLASZORSZÁG, SERIE A
22. FORDULÓ

18.00: Hellas Verona–Torino
20.45: Juventus–Milan (tv: Digi Sport1)

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN
22. FORDULÓ

16.00: Atlécio Madrid–Real Madrid (tv: Sport2)
18.00: Villarreal–Granada
20.00: Levante–Málaga (tv: Sport2)
22.00: Real Sociedad–Celta Vigo (tv: Sport2)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik