Superliga: drasztikus büntetést kapott a Dinamo és az UTA a márciusi eleji szurkolói balhék miatt

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.03.27. 18:07
Komoly következményekkel jártak a szurkolói rendbontások (Fotó: gsp.ro)
A román futballélvonal küzdelmeit szervező Profi Labdarúgóliga (LPF) fegyelmi bizottsága a szervezet hivatalos honlapján közölte, hogy négy zárt kapus mérkőzéssel büntette meg a Dinamo Bucuresti-et és az UTA Aradot, mivel a két klub drukkerei a pályára rohanva csatáztak az alapszakasz utolsó fordulójában sorra kerülő találkozón.

 

Ez azt jelenti, hogy mindkét együttesnek szurkolók kell lejátszania az alsóházi rájátszás hátralevő hazai meccseit, mivel pontosan nyolc forduló van hátra a bajnoki idény ezen szakaszából. A Dinamo így a Petrolult, a Poli Iasi-t, a Voluntari-t és az ügyben szintén érdekelt aradiakat fogadja zárt kapuk mögött – ezzel szemben az UTA a Botosani, a Hermannstadt, az Otelul Galati és az FCU Craiova ellen lép pályára üres lelátók előtt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik