FIFA: három labdarúgó maradt versenyben az Év játékosa-címért

Vágólapra másolva!
2023.12.14. 16:58
null
Messi és Mbappé is harcban még az Év-játékosa címért (Fotó: Getty Images)
Lionel Messi, Kylian Mbappé vagy Erling Haaland lehet az év játékosa a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél (FIFA), amely csütörtökön szűkítette háromfősre a listát.

 

Ugyanez a három játékos került az első három közé októberben az Aranylabdáért zajló versengésben, melyet Messi nyert el, immár nyolcadik alkalommal. Az argentin válogatottal egy éve világbajnoki címet szerző támadó idén februárban a FIFA-nál is az élen végzett, hetedik elsőségét bezsebelve. Az év folyamán bajnokságot nyert – a francia Mbappével együtt – a Paris Saint-Germainnel, míg a norvég Haaland a Manchester Cityvel a Bajnokok Ligájában, valamint az angol bajnokságban és az FA-kupában is győzött. Az európai szövetségnél (UEFA) augusztusban utóbbi lett a legjobb.

A nőknél két spanyol világbajnok Aitana Bonmatí és Jenni Hermoso, valamint a kolumbiai Linda Caicedo szerepel a szűkített listán. Bonmatí kapta októberben az Aranylabdát, illetve ő volt a legjobb a nyár végén az UEFA-nál.

Összesen nyolc kategóriában hirdetnek győztest. A hagyományoknak megfelelően idén is a válogatottak szövetségi kapitányainak, csapatkapitányainak, a média képviselőinek voksaiból, valamint a szurkolói online szavazatokból áll össze a végeredmény. Szöllősi György, a szavazáson a magyar médiát képviselő Nemzeti Sport főszerkesztője a saját döntésében is érvényesítette a szurkolói szándékot, ezért az olvasók közreműködését kérte: hozzászólásaikkal segítsék lapunk döntését és voksolását!

A zsűri mind a négy szekciójának (szövetségi kapitányok, csapatkapitányok, szakújságírók, szurkolók) voksai ugyanolyan súllyal, azaz 25 százalékkal számítanak a végeredmény kihirdetésekor.

A FIFA-gálát, melyen az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat is átadják, január 15-én Londonban rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik