Hollandia: Phillip Cocu távozott a Vitesse edzői székéből

Vágólapra másolva!
2023.11.12. 20:47
null
Több mint egy évig tartott az arnhemi kaland (Fotó: AFP)
A Heerenveentől hazai pályán elszenvedett 3–1-es vereség után még szombat este felajánlotta a lemondását a holland labdarúgó-bajnokságban szereplő Vitesse vezetőedzője, Phillip Cocu, amit a klub vezetősége vasárnap elfogadott.

Szombat este a holland élvonal 12. fordulójában az utolsó helyen álló Vitesse a Heerenveent fogadta, amelytől 3–1-re kikapott. Ez volt a csapat nyolcadik veresége ebben az idényben, ráadásul sorozatban ötödik alkalommal maradt nyeretlen. Éppen ezért nem csodálható, hogy a találkozó lefújása után a Vitesse vezetőedzője, Phillip Cocu felajánlotta a lemondását, amit az arnhemi klub vezetői vasárnap reggel el is fogadtak.

„Phillip azt mondta, hogy jobb lenne, ha valaki más venné át a helyét, aki tele van friss energiával. Ezt pedig elfogadtam” – árulta el a Vitesse sportigazgatója, Benjamin Schmedes.

„Úgy éreztem, változásra van szükség, ezért a távozás mellett döntöttem. Mindent megtettünk, hogy fordítsunk a dolgok menetén, de ez kevésnek bizonyult és végeredményben a csapat érdekei mindig az egyén érdekei elé valók. Utódomnak és a csapatnak további sikereket kívánok” – fogalmazott Cocu.

A játékosként a holland válogatottban 101 alkalommal szerepelt Cocu 1990 és 1995 között öt éven keresztül szerepelt a Vitesse középpályáján, mielőtt a PSV és a Barcelona játékosaként vált volna igazán ismert labdarúgóvá. Edzőként 2013 és 2018 között dolgozott a PSV felnőttcsapatánál, majd irányította a Fenerbahcét, a Vitesse előtt pedig az angol másodosztályban szereplő Derby County vezetőedzője volt.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik