Szaúd-Arábia: Neymart és Mitrovicsot is bemutatta az Al-Hilal – videó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.20. 15:46
null
Neymart látványos showval mutatták be (Fotó: Getty Images)
A közönségnek is bemutatta brazil kiválóságát, Neymart a szaúdi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Al-Hilal, amely újabb sztárral erősített, hiszen a hírek szerint 52 millió eurót fizetett az angol Fulham szerb csatáráért, Alekszandar Mitrovicsért.

 

Az Al-Hilal Al-Feiha elleni mérkőzésén (1–1) látványos show kíséretében, a 68 ezres stadionban mutatták be a közönségnek a Paris Saint-Germaintől távozó Neymart, aki a csapat sokadik nyári sztárigazolása – de korántsem az utolsó – hiszen az Al-Hilal korábban a Chelsea-től Kalidou Koulibalyt, a Wolverhamptontól Rúben Nevest, a Laziótól Szergej Milinkovics-Szavicsot, a Zenittől Malcomot, a Sevillától pedig Jasszin Bunut is megszerezte.

„Izgalmas, hogy a legjobb minőséget képviselő játékosokkal játszhatok és ez még jobb játékra sarkall. Amikor Cristiano Ronaldóval, Karim Benzemával vagy Roberto Firminóval találkozhatok, akkor még izgatottabb leszek. Örülök, hogy csatlakozhattam ehhez a ligához. Csodálatos lesz velük szembenézni” – mondta Neymar, aki a Reuters szerint csak szeptemberben tud bemutatkozni, ugyanis Jorge Jesus, vezetőedző elmondása szerint kisebb sérüléssel bajlódik.



Az Al-Hilal Neymar bemutatása után újabb sztárral erősített, miután sajtóhírek szerint 52 millió eurót fizetett a Fulhamnek a rutinos szerb csatárért, Alekszandar Mitrovicsért. A 28 éves játékos 2026-ig írt alá.




 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik