Román Superliga: kitakarították maguk után szektorukat a Sepsi szurkolói

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.02. 13:26
null
Kitakarították maguk után a vendégszektort a Sepsi szurkolói (Fotó: Sepsi OSK/Fb)
Mint arról beszámoltunk, 3–0-ra nyert a Sepsi OSK a Dinamo Bucuresti vendégeként a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Superliga) harmadik fordulójában. A sepsiszentgyörgyi drukkerek pedig példát mutattak szurkolásból, hiszen remekül reagáltak az ellenfél rigmusára, majd a mérkőzés végeztével összeszedték a szemetet a szektorukban – számolt be róla a Krónika Online.

 

„A háromszéki gárda drukkerei már a meccs elején is demonstrálták, hogy nem hagyják magukat balkáni adok-kapokba provokálni. Amikor ugyanis a magyarokat köztudottan nem kiemelten kedvelő Dinamo-drukkerek hangos »Románia! Románia!« rigmussal kezdték el buzdítani kedvenceiket – vagyis nem is annyira burkoltan arra utaltak, hogy a Sepsi a magyar háttere miatt »idegen«, »külföldi« csapat –, a székelyföldi szurkolók felálltak és tapssal válaszoltak” – írja a lap, kiemelve a Sepsi OSK-szurkolók meccs utáni cselekedetét, ugyanis mintegy negyvenen alkalmazták a japán drukkerektől a világbajnokságon megismert gyakorlatot és összeszedték a szemetet, tisztán hagyva a bukaresti stadion vendégszektorát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik