Labdarúgás: hazai pályán ikszelt a bajnokkal a Kassa!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2023.07.30. 17:50
null
Telt ház előtt ikszelt a Kassa
Biztató kassai kezdés a szlovák labdarúgó-élvonalban! Az újonc FC Kosice (Kassa) hazai pályán – telt ház előtt – a címvédő Slovan Bratislavát fogadta a labdarúgó Niké Liga nyitó fordulójában, és 0–0-ra végzett a pozsonyiakkal.

A szlovák bajnokságban a párosítás önmagában rangadónak számít, erre nyolc évet kellett várni a szurkolóknak, hogy az első osztályban megmérkőzzenek kedvenceik, de miután a Kassa az elmúlt idényben megnyerte a másodosztályt, borítékolható volt a telt ház és a felfokozott hangulat a nyitófordulóban. A szlovák labdarúgó bajnokságban ugyanis hagyomány, hogy a címvédő a másodosztály bajnokával csap össze az első fordulóban.

A találkozó pörgős futballt hozott, és az elején nem látszott az, hogy a hazaiak az utóbbi években nem az első osztályban pallérozódtak. A mérkőzés előrehaladtával helyenként mezőnyfölényt alakítottak ki a fővárosiak, de a vendéglátók jól védekeztek, és Kira kapus remekül védett. A pozsonyiak a labdát többet birtokolva, többek között Abubakari révén többször is veszélyeztettek, de ezen a nyitófordulós összecsapáson nem esett gól.

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
1. FORDULÓ
FC Kosice–Slovan Bratislava 0–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik