Női foci: az angolok és az ausztrálok különleges mezekkel hívták fel a figyelmet a demenciára

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.04.12. 11:16
null
Három játékos mezén sem látható név, csak szám (Fotó: Getty Images)
Az Európa-bajnoki címvédő és a napokban Interkontinentális Szuperkupa-győztes, a nyári világbajnokságra készülő angol női labdarúgó-válogatott Ausztráliát fogadta felkészülési mérkőzésen, és nem kis meglepetésre 2–0-s vereséget szenvedett. A találkozó az Alzheimer's Society International nevet viselő szervezet népszerűsítése jegyében zajlott, amely demenciában szenvedő betegeket támogat – írja a Givemesport.

Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) 2024-ig meghosszabbította partneri együttműködését a jótékonysági szervezettel, amely ezidáig már több mint 400 ezer fontot (több mint 170 millió forintot) gyűjtött össze.

Anglia és Ausztrália nemzeti csapata is különleges mezben játszott, hogy népszerűsítse a szervezetet, valamint, hogy felhívják a figyelmet a demenciában szenvedő emberekre. A kezdőjátékosok egyharmada (hárman) olyan felsőben lépett pályára, amelynek hátán nem szerepelt név. Ezzel arra akarták felhívni a figyelmet, hogy az Egyesült Királyságban minden harmadik embernél alakul ki demencia.

Az ausztrálok is így tettek (Fotó: Getty Images)
Az ausztrálok is így tettek (Fotó: Getty Images)

A második félidőben aztán másik három-három játékos viselt név nélküli mezt, ezzel szintén a demenciában szenvedők emlékezetkiesésére, zavarodottságára hívták fel a figyelmet. A mezeket a csapatok árverésre bocsájtják, a befolyt összeget pedig a jótékonysági szervezet kapja meg, amelyet a mérkőzés előtt egyébként külön műsorral is népszerűsítettek a stadionban.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Az angoloknak egyébként az ausztrálok elleni volt az első vereségük Sarina Wiegman szövetségi kapitány irányítása alatt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik