Női futball: „Nő vagyok. Ez már zaklatás!” – kifakadt az iráni kapus

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.11.18. 19:58
null
Az iráni kapus tagadja, hogy férfi lenne (Fotó: Getty Images)
Pereskedéssel fenyegetőzik a női iráni labdarúgó-válogatott kapusa, Zohreh Koudaei, aki ellen vizsgálatot kért a Jordániai Labdarúgó-szövetség, miután úgy vélték, hogy valójában férfi.

 

Irán és Jordánia női válogatottja szeptember 25-én mérkőzött meg egymással a 2022-es Ázsia-kupa selejtezőjében. A találkozó 0–0-s döntetlennel ért véget, Irán 4–2-re győzött a tizenegyespárbajban, és kijutott a tornára – ebben nagy szerepe volt Zohreh Koudaeinek.

Néhány napja a jordániaiak vizsgálatot kértek ellene, most pedig megszólalt az érintett – egyértelműen kijelentette, ő bizony nő, ráadásul jogi lépéseket is tenni fog.

„Nő vagyok. Amit Jordánia csinál, az már zaklatás. Be fogom perelni a jordániai szövetséget” – mondta a Hürriyetnek a 31 éves kapus.

 


 

Egyébként az irániak is megvédték kapusukat.

„Az orvosi stáb minden játékost megvizsgált a nemzeti csapatban pont azért, hogy az ilyen problémákat elkerüljük. Megnyugtathatjuk a szurkolókat, nincs ok az aggodalomra. Bármilyen dokumentumot készek vagyunk átadni az ázsiai szövetségnek időhúzás nélkül. Ez a vádaskodás csak azért van, mert Jordánia nem tudja elfogadni a vereséget.”

Az ázsiai szövetség egyelőre nem kívánt megszólalni a vizsgálattal kapcsolatban, amely továbbra is tart.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik