FIFA: Sexwale kiszállt, már csak négyen versenyben

Vágólapra másolva!
2016.02.26. 14:14
Tokyo Sexwale bejelentette, hogy kiszáll a versenyből, így már csak négy jelölt maradt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöki posztjára.

A 62 éves dél-afrikai üzletember utolsóként tarthatta meg 15 perces programbeszédét a FIFA pénteki rendkívüli tisztújító közgyűlésén, s ebben kijelentette: bárki is lesz a szervezet új vezetője, ő támogatni és szolgálni fogja.

Sexwale miután hamar felismerte, hogy a FIFA-küldöttek többsége más jelölteket támogat, a kampány során a „közvetítő, szövetséges" szerepet vállalta fel. Joseph Blatter és Franz Beckenbauer támogatását bírta, korábban harcolt az apartheid-rendszer ellen, és Nelson Mandelához hasonlóan bebörtönözték. Jelenleg a Dél-afrikai Köztársaság egyik leggazdagabb üzletembere – korábbi rabtársai szerint azonban törvénytelen eszközökkel szerezte vagyonát.

Sexwale visszalépésével már csak négyen vannak versenyben az elnöki posztért, a jordán Ali bin al-Husszein herceg, a francia Jérome Champagne, a svájci Gianni Infantino és a bahreini Szalman Bin Ibrahim al-Kalifa sejk.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik