FIFA: Blatter is ott lesz az elnökválasztáson

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.01.29. 11:59
Várhatóan az eltiltott Joseph Blatter is ott lesz a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) február 26-án sorra kerülő elnökválasztásán.

Thomas Renggli, a 79 éves svájci sportvezető szóvivője elmondta: Blattert február 16-án hallgatja meg a FIFA fellebbviteli bizottsága, s ha fenn is tartják a vele szembeni eltiltást, hetekig is eltarthat, amíg kézhez kapja az írásos határozatot, ráadásul még a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elé viszik az ügyet.

Az elnöki posztot 1998 óta betöltő Blattert – az UEFA-elnök Michel Platinihez hasonlóan – a FIFA független etikai bizottsága korrupció és egyéb bűncselekmények miatt nyolc évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.

A FIFA elnöki posztjára öten pályáznak: Gianni Infantino, az európai szövetség (UEFA) svájci főtitkára; Ali bin al-Husszein jordán herceg, a FIFA végrehajtó bizottságának korábbi tagja; a francia Jérome Champagne, a FIFA korábbi főtitkárhelyettese; a bahreini Szalman Bin Ibrahim al-Kalifa sejk, az Ázsiai Labdarúgó-szövetség (AFC) elnöke; valamint Tokyo Sexwale dél-afrikai üzletember.

A FIFA rendkívüli, elnökválasztó közgyűlését Zürichben rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik