Ghána: azt hazudta, szabadon igazolható, 4 hónapra eltiltották

NSO / MTINSO / MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.19. 14:32
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szerződésszegés miatt négy hónapra eltiltotta Jonathan Mensah-t, a ghánaiak válogatott védőjét.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) kedden azt közölte, hogy érvényben tartotta a FIFA tavaly júliusban kiszabott szankcióját, amelyet a játékos a 2011-es átigazolása miatt kapott.

Mensah négy évvel ezelőtt még szerződésben állt az Udinesével, amikor azt állította, szabadon igazolható, s aláírt a francia Évianhoz.

A FIFA előírásai szerint a 24 éves hátvéd az eltiltás nagyjából első hónapját most, a francia bajnokság idényének zárásáig tölti le, majd szabadon igazolhatóvá válik, s büntetésének további három hónapra szóló része az új klubja következő szezonjának rajtjától indul.

A FIFA közlése szerint Mensah a jövő hónapban szerepelhet a ghánai válogatottban, amely akkor Mauritius ellen kezdi meg a szereplését a 2017-es Afrika-kupa selejtezősorozatában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik