Magyarországi légiósok hihetetlen kalandjai Ázsiában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.20. 10:11
null
Honma Kazuo az ezüstérmes Lao Toyota FC játékosaként lett tavaly a laoszi liga gólkirálya (Fotó: NS-archív)
A most zajló Ázsia-kupa, valamint Elek Ákos kínai szerződése a legnépesebb kontinens futballportáljaira irányította figyelmünket, és a böngészés közben érdekes statisztikákra bukkantunk. Két olyan labdarúgó is meghatározó teljesítményt nyújtott a közelmúltban, aki egykor a magyar NB I-ben futballozott.

 

Kezdjük a korábban a Honvédban játszó szenegáli Dieng Cheick Abass-szal. Az afrikai támadó először 2012-ben került a vietnami élvonalba, és a Song Lam Nghe An színeiben elért 10 góljával olyan mély benyomást tett a helyiekre, hogy rövid kispesti „visszajátszás” után a Thanh Hóa előbb kölcsönvette, majd végleg megvásárolta a Honvédtól.

Nem tudjuk pontosan, mi történt vele, de a vietnami pályákon megtáltosodott: 2013-ban – a Thanh Hóa színeiben – 13 góllal a bajnoki góllövőlista negyedik helyén végzett, tavaly 18-cal holtversenyben már második lett, nem mellesleg csapatával, a Binh Duong FC-vel bajnoki címet nyert.

A 2015-ös szezonban nyújtott teljesítményét látván úgy sejtjük, még magasabbra tör: Abass remekül kezdett, az eddigi három fordulóban rendre gólt szerzett – ő négy találattal a góllövőlistát, klubja, a Binh Duong kilenc ponttal a bajnoki tabellát vezeti.

Honma Kazuo már eljutott a gólkirályságig: a japán támadó az ezüstérmes Lao Toyota FC játékosaként lett tavaly a laoszi liga gólkirálya.

Igaz, hogy a diadal tavaly nyári – hamarosan kezdődik az új szezon –, de megéri, hogy röviden felelevenítsük: a Magyarországon kilenc idény során nyolc csapatban – többek között a Diósgyőrben, a Ferencvárosban és a Vasasban – játszó, jelenleg 34 éves japán támadó 17 bajnokin 29 gólt termelve lett életében először élvonalbeli gólkirály.

Munkája gyümölcse: laoszi csapatában februártól ázsiai BL-mérkőzések várnak a hazájában manapság is csak „Kelet-európai szamurájként” emlegetett szimpatikus sportemberre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik