Ligue 2: korábbi debrecenivel menekül tovább a Tours

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.03. 18:33
null
Joël Damahou (középen) a Tours mezében (Forrás: toursfc.fr)
A francia labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő Tours-ban folytatja pályafutását Joël Damahou, a DVSC-Teva korábbi elefántcsontparti védekező középpályása.

 

Joël Damahou izraeli légióskodás után tavaly nyáron igazolt a Lokihoz, de debreceni kalandja nem kezdődött jól. Első nemzetközi mérkőzésén, a Strömsgodset elleni idegenbeli El-selejtezőn ugyanis keresztszalag-szakadást szenvedett, súlyos sérülését követően pedig nem tudta magát visszaverekedni a csapatba. Az NB I-ben egyetlen mérkőzésen 24 perc jutott neki a DVSC-ben (idén júliusban a Nyíregyháza ellen cserélték be), októberben pedig a klub közös megegyezéssel megszüntette a szerződését.

A 27 éves, 190 cm magas elefántcsontparti középpályás néhány napja már a Tours-nál vett részt próbajátékon, és már csak az orvosi vizsgálatokon kell átesnie. A kék-fehér csapattal jelen állás szerint a kiesés elkerüléséért küzdhet majd, hiszen új együttese 16 forduló után a 20 csapatos Ligue 2 utolsó előtti helyén áll.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik