Paris Saint-Germain: a Ball Street farkasa

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2014.01.17. 13:46
null
Ki tudja, meddig támaszkodhatnak még a Juventusnál Pogba jó teljesítményére? (Fotó: Reuters)
Az ünnepek után megdöbbenve konstatálhattuk, hogy az új esztendő nem marad el érdeklődés hiányában, újra dolgozunk, tanulunk, családi életet élünk (vagy menekülünk mindezek elől) – az élet megy tehát tovább, a labdarúgásban is. Az átigazolás világában különösen nincs leállás: a szokásoknak megfelelően heti transzfersorozatunkat a Ligue 1 történéseivel folytatjuk.

 

PÁRIZS MÉG MINDIG MEGÉR EGY MISÉT – ÉS SOK-SOK MISIT"

Az elmúlt héten körbevezettük kedves olvasóinkat Monacóban (legnagyobb sajnálatunkra csak virtuálisan), és bizony a francia labdarúgás kisherceg(ség)e erős kihívást jelent a bajnoki címvédő PSG-nek, és ugyebár a télen sem vacakolnak, mint láthattuk. Nagy kérdés azonban, mihez kezdenek a francia élcsapatok a közeljövőben, hiszen az ottani adótörvények borzalmasan szigorúak, sőt, parlamentjük nemrégiben még egyet srófolt a milliomosokon. Eddig sem volt fenékig paradicsom (mármint adóügyileg) a Ligue 1: nem szeretnénk közösség elleni izgatást elkövetni, de például Zlatan Ibrahimovic évi 14 millió eurós nettója az bruttóban 55 millió, és Thiago Silva sem sokkal marad el tőle. Vége lesz a monacói szép világnak is hamarost, és nem mellékesen sok kiskapu bezárult azzal, hogy ezentúl közvetlenül a munkáltatónak kell befizetnie a sápot az állam felé.

No de térjünk vissza a transzfervilágba, amelyet szintén szigorú törvények uralnak (és szintén vagy betartják őket, vagy nem). Régóta duruzsol már a PSG Yohan Cabaye fülébe, de a Newcastle United érthetően ragaszkodik egyik legnagyobb értékéhez, és még a PSG sem dobál ki könnyedén 25-30 millió eurót. Ha meg igen, alaposan megnézi, kire, így került szép lassan előtérbe a juventusos Paul Pogba, napjaink egyik legtöbbet érő fiatalja, aki ráadásul egy öreg róka ügynökkel, Mino Raiolával operál, azaz készüljenek fel mindenre a „zebrák" hívei. Úgy pedig főleg, hogy havi egymillió nettóval szirénkedik Pogba körül a párizsi egylet, a vételárral kapcsolatban pedig a bűvös 50 millióig is elmehetnek. Talán csak a nyáron.

Rómában is kezdhetnek lassan búcsúzkodni Miralem Pjanictól, ha komolyak a gall szándékok irányában, ráadásul a „farkasok" az olasz sajtó egy része szerint Javier Pastore játékjogát is elfogadnák fizetségképpen. Egyébként nemcsak az AS Romával alakultak ki „kétirányú" kapcsolatok, a Juventus érdeklődik Thiago Motta és Jérémy Ménez iránt, de a Chelsea-vel (Juan Mata és Eden Hazard ide, Blaise Matuidi oda) vagy a Liverpoollal (a Marca szerint Luis Suárezért 42 milliót és az Ezequiel Lavezzi, Pastore, Ménez/Adrien Rabiot triót kínálják) is köthetnek barter-jellegű üzelmeket, miközben a Manchester United a legfrissebb hírek szerint vinné a Lucas Moura, Lavezzi duót, és még ebben a hónapban.

Laurent Blanc egész nyáron jobbhátvédet keresett, két legújabb kiszemeltje a tottenhames Kyle Walker és a feyenoordos Daryl Janmaat, a régi az NU-s Mathieu Debuchy, akit most kölcsönbe kértek; és úgy tűnik, az Ibrahimovic, Edinson Cavani csatárkettős baljára tovább keresik a megfelelő embert. Ilyen lehet például a Benfica Nicolás Gaitánja, akit azonban a Napoli és az MU is monitoroz egy ideje, a bayernes Arjen Robben (megmondjuk őszintén, az ő elmozdítására kevés esélyt látunk), a dortmundi Marco Reus és a schalkés Julian Draxler, utóbbiakért viszont kő gazdag PL-klubok érdeklődnek, jócskán 40 millió fölé felverve árukat.

Ménezért egyébiránt a Monaco és a Liverpool is kifejezte vonzalmát, ám a szélső bejelentette, hogy esze ágában sincs távozni, főleg januárban, egyébként nemrégiben szóról szóra ezt mondta Cabaye is. Ha Ménez nem menne a Juvéhez, lesz más, mégpedig önként: az olasz Marco Verratti (akinek kétmillióra emelték fizetését a nyári cirkuszok eredményeként) ügynöke mindig elmondja, hogy védence „hejde-hajde jól", ám mindig hozzáeszi, hogy mekkora nagy Juventus-fan a fiatal. Bizonyára merő véletlenségből. Nem csupán az ő fizetése nőtt sokszorosára, Matuidi még nála is sokkal jobban fog járni, lévén szerződése a nyáron lejár, értéke pedig húszmillió euró körüli, tehát nagyon meg fogja kérni aláírása árát. Főleg, hogy a Chelsea mellett a Manchester City is vinné...

Zárjuk PSG-s sorainkat egy régi ikonnal: az aranylabdás George Weah bejelentette, hogy szívesen visszatérne a klubhoz tanácsadóként vagy vezetőként, és erről már tárgyalt is Nasszer al-Kelaifi elnökkel.

MOZGOLÓDIK A MARSEILLE ÉS A TOULUSE IS

Pontosabban az OM kölcsönadta a Sochaux-nak a ghánai-francia támadót, Jordan Ayew-t, miközben a balbekk Jérémy Morelre a Crystal Palace lenne vevő, a zsebcirkáló Mathieu Valbuena pedig kijelentette, hogy új kihívásokra vágyik (árából viszont érkezhetne például az Intertől Álvaro Pereira). A Toulouse talált egy kis pénzt a ládafiában: 2.7 millió eurót fizetett a lengyel szűrőért, Dominik Furmanért a Legiának, és 2018-ig írt alá a kétszeres válogatott játékos. Az üzlet érdekessége, hogy decemberben a VfB Stuttgart 3.5 milliót adott volna érte, de akkor a varsóiak hatmilliót kértek.

AJACCIO: VILÁGKERESKEDELEM A (KLUB)HÁZBAN

A kis egyesület nem a megszokott utakon szabadul meg fölöslegessé vált játékosaitól: Brandon Deville-t hazaküldték Belgiumba, Adrian Mutut elzavarták, de segítő kezet nyújtott neki a Petrolul Ploiesti, a szintén román Stefan Popescut elvitte a Bolton Wanderers, Jean-Baptiste Pierazzit az amerikai San Jose Earthquakes, a marokkói-francia Sahir Belghazuanit Brüsszelbe adták kölcsön, a szenegáli Mbaye Diagnét pedig visszairányították a Juventushoz.

A LIGUE 1 ÁTIGAZOLÁSAI, 2014 TELE
AC AJACCIO
Érkezett:
Távozott: Brandon Deville (kölcsönbe, Westerlo), Adrian Mutu (Petrolul Ploiesti, ingyen), Mbaye Diagne (kölcsönből vissza, Juventus), Stefan Popescu (Bolton, i.), Sahir Belghazuani (k., White Star Brüssel)
SC BASTIA
Érkezett: Djibril Cissé (Kubany Krasznodar, i.), Sambou Yatabaré (k., Olympiakosz)
Távozott: Claudiu Keserü (Steaua Bucuresti, i.)
FC GIRONDINS BORDEAUX
Érkezett: Guillaume Hoarau (Dalian, ingyen)
Távozott:
FC ÉVIAN THONON GAILLARD
Érkezett:
Távozott:
EA GUINGAMP
Érkezett:
Távozott:
OSC LILLE
Érkezett:
Távozott:
LORIENT
Érkezett: Pierre Lavenant (Lorient U19)
Távozott:
OLYMPIQUE LYON
Érkezett:
Távozott:
OLYMPIQUE MARSEILLE
Érkezett:
Távozott: Jordan Ayew (k., Sochaux)
AS MONACO
Érkezett: Carl Medjani (kv., Olympiakosz), Lacina Traoré (Anzshi, 10.000.000), Gaetano Monachello (kv., Cercle Bruges)
Távozott: Carl Medjani (k., Valenciennes)
HSC MONTPELLIER
Érkezett: M'Baye Niang (k., Milan)
Távozott: Jean Deza (Universitario de Deportes), Emanuel Herrera (k., Tigres)
NANTES
Érkezett: Amin Udrhiri Idrisszi (Red Star 93)
Távozott:
OGC NICE
Érkezett: Stéphane Bahoken (kv., St. Mirren)
Távozott: Diacko Fofana (szerződését felbontották)
PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett:
Távozott:
STADE REIMS
Érkezett: Omenuke Mfulu (Reims B)
Távozott:
FC STADE RENNES
Érkezett:

Távozott: Onyekachi Apam (sz. f.)

AS SAINT-ÉTIENNE
Érkezett:
Távozott:
FC SOCHAUX-MONTBÉLIARD
Érkezett: Nathan Sinkala (k., TP Mazembe), Jordan Ayew (k., Sochaux)
Távozott:
FC TOULOUSE
Érkezett: Dominik Furman (Legia Warszawa, 2.700.000)
Távozott:
VALENCIENNES
Érkezett: Majeed Waris (k., Szpartak Moszkva), Carl Medjani (k., Monaco)
Távozott: José Saez (Caen)
vastaggal az elmúlt hét átigazolásai

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik