Így kerek az egész, Kocsis Kocka az élen

HEGYI TAMÁS, THURY GÁBORHEGYI TAMÁS, THURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2013.01.15. 13:06
null
Kocsis 23 gólt szerzett 1954-ben a válogatottban, csak éppen a vb-döntőben (itt Turek ment előle) nem talált kapuba...
Lionel Messi alig egy hete kapta meg negyedik Aranylabdáját, és máris itt az újabb eredményhirdetés. Ez azonban nem a FIFA gálája, hanem a Nemzeti Sport Online-é – a helyszín ezúttal nem a zürichi Kongresshaus, hanem a kibertér. Szerkesztőségünk gondolt egy merészet, és – az első alkalommal 1956 végén átadott, tavaly decemberben tehát 56 éves Ballon d'Or alapítói, valamint a díjjal valaha is kapcsolatba kerülő labdarúgók és voksadók előtt tisztelegve – 2012 utolsó napjaiban közös játékra hívta a honi sportújságíró-szakma műhelyeit és jeles képviselőit (szerkesztőségeket, rovatokat, szakírókat), hogy „kiderüljön", kik voltak/lehettek az egyes esztendők legjobbjai az Aranylabda-választás előtti időkben, 1950-től 1955-ig. Ankétunk a France Football ódon szabályait követte: kizárólag az Európában játszó európai játékosok kaphattak szavazatot, beleértve a honosítottakat is; az első helyezett öt pontot, a második négyet, a harmadik hármat, a negyedik kettőt, az ötödik egyet kasszírozott. Múltidéző sorozatunk ötödik részében az 1954-es „NSO-Aranylabda-szavazás" végeredményét hirdetjük ki.

Kocsis Sándor maga mögé utasította a német Fritz Waltert és Helmut Rahnt. Abban az esztendőben, amikor a világbajnokságot az NSZK nyerte meg. Már korábban hivatkoztunk rá, íme, két ellenpélda. Az 1996-os választáson a német Matthias Sammer végzett az élen, az akkor a Barcelonát erősítő brazil Ronaldo és az angol Alan Shearer előtt. Sammer Eb-t nyert a német válogatottal, ahogyan nyilvánvaló, hogy Fabio Cannavaro kezébe is az olaszok 2006-os vb-győzelme repítette az Aranylabdát. Gianluigi Buffon lett a második, Thierry Henry a harmadik akkor.

KI KICSODA?
A (nyugat)németek 1954-es világbajnoki diadaláról a futballt szerető embereknek – legalábbis idehaza – általában két név szokott beugrani: a csapatkapitány Fritz Walteré és a fináléban kettőt vágó, a győztes gólt is szerző Helmut Rahné. Néha előkerül a Puskást a csoportkörben lerúgó Werner Liebriché vagy a nagy mágus Sepp Herbergeré. A többieké alig-alig. Szakíróinknak szerencsére eszébe jutott most két másik név is – két vb-győztes mellett két osztrák világbajnoki bronzérmest is bemutatunk röviden az alábbiakban. Max Morlock: a torna legeredményesebb németje (6), aki a döntőben a szépítő gólt szerezte; amúgy klublegenda, 1940 és 1964 között kb. 900 mérkőzésen mintegy 700 találat fűződik a nevéhez az 1. FC Nürnberg színeiben, no meg két bajnoki cím is. Toni Turek: a düsseldorfi hálóőr a Herberger-keret korelnöke, még Fritz Walternél is idősebb volt csaknem két évvel; huszadszor, egyben utoljára 1954 októberében védett a válogatottban. Erich Probst: harmadmagával ezüstcipős (6) a svájci vb-n; a Rapid Wiennel, amelyben majdnem 1-es a bajnoki gólátlaga, négyszeres bajnok. Ernst Stojaspal: a népszerű Stoissi a bécsi Austria egyik legendája a maga öt gólkirályi címével és csaknem félezer góljával.

Szavazásunkon sem Fritz Walter, sem Rahn nem tudta megelőzni Kockát, vagy ahogyan később Spanyolországban hívták, az Aranyfejűt. Na jó: ha a németek szavaznak, biztos, hogy nem Kocsis nyer, hanem Walter. Ám minden szentnek maga felé hajlik a keze, s bizony a sportújságíró ugyanúgy nem szent, mint a többi földi halandó.

23 VÁLOGATOTT GÓL – EGY ÉVBEN

Mégis próbálunk a puszta tényekre hagyatkozni, amihez elsősorban a korabeli magyar sajtót hívtuk segítségül. De előbb néhány adat. Kocsis 1954-ben bajnok lett a Bp. Honvéddal, és a jobbösszekötő 33 góllal nyerte meg a gólkirályi címet – harmadszor. Szinte természetes, hogy ő lett itthon az év játékosa. Csapata valamennyi meccsén (26) pályára lépett, a még az 1954-es bajnokság eredményébe számító, 1955 januárjában lejátszott legendás Bp. Honvéd–Vörös Lobogó mérkőzésen (9:7) ő szerezte a kilencedik Honvéd-találatot, amely csapata 100. rúgott gólját jelentette.

Szinte nem tudjuk úgy felütni a korabeli sajtót, hogy ne írnának egy Kocsis-gólról. A budapesti magyar–angol előtt rendeztek Hollandiában egy Amszterdam–Budapest nem hivatalos válogatott mérkőzést, amelyen 4:1-re nyertünk, s Kocka nevéhez három gól fűződött. De ha 1954 októberénél nyílik ki a Népsport, a belga szövetség megalakulásának 50. évfordulóján rendezett négyes tornával kapcsolatos cikknél, akkor is találkozunk Kocsis Sándor nevével. A Honvéd 5:3-ra legyőzte a West Bromwich Albiont, s Kocka az ötödik gól szerzője. Ha már október: 24-én a csehszlovákok elleni 4:1-es sikerből három góllal vette ki a részét.

A magyar válogatott 1954-ben 14 meccset játszott, Kocsis valamennyin pályára lépett, s csupán három találkozón nem szerzett gólt: februárban Egyiptom, áprilisban Ausztria ellen (3:0-ra, illetve 1:0-ra nyertünk), valamint a vb-döntőn az NSZK ellen (2:3). Tehát 11 mérkőzésen érte el a 23 gólját. Vélhetően bődületes világcsúcs – már maga a 23 találat is! (Ígérjük, egy témába vágó cikkben később még visszatérünk erre.) Ha gólt szerez a vb-döntőben, egyhuzamban 12 találkozón talált volna be.

Puskás Ferenc a vb-n az első magyar–nyugatnémet meccsen sérült meg, addig a válogatottbeli góltermelésben Kocka 9–7-re vezetett Öcsi ellen. Előbbi a világbajnokságon öt mérkőzésen érte el a 11 találatát, amivel gólkirály lett.

A 2.2-es gólátlagánál nincs jobb a világbajnokságok történetében, és nála csak a francia Just Fontaine (13, 1958-ban) szerzett több gólt egy vb-n. Kocsis az első játékos, aki kétszer is legalább három gólig jutott egy világbajnokságon.

A magyar válogatottban összesen hétszer ért el legalább három találatot – rekord, Schlosser Imrének és Puskásnak is „csak" ötször-ötször sikerült ez.

KOCKÁRÓL MONDTÁK, KOCKÁRÓL ÍRTÁK

Az egyiptomi portya tanulságai
„Kocsis szinte napról napra jobb formába lendült Egyiptomban. A fegyelmezett, sportszerű élet szinte csodát művelt nála. Ha Kocsis itthon is sportszerű életmódot folytatna, állandóan egyik legjobbja lehetne a válogatottnak."
(Népsport, 1954. március 2.)

Magyarország–Ausztria 1:0. Bécs, 1954. április 11.
„Kocsis nem játszott olyan ötletesen, nem mozgott annyit, mint az utolsó bajnoki mérkőzéseken. A jobb teljesítmény kifejtésében láthatóan gátolta sérülése is. Emiatt nem tudott eléggé felmenni a labdákra. A folyamatos összjátékból, az építésből időnként jól kivette a részét."
(Népsport, 1954. április 12.)

Magyarország–Anglia 7:1. Budapest, 1954. május 23. – Kocsis (2)
„Kocsis élete egyik legjobb játékát mutatta ezen a mérkőzésen. Szokásától eltérően ezúttal igen nagy területen játszott. Sokszor saját térfelünkről hozta fel a labdát, és csatártársaival villámgyorsan, többnyire kapásból összejátszva, szinte valamennyi támadásban részt vett. Nagyszerűen érvényre jutott ezúttal gyorsasága is. Harcosan, lendületesen tört lapura, ha a helyzet úgy kívánta. Más esetekben viszont ötletes húzásokkal hozta helyzetbe csatártársait. Sokat változtatta a helyét, és mindig úgy helyezkedett, hogy a legveszélyesebb tudott lenni az angolok kapujára. Egy-két helyzetet kihagyott ugyan, de két gólja nagyszerű csatárteljesítmény volt."
(Népsport, 1954. május 24.)

MAGYARORSZÁG–ANGLIA 7:1

„A 7:1-es magyar–angol után csapatunk a banketten a közönségről áradozott. Kocsis Sanyi matematikai műveletet végzett a fehér asztal mellett: – 8 gól osztva 80 000-rel... cirka velünk együtt 10 000 emberre esik egy... Ehhez képest nem is játszhattam rosszul, ha kettőt ténylegesen én rúgtam be..."
(Képes Sport, 1954. május 25.; a mérkőzést pontos adatok szerint nem 80 000, hanem 92 000 néző látta)

Magyarország–Dél-Korea 9:0. Zürich, 1954. június 17. – Kocsis (3)
„Kocsis általában inkább kiugrásra készen, elöl tanyázott. Főleg a végrehajtó csatár szerepét töltötte be – kitűnően. Megmozdulásai mindig veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára, s három gólt lőtt."
(Népsport, 1954. június 18.)

Magyarország–NSZK 8:3. Bázel, 1954. június 20. – Kocsis (4)
„Kocsis ezúttal is inkább elöl tanyázott, bár sokszor ment hátra is labdáért, s az építésből is vállalt magára. Finom, ötletes húzásaival rendkívül nagy veszélyt jelentett a német kapura, s ragyogó gólokat lőtt. Erőnléte kifogástalannak látszik."
(Népsport, 1954. június 21.)

KOCSIS-NÉGYES AZ NSZK ELLEN (1954, VB-CSOPORTKÖR)


„Kocsis, azt mondja el, ki ellen szeretne játszani: a brazilok vagy a jugoszlávok ellen?
– A brazilok ellen! Nemcsak én, hanem a többiek is. Még csak annyit: a legjobb góllövőnek kijáró serlegre nem pályázom különösebben. Nem az a fontos, hogy én rúgjam a gólokat, hanem az, hogy minél többet rúgjunk."
(Képes Sport, 1954. június 22., nyilatkozat a vb-negyeddöntő sorsolása előtt)

Magyarország–Brazília 4:2. Bern, 1954. június 27. – Kocsis (2)
„Kocsis nagyon kevés támogatásban részesült, nagyon kevés használható labdát kapott, ezeket azonban csaknem minden esetben jól játszotta meg. A kapura minden megmozdulás veszélyes volt. Nagy klasszisát számos ügyes húzáson kívül két csodálatosan szép fejes góljával is igazolta."
(Népsport, 1954. június 28.)

Magyarország–Uruguay 4:2. Lausanne, 1954. június 30. – Kocsis (2)
„Kocsis a mérkőzés egyik hőse volt. Nemcsak gyönyörű két fejes góljáért, amelyek ismét a legjobbkor estek, hanem hallatlan munkabírásáért is elismerést érdemel. Fáradhatatlanul dolgozott a mezőnyben és a védelemben. Helyezkedése mintaszerű volt."
(Népsport, 1954. július 1.)

KOCSIS-DUPLA A VB-ELŐDÖNTŐBEN

„Kocsis nagy magasságba emelkedett ezen a mérkőzésen. Fejesei ma már világhírűek. És nemcsak felugorva tud veszélyesen lapura fejelni, hanem a földön állva, sőt leguggolva is. A kapura való veszélyességét híven mutatja a góllövők ranglistája. De voltak új vonások is játékában. Olyan harcosságot mutatott, amelyet nála csak ritkán lehet látni, kifogástalan erőnléte most megengedi, hogy széles területen mozogjon a játéka. Sokat húzódott hátra, kisegített a védelemnek, s nem egyszer szokatlan keménységgel avatkozott bele a játékba."
(Népsport, 1954. július 2.)

NSZK–Magyarország 3:2. Bern, 1954. július 4.
„Kocsis bizonyult aránylag a legjobb csatárnak. Az ő megmozdulásai jelentették a legtöbb veszélyt a német kapura. Sokat dolgozott a mezőnyben is, igyekezett kivenni a részét az építkezésből, társaitól azonban nagyon kevés támogatást kapott. Kocsis hibája az volt, hogy a kemény német védők aránylag könnyen elválasztották a labdától, s ezúttal elég ritkán tudta magát gólhelyzetbe hozni."
(Népsport, 1954. július 5.)
Sándor Károly véleménye:
„Hogy ki volt a vb-mezőny legjobb csatára? Hát ki más, mint Kocsis Sanyi. Csak Puskás veszélyeztette volna ezt a címét, ha nem sérül meg a nyugatnémetek ellen."
„A vb legképzettebb, leggólképesebb csatára feltétlenül Kocsis volt – mondta Kalmár Jenő edző. – A külföldi szakértők egybehangzó véleménye is ez. Egyetlen külföldi csatár sem rendelkezik – még megközelítően sem – olyan fejjátékkal, mint a mi jobbösszekötőnk."
Legek a világbajnokságról
A legtöbb fejes gólt (4) Kocsis szerezte.
A legszebb gól: Kocsis második fejese a brazilok ellen (Kalmár Jenő véleménye).
A L' Équipe vb-csapata: Grosics – Andrade (Uruguay), Liebrich (Nyugat-Németország), Giacomazzi (Olaszország) – Bozsik, Martinez (Uruguay) – Julinho (Brazília), Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor.
(Képes Sport, 1954. július 13.)

Magyarország–Románia 5:1. Budapest, 1954. szeptember 19. – Kocsis (2)
„Kocsis rendkívül sokat változtatta a helyét, gyakran tűnt fel a bal oldalon is, ha a helyzet ezt kívánta meg. Sok jó labdát adott társainak, jól fejelt, és pompás helyezkedése révén két gólt ért el. A magyar csapat egyik legjobbja volt."
(Népsport, 1954. szeptember 20.)

Magyarország–Szovjetunió 1:1. Moszkva, 1954. szeptember 26. – Kocsis
„Kocsis feltűnően tartózkodó volt a keményen harcoló szovjet védőkkel szemben. Kerülte az összecsapásokat, emiatt néhány labdára nem is futott teljes erővel. Nem mozgott annyit, mint legutóbb a románok ellen, kevesebb jó átadása volt. Kevesebbet lőtt. Góljáért viszont elismerést érdemel."
(Népsport, 1954. szeptember 27.)

Magyarország–Svájc 3:0. Budapest, 1954. október 10. – Kocsis (2)
„Kocsis általában a leshatár táján tanyázott, többnyire a középcsatár helyén. Megfigyelhető volt, hogy ezúttal inkább a góllövésre összpontosította erejét. Néhányszor nagyon szépen helyzetbe hozta magát, két gólt lőtt, s a második szemfülességét is bizonyítja. Fejjátékával ő jelentette a legtöbb veszélyt a csatárok közül. Hibája az volt, hogy szünet után nem mozgott eleget, elhanyagolta Sándort, s általában az összjátékból ritkán vette ki a részét."
(Népsport, 1954. október 11.)

Magyarország–Csehszlovákia 4:1. Budapest, 1954. október 24. – Kocsis (3)
„Kocsis a kapu előtt kitűnően találta fel magát, mozgékony volt a középcsatár helyén, és a balösszekötőben is sok támadást vezetett. Gyakran meredek átadásokkal foglalkoztatta Sándort, vállalkozott lövésekre is, fejesei közül különösen az volt szép, amellyel a harmadik magyar gólt szerezte."
(Népsport, 1954. október 25.)
„Antonin Rygr csehszlovák edző: – A belsők közül Kocsis magaslott ki.
Houska, az ellenfél kapusa: – Kocsis őrzésére nem elegendő egy ember."
(Képes Sport, 1954. október 26.)

1954. november 7.: Bp. Honvéd–Bp. Kinizsi 3:1
„Dalnoki falazni akart, testtel próbálta feltartani Kocsist, míg Gulyás kivágtat a kapujából, és felszedi a labdát. Ám Kocsis, Dalnoki háta mögül, közbenyúlt, és az eldőlő Gulyás fölött átpöccintette a labdát, s az a hálóba ívelt."
(Képes Sport, 1954. november 9.)

A skót válogatott kapusa, Martin tisztáz Kocsis elől (Fotó: NS-archív)
A skót válogatott kapusa, Martin tisztáz Kocsis elől (Fotó: NS-archív)

Magyarország–Ausztria 4:1. Budapest, 1954. november 14. – Kocsis
„Kocsis az első félidőben nem tudta teljes sikerrel betölteni szerepkörét, mert keveset mozgott, és az összecsapásokban rendre alulmaradt. A II. félidőben már ő is ténylegesen jobban játszott, fejes gólja mintaszerű teljesítmény volt. Ekkor már többször vállalkozott egyéni kitörésre."
(Népsport, 1954. november 15.)

Magyarország–Skócia 4:2. Glasgow, 1954. december. 8. – Kocsis
„Kocsisra a skót védők nagyon vigyáztak. Ennek ellenére sokszor szabadra tudta magát játszani, jól vett részt az összjátékban, jól időzítette átadásait. Hibája volt viszont, hogy Sándort nem foglalkoztatta megfelelően. A kapu előtt rendkívül veszélyes volt, s nagy hatást keltett az a mesteri megoldása, amellyel a negyedik magyar gólt szerezte."
(Népsport, 1954. december 9.)

NÉMETORSZÁG TALPRA ÁLLT

HIVATÁSOS KEZDETEK

Európa csatornán inneni részén elsőként Ausztriában vezették be a profizmust: az 1924–1925-ös nyitó bajnokságot az SC Hakoah nyerte meg számos magyarral – Guttmann-nal, Eisenhofferrel, Nemes-Neufelddel, Schwarzcal és Fábiánnal – a soraiban. Csehszlovákiában 1925 márciusa és novembere között rendezték az első profi bajnokságot, amelyben a Slavia Praha végzett az élen. Ekkor már a Magyar Labdarúgó-szövetség is elkezdte kidolgozni a profi bajnokság szabályait, s végül 1926. január 1-jén rendkívüli közgyűlésen döntött is a hivatásos futball reguláiról. Megállapodtak, hogy szeptemberig profi és amatőr alszövetségek alakulnak, kimondták, hogy profi játékos nem játszhat amatőr csapatban, és a profi csapatoknak legalább hét fizetett játékossal kell kiállniuk a mérkőzésekre. Az 1926–1927-es magyar bajnokság már professzionális pontvadászat volt (a bajnoki rendszerbe a vidéki kerületek csapatait is bevonták), az első bajnok pedig a Ferencváros FC lett. A következő években Európa több országában is elindult a profi pontvadászat: Lengyelországban 1927-ben, Spanyolországban – a két évvel korábbi ötlet felvetése után – 1929-ben, Olaszországban 1929–1930-ban, Franciaországban 1932–1933-ban (1932 nyarán 113 külföldi játékos kapott profi szerződést, köztük 42 brit, 20-20 magyar és csehszlovák, 16 osztrák; 1933-tól itt játszott Bukovi, Lukács I., Kohut, Kalmár, 1935-től Korányi), és az 1928-ban megalakuló izraeli szövetség is azonnal a hivatásos liga mellett tette le a garast.
Németországban
nagyon sokáig nem volt profizmus, noha annak bevezetése előtt látszólag minden akadály elhárult már a harmincas években. A DFB 1932. októberi ülésén elhatározta egy profi Reichsliga megalakítását, ennek érdekében minden módozatot ki is dolgozott a rendkívüli közgyűlésén 1933 májusában. Csakhogy az ország nemzetiszocialista vezetői nem járultak hozzá a profiliga elindításához. A DFB saját hatáskörében csupán a háború után (1949) alkotta/alkothatta meg a hivatásos labdarúgói státuszt. Hollandiában sem volt másképp: ott is elég későn, csupán az ötvenes évek első felében alakult meg a hivatásos labdarúgóliga, a játékosok hivatalosan akkor játszottak először fizetésért.

Ahogyan a magyar futball dicsőséges időszaka sem függetleníthető a korszak politikájától, úgy az NSZK vb-győzelmének is van politikai vonatkozása. Fájdalom, a berni vb-döntő utáni években a magyar futball hosszú távon leszálló ágba került, más kérdés, hogy ha nincsen '56, bizonyára másként alakul labdarúgásunk helyzete.

Ahogy a Rákosi-rendszer ékköve volt az Aranycsapat, az NSZK-siker legitimálta a Konrad Adenauer-i Nyugat-Németországot. Kilenc évvel a második világháború után mintegy igazolva, hogy a németek magukhoz tértek a világégés okozta sokkból. Azt üzenve, hogy a háború vesztese nem vesztes többé, hanem győztes. Futball-vb-győztes. Képletesen szólva ez a dicsőség felért egy háború megnyerésével...

Az 1954-es vb óta a (nyugat)német labdarúgás megkerülhetetlen tényező a világ futballjában. Amíg a berni döntő eredményét labdarúgásunk hanyatlásának első jeleként aposztrofáljuk, ugyanez a németeknél az új sikerkorszak kezdete. Ahogyan a Süddeutsche Zeitung újságírója a döntő után fogalmazott: „Feleszmélt az ország. Mostantól Ők a mi fiaink, a mi fiaink."

Fritz Walter lett az új idők hőse. Noha nem is volt „új" játékos. Már játszott az 1940-es magyar–németen (2:2) és az 1941-es német–magyaron (7:0), utóbbin a második gólt szerezte. És játszott 1942. május 3-án azon az Üllői úti mérkőzésen is, amelyen a birodalmi németek – 1:3-ról – 5:3-ra legyőzték a magyarokat. Mi több, két gólt is szerzett. Aztán azt hitték róla, hogy eltűnt Oroszországban, de egy decemberi napon az orosz hadifogságot megúszva egy mannheimi pályán újra találkozott Sepp Herbergerrel. Azért nem Szibériában volt fogoly, mert tudott futballozni. Máramarosszigeten a hadifogolytáborban az őrök a kórház dolgozói ellen rendszeresen játszottak, s Fritz Walter is beállhatott. A legenda szerint a magyar őrök azért nem zsuppolták Szibériába, mert kellettek az egykori német válogatott góljai...

Sőt nemcsak játszani engedték, megbízták az edzőséggel is. A táborparancsnok „franciásította", és francia papírjaival már nem fenyegette Szibéria. (Más leírások szerint egy magyar őr emlékezett rá mint annak idején ellenünk is játszó futballistára, és emiatt segített kimenteni őt a szovjetek előtt, akik így nem deportálták Waltert is keletre.) Peter Kasza A berni csoda című könyvében megemlíti, a Szovjetunióban 1.3 millió német hadifogoly halt meg, azt sem lehetett tudni, hogy hány labdarúgó esett áldozatul. (Egyébiránt Walterhez hasonlóan Alfred Pfaff is hadifogságból tért haza.)

Beindultak a különböző megszállási zónák pontvadászatai, ugyanakkor az 1936 (!) óta szakvezetőként tevékenykedő Herberger már megszállottként szervezte a válogatottat, amelyet Fritz Walter köré épített. 1950-ben 250 fiatal játékost tesztelt, közülük választotta ki a legjobbakat (akkor akadt fenn a rostán például Max Morlock is). 1949. július 10-én újra megalakult a Német Labdarúgó-szövetség (1950-ben ismét FIFA-tag lett), amely – lehet, hogy több mint fél évszázad távlatából ez furcsán hangzik – ellenezte a tiszta profizmust. A futballisták kaptak ugyan havi 320 márkás fizetést, de a futballon kívül mindenkinek rendelkeznie kellett valamilyen foglalkozással. Bár éppen a labdarúgásból megszerzett jövedelem volt az oka, hogy a legjobb nyugatnémetek nem vehettek részt a helsinki olimpián, amelyen végül az amatőrválogatottjuk képviselte a nemzeti színeket, s lett negyedik – Herberger irányításával. (A német amatőrválogatott históriája külön fejezet a német labdarúgás történetében; a gárda 1952 és 1979 között 154 meccset játszott, és összesen három olimpián vett részt. Lényegében az olimpiai válogatottal volt egyenlő.)

RAHN VESSZŐFUTÁSA
Idézet Peter Kasza A berni csoda című könyvéből: „Helmut Rahn, az ünnepelt csatár, aki Sönke Wortmann A berni csoda című eposzában egyáltalán nem akart hős lenni, 2003 augusztusában halt meg a világtól elvonultan, Essenben. A végén már csak kevesekkel beszélt. Újságírókkal, filmesekkel és írókkal pedig eleve nem. De már a focista barátaival sem. (...) Rahnt sem üldözte a szerencse a győztes gól után. A győzelmet követően önfeledten ünnepelt. Évekig. 1957-ben 2.6 ezrelékes véralkohollal beült a kocsijába, és egy munkagödörbe hajtott. Két hétig ült rács mögött."

De vissza a legfeljebb 320 márkát kereső „mi" németjeinkhez. Szóval a DFB ellenezte a tiszta profizmust, más kérdés azonban, hogy például éppen Fritz Walterért 110 ezer svájci frankot ajánlott a Reims, havi 7000 frankos fizetéssel, sőt az Atlético Madrid 250 ezer márkára srófolta az összeget.

Walter ezt visszautasította, Herberger pedig elégedett volt. Azt vallotta, ha valaki mezén a sassal a szíve felett játszhat, annak ez elég motiváló erőt kell, hogy adjon.

Az 1. FC Kaiserslautern 1951-ben és 1953-ban is bajnokságot nyert, a csapat öt játékosa ott volt a berni döntőben. 1950-től sorozatosan jöttek a válogatott meccsek, de amikor 1952-ben Párizsban az NSZK 3:1-re kikapott a franciáktól, Walter a hazaúton arra kérte a szövetségi kapitányt, hogy a jövőben ne számítson rá... Aztán persze Herberger lebeszélte erről első számú kedvencét. A nyugatnémetek a vb-selejtezőben sem tündököltek – állítólag az utolsó csoportmeccsüket a Saar-vidék ellen Sebes Gusztáv is látta, és megjegyezte: „Hát a németeknek így nem sok esélyük van..."

A torna előtt már Svájcban Walter azért kijelentette: „Olyan drágán akarjuk adni a bőrünket, amennyire csak lehet." (Ez az életrajzi könyvében olvasható.) Igaz, ami igaz, semmi pénzért nem adták a bőrüket, más kérdés, hogy amikor a friss bajnokok a vb-győzelem után hajnalban mentek vissza a szállásukra, Fritz Walter azt mondta a vele egy szobában lakó Rahnnak: „Meglátod, holnap majd kiderül, hogy álmodtuk az egészet." Sajnos nem álmodták.

Ez slusszpoénnak is jó lenne, de van jobb: 1954. július 4-e után a berni tizenegy sohasem játszott már együtt.

NSO-ARANYLABDA 1954
A SZAVAZATI LISTA
Bors
1. Kocsis Sándor, 2. Puskás Ferenc, 3. Helmut Rahn, 4. Fritz Walter, 5. Hidegkuti Nándor
csakfoci.hu
1. Kocsis Sándor, 2. Fritz Walter, 3. Puskás Ferenc, 4. Max Morlock, 5. Juan Alberto Schiaffino
DIGI Sport
1. Helmut Rahn, 2. Kocsis Sándor, 3. Fritz Walter, 4. Puskás Ferenc, 5. Bozsik József
FourFourTwo
1. Fritz Walter, 2. Kocsis Sándor, 3. Puskás Ferenc, 4. Hidegkuti Nándor, 5. Helmut Rahn
Képes Sport
1. Kocsis Sándor, 2. Puskás Ferenc, 3. Max Morlock, 4. Gunnar Nordahl, 5. Hidegkuti Nándor
Magyar Hírlap
1. Kocsis Sándor, 2. Fritz Walter, 3. Helmut Rahn, 4. Czibor Zoltán, 5. Puskás Ferenc
(Ugyanaz az első három sorrendje, mint az összesítésben.)
Magyar Nemzet
1. Kocsis Sándor, 2. Fritz Walter, 3. Helmut Rahn, 4. Bozsik József, 5. Ernst Stojaspal
(Ugyanaz az első három sorrendje, mint az összesítésben.)
Magyar Távirati Iroda
1. Kocsis Sándor, 2. Puskás Ferenc, 3. Helmut Rahn, 4. Gunnar Nordahl, 5. Kubala László
MTVA Sportszerkesztőség
1. Puskás Ferenc, 2. Kocsis Sándor, 3. Helmut Rahn, 4. Fritz Walter, 5. Raymond Kopa
nb1.hu
1. Kocsis Sándor, 2. Fritz Walter, 3. Juan Alberto Schiaffino, 4. Helmut Rahn, 5. Czibor Zoltán
Nemzeti Sport
1. Helmut Rahn, 2. Kocsis Sándor, 3. Puskás Ferenc, 4. Fritz Walter, 5. Ernst Ocwirk
Nemzeti Sport Online
1. Kocsis Sándor, 2. Fritz Walter, 3. Helmut Rahn, 4. Max Morlock, 5. Toni Turek
(Ugyanaz az első három sorrendje, mint az összesítésben.)
Népszabadság
1. Kocsis Sándor, 2. Helmut Rahn, 3. Puskás Ferenc, 4. Fritz Walter, 5. Ernst Ocwirk
[origo]
1. Kocsis Sándor, 2. Helmut Rahn, 3. Hidegkuti Nándor, 4. Fritz Walter, 5. Puskás Ferenc
Sport Televízió
1. Kocsis Sándor, 2. Fritz Walter, 3. Bozsik József, 4. Erich Probst, 5. Toni Turek
Dénes Tamás
1. Kocsis Sándor, 2. Fritz Walter, 3. Helmut Rahn, 4. Juan Alberto Schiaffino, 5. Czibor Zoltán
(Ugyanaz az első három sorrendje, mint az összesítésben.)
Hajdú B. István
1. Helmut Rahn, 2. Kocsis Sándor, 3. Puskás Ferenc, 4. Erich Probst, 5. Fritz Walter
Lakat T. Károly
1. Kocsis Sándor, 2. Helmut Rahn, 3. Fritz Walter, 4. Ernst Stojaspal, 5. Juan Alberto Schiaffino
Török Péter
1. Fritz Walter, 2. Kocsis Sándor, 3. Billy Wright, 4. Helmut Rahn, 5. Max Morlock
A VÉGEREDMÉNY
1. KOCSIS (magyar, Bp. Honvéd) 89 pont
2. F. Walter (nyugatnémet, Kaiserslautern) 55
3. Rahn (nyugatnémet, Rot-Weiss Essen) 53
4. Puskás (magyar, Bp. Honvéd) 36
5. Morlock (nyugatnémet, Nürnberg) 8
6. Hidegkuti (magyar, Vörös Lobogó), Schiaffino (uruguayi-olasz, Penarol és Milan) 7-7, 8. Bozsik (magyar, Bp. Honvéd) 6, 9. Nordahl (svéd, Milan), Probst (osztrák, Rapid Wien), Czibor (magyar Bp. Honvéd) 4-4, 12. Wright (angol, Wolverhampton), Stojaspal (osztrák, Austria Wien és Racing Strasbourg) 3-3, 14. Ocwirk (osztrák, Austria Wien), Turek (nyugatnémet, F. Düsseldorf) 2-2, 16. Kopa (francia, Reims), Kubala (magyar-spanyol, Barcelona) 1-1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik