Eurofutball: három hónapja nem nyert ekkorát a Porto

Vágólapra másolva!
2013.01.29. 00:40
A Porto hazai pályán 5–0-ra legyőzte a Gil Vicentét a portugál labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának hétfői mérkőzésén, és visszavette az első helyet egyetlen igazi vetélytársától, a Benficától.

Az utolsó két góljukat már emberelőnyben szerző portóiak legutóbb november legelején győztek ilyen fölényesen, akkor a Marítimót tömték ki szintén 5–0-ra. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT! TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!

RÖVIDEN
GÖRÖGORSZÁG. A patinás Arisz csak egy pontot vitt haza a sereghajtó Kerkira otthonából (2–2), így nem javított jelentősen a helyzetén. Igaz, emberhátrányban egyenlíteni nem kis tett volt. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
TÖRÖKORSZÁG. Tovább tart az Orduspor vesszőfutása, Héctor Cúper kilenc forduló óta nyeretlen csapatát – amely két kiállítás miatt kilenc emberrel fejezte be a meccset – hétfőn az Eskisehirspor verte meg 1–0-ra. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
CIPRUS. Az Alki továbbra is nyeretlen az idén, de most legalább nem kapott ki (2–2), és házigazdája lehetett egy nem akármilyen gólnak: a Doxa portugálja, Ricardo Fernandes lőtte. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik