Női labdarúgó-vb: Fukusimát akarják feledtetni a japán hölgyek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.07.07. 18:57
Fukusima ad erőt a japán csapatnak a németországi női labdarúgó-világbajnokságon. A szigetország válogatottja csütörtökön arra esküdött, hogy az atomkatasztrófát a hét végén a házigazda németek elleni győzelemmel igyekszik – legalább kilencven percre – feledtetni.

A japán nemzeti tizenegy immár a negyeddöntőbe jutott, és szombaton a négy közé jutásért a címvédő Németország válogatottjával méri össze erejét. A csapat tagjai arra tettek fogadalmat, hogy a hazai lakosságnak – amely még távolról sem ocsúdott fel a márciusi természeti és az azt követő nukleáris katasztrófa okozta szenvedésekből – a világbajnokságon való minél jobb szerepléssel próbálnak némi örömöt szerezni.

A japánok egyébként – természetesen a hazai kedvencek után – a legnépszerűbbek a nagy számú német közönség körében. A rokonszenv szinte határtalan irántuk, amit a japán válogatott sajátos szigetországi gesztussal viszonoz. A játékosok eddig minden mérkőzésen egy hatalmas plakáttal jelentek meg, és azon köszönetet mondtak a világ minden tájáról érkezett, a japán népnek nyújtott támogatásért. Mindez csak tovább növelte a velük szembeni szimpátiát, és együttérzésüket a nézők minden alkalommal hatalmas tapssal fejezték ki.

A földrengés okozta cunami, majd az atomkatasztrófa a csapat minden tagja számára hatalmas lelki – és néhányuknak fizikai – megrázkódtatást okozott. A válogatottban olyan játékosok is vannak, akik az első ligás Tepco Mareeze csapatában játszanak, azaz annak a sokat bírált gyárnak az együttesében, amely a fukusimai erőmű gazdája. A sokk mindegyikük számára óriási volt.

A történtek miatt a felkészülést nem is végezhették otthon, így az Egyesült Államok sietett segítségükre. A 2008-as pekingi olimpia negyedik helyezettje a világbajnokság előtti edzőmérkőzéseit is többnyire amerikai pályákon játszotta.

Fukusima a németországi vb előtt a fő téma volt a csapat tagjai között. Azt azonban megfogadták, hogy a világbajnokságon csak a futballról beszélnek.

Szakértők szerint a japánok gyorsak, technikailag és taktikailag egyaránt jól képzettek. Erkölcsi erőben pedig talán mindenkit felülmúlnak. Hogy ez mire lesz elég, az szombaton a németek ellen derül majd ki. Eddigi helytállásukkal azonban – egybehangzó értékelések szerint – már csatát nyertek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik