Eto'o büszke az ellenfélre, de nem könyörül

Vágólapra másolva!
2010.12.18. 15:17
null
Samuel Eto'o (jobbra) az Inter nyerő taktikáján mereng, Marco Materazzi megoldásra vár  (Fotó: Action Images)
Samuel Eto'o, az olasz Internazionale kameruni támadója afrikai futballistaként büszke arra, hogy a Mazembe révén Afrikának most először van képviselője a labdarúgó-klubvilágbajnokság ma esti abu-dzabi döntőjében, ám érzései nem terelik el figyelmét mindenkori motivációjáról: az éppen elérhető serleg elhódításáról. Ma vívják a bronzmérkőzést is.

 

MOURINHO INTER-MEZBEN SZURKOL

José Mourinho a tévé előtt szurkol majd az Internek szombat este.

A milánói gárda az előző szezonban a portugál szakemberrel nyerte meg az Olasz Kupát, az olasz bajnokságot és a Bajnokok Ligáját, utóbbinak köszönhetően vehetett most részt a klub-vb-n. Bár Mourinho a nyár óta már a Real Madridot irányítja, tiszta szívéből szorít majd korábbi csapatáért.

 

„Meg kell nyernünk a klub-vébét – nyilatkozta többes szám egyes személyben Mourinho a La Repubblicának. – Ötvenhét mérkőzést játszottunk, hogy idáig eljuthassunk, most már nem ronthatjuk el. Az Internek kell a világ legjobbjának lennie."

„Megnézem a mérkőzést, méghozzá Inter-mezben" – tette hozzá a portugál, aki nem véletlenül beszél úgy, mintha még mindig ő ülne a fekete-kékek kispadján, mivel távozásakor kijelentette, hogy örök életére Inter-szurkoló marad.

„Nagyon szerettem volna, ha egy afrikai válogatott bejut a nyári világbajnokság döntőjébe, de azt is egy álom megvalósulásaként élem meg, hogy a Mazembével vívhatunk meg a klubvilágbajnokság megnyeréséért" – éreztette Samuel Eto'o, hogy afrikai futballistaként nem hagyja érzéketlenül a Mazembe történelmi tette (korábban egyszer sem jutott be afrikai klub a torna döntőjébe).

A tekintélyes La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozó kameruni csillag ugyanakkor nem hagyott kétséget afelől sem, hogy a kilencven perc során egy pillanatra sem szándékozik elérzékenyülni:

„Ha az embernek megadatik a lehetőség, hogy egy ilyen fontos mérkőzésen pályára lépjen, nem könyörülhet meg az ellenfélen, csakis a sikerre törekedhet. A 2006-os, a 2009-es és a 2010-es Bajnokok Ligája-döntő előtt is azt mondtam: a döntő nem arra való, hogy az ember beérje a pályára lépéssel. Azt meg kell nyerni!"

Eto'o ezzel együtt úgy véli, az elhivatottság ezúttal sem lesz elegendő a győzelemhez; a kongói ellenfelet kiváló csapatnak tartja.

„Nagyon büszke vagyok a Mazembére, hogy bejutott a döntőbe – mondta az Inter támadója. – Futballistái eddig szívvel-lélekkel játszottak, fantasztikus küzdőszellemről tettek tanúbizonyságot, és korántsem a szerencsének köszönhetik, hogy a világot alaposan meglepve eljutottak idáig. A Mazembe minden tiszteletet megérdemel, és ahhoz, hogy legyőzzük, arra az Interre lesz szükség, amelyik az elődöntőben felülmúlta a Szongnam Ilvát."

Dioko Kaluyituka volt az Afrikai BL idei társgólkirálya, ám neve szélesebb körben azzal vált ismertté, hogy az elődöntőben betalált a brazil Internacional kapujába. A fiatal támadó kifejtette: szeretne majd egykor Európában futballozni, és olyan sikereket elérni, mint Samuel Eto'o.

„Eto'o mindannyiunk számára példakép. Úgy tudott a világ egyik legjobb futballistájává válni, hogy közben egyetlen pillanatra sem feledkezett meg afrikai gyökereiről. Nagy megtiszteltetés, hogy megmérkőzhetünk vele és a csapatával – mondta a játékos. – Elszántak vagyunk, meg akarjuk mutatni a nagyfiúknak, hogy kiálljuk az összehasonlítás próbáját, talán még le is győzhetjük őket. Ha sikerül, egész Afrika büszke lesz ránk."

Miközben a Mazembe eddig példátlan diadallal gazdagíthatja az afrikai klubfutball történetét, az Inter a Világkupa 1964-es és 1965-ös megnyerése után harmadszor lehet a világ legjobb klubcsapata.

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG 
A SZOMBATI PROGRAM
DÖNTŐ  
TP Mazembe Englebert (kongói DK-beli)–Internazionale (olasz) 18.00
A 3. HELYÉRT
Internacional (brazil)–Szongnam Ilva (dél-koreai) 15.00

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik