Carlos Tevezt korán kiállították, oda az argentin veretlenség

Vágólapra másolva!
2007.11.21. 08:24
A 2010-s Dél-Afrikában megrendezésre kerülő labdarúgó-világbajnokság dél-amerikai selejtező-sorozatában Kolumbia hazai pályán egy góllal verte a 25. percben létszámban megfogyatkozó Argentínát. Bár Lionel Messi vezetést szerzett ugyan, a házigazdák azonban fordítottak. Bolíviának a Venezuelában rúgott három gól még egy pontot sem hozott a konyhára, hiszen a házigazdák ötször voltak eredményesek.
Tevez kiállításával nehéz helyzetbe hozta csapatát
Reuters
Tevez kiállításával nehéz helyzetbe hozta csapatát
Tevez kiállításával nehéz helyzetbe hozta csapatát
Reuters
Tevez kiállításával nehéz helyzetbe hozta csapatát

A játéknap előtt még veretlen két csapat bogotai rangadója korán váratlan fordulatot hozott, ugyanis a 25. percben a Manchester Unitedet erősítő Carlos Tevez egy ártatlannak tűnő helyzetben forrófejű cselekedetre szánta el magát, belerúgott Ruben Dario Bustosba. Az argentin csatár durvaságát észrevette az asszisztens, majd Jorge Larrionda játékvezető felmutatta a piros lapot.

Az emberhátrányban lévő vendégeket ez nem igazán zavarta meg, ugyanis a csatársor másik zseniális tagja, az FC Barcelonában villogó Lionel Messi a 37. percben parádés góllal szerzett vezetést. Juan Roman Riquelme szabadrúgása után három kolumbiai védőt csapott be, majd Agustin Julio kapust is legyőzve a hosszú sarokba juttatta a labdát.

A szünetig nem változott az eredmény, majd a második félidőben is őrizte előnyét Alfio Basile gárdája. Sokáig úgy tűnt, folytatódik a kolumbiaiak rossz sorozata, hiszen legutóbb tizennégy évvel ezelőtt múlták felül az argentinokat a világbajnoki selejtezőben. Hugo Ibarra és Riquelme is növelhette volna a látogatók előnyét, de mindkét helyzet kimaradt.

A találkozó újabb fordulatot hozott, a hazai szurkolótábor óriási örömére. Az egyre veszélyesebben támadó kolumbiai együttes a 62. percben egyenlített: a Venezuela ellen szombaton győztes gólt szerző Bustos szabadrúgásból vette be Roberto Abbondanzieri kapuját.

A hazaiak nem elégedtek meg az egy ponttal, tovább rohamoztak az egyre jobban fáradó argentinok ellen, és az erőfeszítések eredményt hoztak. A 82. percben Macnelly Torres csapta be a vendégek védősorát, majd Dayro Moreno révén Wason Renteriához került a labda. A kolumbiai futballista lövése a háló felé tartott, de végül Moreno juttatta azt a gólvonal mögé!

A vereség ellenére a FIFA-világranglistát vezető argentinok megőrizték az első helyet a dél-amerikai selejtezőben, a 8 pontos Kolumbia felzárkózott az első helyre. A két gárda azonban visszacsúszik, ha a 7 ponttal rendelkező paraguayi gárda győzelmet arat Chilében.

Dél-Amerikából négy csapat vehet részt automatikusan a világbajnokságon. Az ötödik helyezett a CONCACAF-zóna negyedikjével csap össze a vb-részvételért.



VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ:

DÉL-AMERIKA, 4. FORDULÓ:
Kolumbia – Argentína 2-1 (Bustos 62., Moreno 82., ill Messi 37.)
Venezuela – Bolívia 5-3 (Arismendi 20., 40., Guerra 82., Maldonado 89. 91., ill. Martins 19., 78., Arce 27.)
A FORDULÓ SZERDAI MÉRKŐZÉSEI:
Brazília - Uruguay
Chile - Paraguay
Ecuador - Peru

AZ ÁLLÁS:
1. Argentína 4 3 0 1 8 2 9
2. Kolumbia 4 2 2 0 3 1 8
3. Paraguay 3 2 1 0 6 1 7
4. Venezuela 4 2 0 2 6 6 6
5. Brazília 3 1 2 0 6 1 5
6. Uruguay 3 1 1 1 7 3 4
7. Chile 3 1 1 1 4 4 4
8. Peru 3 0 2 1 1 3 2
9. Bolívia 4 0 1 3 3 13 1
10. Ecuador 3 0 0 3 1 11 0

ÓCEÁNIA:
Új-Zéland - Vanuatu 4-1 (Mulligam 13., 82., Smeltz 27., 34. - az elsőt 11-esből, ill. Sakama 50.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik