A brazil csapatnak meg kellett elégednie az egy ponttal Peruban

Vágólapra másolva!
2007.11.19. 07:29
Döntetlent hozott a Peru – Brazília és az Uruguay – Chile összecsapás is a dél-amerikai világbajnoki selejtezőkön. A brazil együttes hiába vezetett Kaká góljával, Juan Vargas találata miatt nem örülhetett győzelemnek Dunga gárdája. A chilei csapat hőse Marcelo Salas volt, aki kétszer is bevette az uruguayi kaput.
Kaká próbál kitörni Acasiete és Solano között
Reuters
Kaká próbál kitörni Acasiete és Solano között
Kaká próbál kitörni Acasiete és Solano között
Reuters
Kaká próbál kitörni Acasiete és Solano között

A brazil válogatott Peruba látogatott, Dunga már bevethetette a bokasérülése után visszatért Ronaldinhót is.

A peruiak támadólag léptek fel a meccs legelején, de a brazilok nem sokkal később átvették az irányítást. A vendégcsapat több helyzetet is kidolgozott, ám ezekkel a negyvenedik percig nem tudott élni: ekkor Mineiro passza után Kaká 30 méterről lőtt Diego Penny hálójába.

Szünet után sikerült egyenlítenie a perui csapatnak, egy rövid felszabadítás után Juan Vargas elé került a labda, ő kapura lőtt, és a Lúción irányt változtató játékszer a hálóban kötött ki. Ez volt a hazaiak első gólja a selejtezőkön, valamint a brazilok most kapták az első találatot.

A brazil együttes a hosszabbításban győzelmi esélyt szalasztott el, ugyanis egy szabadrúgás után az egész meccsen kiválóan játszó Juan fejese a kapufán csattant.

„Nagyon jól játszottunk az első játékrészben, szünet után azonban rengeteg labdát vesztettünk középpályán, és akár ki is kaphattunk volna” – értékelt a meccs után Dunga, a brazil csapat szövetségi kapitánya. – „A gólok számítanak, azért nem adnak pontot, ha kidolgozod a helyzeteket, és nem értékesíted őket.”

Brazília szerdán Uruguayt fogadja Sao Paulóban, Peru pedig Ecuadorba látogat.

Az uruguayi csapat Chilét fogadta, és az első játékrészben jobban játszó hazaiak Luis Suarez révén előnyt szereztek a 41. percben, és egygólos vezetéssel vonultak pihenőre.

Szünet után Carlos Villanueva beadása után Marcelo Salas gyönyörű csukafejessel egyenlített, a rutinos támadó közel két és fél év után szerzett újra gólt a válogatottban.

A 70. percben már a chileieknél volt az előny, a hazaiak csapatkapitánya, Diego Lugano szabálytalankodott Matias Fernandezzel szemben, és Salas gólra váltotta a megítélt büntetőt. Ám az uruguayi csapat végül megmentett egy pontot, Fucile labdája után ugyanis Sebastian Abreu lőtt hat méterről a léc alá.

VB-SELEJTEZŐK

Dél-Amerika
Peru – Brazília 1-1 (Vargas 71. ill. Kaká 40.)
Uruguay – Chile 2-2 (L. Suarez 41., Abreu 81. ill. Salas 59., 71.-11-es)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik