David Beckham hat hét után a jövő héten visszatérhet a pályára

Vágólapra másolva!
2007.10.05. 08:52
A jövő héten várhatóan újra pályára léphet a Los Angeles Galaxy együttesében az utóbbi hat hétben sérüléssel bajlódó David Beckham – közölte a kaliforniai klub csütörtökön. Alexi Lalas, a Galaxy elnöke elmondta: az angol válogatott középpályás a héten kezdte meg a könnyített edzéseket. Beckhamnek még augusztusban húzódtak meg a térdszalagjai.
David Beckham visszatérését már nagyon sokan várják az Egyesült Államokban
Imago
David Beckham visszatérését már nagyon sokan várják az Egyesült Államokban
David Beckham visszatérését már nagyon sokan várják az Egyesült Államokban
Imago
David Beckham visszatérését már nagyon sokan várják az Egyesült Államokban

„Remélem, hogy a következő két hazai mérkőzésünkön már be lehet állítani. A héten még nem, de a jövő héten már igen – mondta Lalas.

„Ugyanakkor ha csak egy pillanatra is úgy tűnik, hogy fizikailag vagy mentálisan nem százszázalékos, akkor sem nálunk, sem az angol válogatottban nem lép pályára” – tette hozzá az egykori kiváló válogatot középhátvéd.

David Beckham júliusban érkezett meg Los Angelesbe, amikor az észak-amerikai bajnokság (MLS) már a félidejénél tartott. Bár bokasérüléssel bajlódott, mégis játékra jelentkezett, és 310 percet szerepelt hat meccsen a Los Angeles-i együttesben.

Augusztus 29-én aztán meghúzódtak a térdszalagjai is, és azóta nem futballozott.

Alexi Lalas elmondta: a Galaxyra nagyon nagy nyomás nehezedett, hogy a bokasérülése ellenére szerepeltesse Beckhamet, miután a sztár megérkezett a csendes-óceán parti metropoliszba.

„Azt kérdezik, vajon visszatekintve jó döntésnek tartjuk-e, hogy pályára lépett? – kérdezett vissza az újságíróknak Lalas. – Nos, valószínűleg nem volt jó döntés. Ugyanakkor nagyon nagy volt az érdeklődés David iránt, az emberek látni akarták játék közben.”

A hathetes kényszerszünet idején sok amerikai kommentátor máris arról kezdett el beszélni, hogy a Manchester United és a Real Madrid korábbi játékosa – aki 250 millió dollárt kereshet öt év alatt az Egyesült Államokban – nem tudta betölteni a küldetését. Ez a küldetés pedig az lenne, hogy új életet leheljen az Amerikában a sportágak közül meglehetősen keveseket érdeklő labdarúgásba.

A messiásváró hangulatban a szurkolók rekordszámban vásároltak éves bérleteket, és most a hírműsorokban több bejátszást is lehetett látni arról, hogy sokan milyen csalódottak, és becsapva érzik magukat.

Alexi Lalas elmondta: Beckham szerződtetése üzletileg máris kifizetődött a klubnak. A futballcsapatnak ugyanakkor nagy szüksége lenne a sikerre, hiszen a a Nyugati főcsoportban hat csapat között az ötödik helyen áll, miközben vészesen közeleg a szezon vége.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik