Dudás Ádám is költözik: irány Moszkva, a listavezető Szpartak!

Vágólapra másolva!
2007.08.09. 21:19
Hrepka Ádám mellett ma egy másik tehetséges fiatal labdarúgó is búcsút intett a magyar élvonalnak: a győriek korosztályos Európa-válogatottja, Dudás Ádám a Szpartak Moszkva együtteséhez igazolt, egyelőre csupán három hónapra, kölcsönbe.
Dudás is készülhet a skót Celtic elleni BL-selejtezőre
Szabó Miklós
Dudás is készülhet a skót Celtic elleni BL-selejtezőre
Dudás is készülhet a skót Celtic elleni BL-selejtezőre
Szabó Miklós
Dudás is készülhet a skót Celtic elleni BL-selejtezőre

TOVÁBBI RÉSZLETEK A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!
A korosztályos válogatott tehetség a szezon végeztével egyhetes próbajátékra utazott Moszkvába, ahol végülis teljesítményével meggyőzte a szakmai vezetőket.

A Győr és a Szpartak között azonban nehezen akart megszületni a megegyezés, de csütörtökön mégis csak a végére értek a megállapodásnak.

Ennek értelmében Dudás három hónapig, kölcsönben a Szpartak csapatát erősíti, míg azt követően a moszkvaiak opciós joggal rendelkeznek.

Vagyis végleg is megvásárolhatják Dudást, amennyiben a játékos meggyőzi őket nélkülözhetetlenségéről, illetve kifizetik a győriek által kért teljes vételárat. Elővételi jogukat írásban kell jelezniük november 20-ig, majd 30-ig át kell utalniuk a teljes összeget.

A Szpartakkal kapcsolatos magyar vonatkozású történet a közelmúltból, hogy az ukrán Dinamo Kijev a magyar válogatott támadót, Farkas Balázst ajánlotta fel az oroszoknak egy játékoscsere keretében.

Míg ausztriai szerződése előtt a Szpartak kapuját védte Sáfár Szabolcs, akinek viszont balul jött össze a moszkvai kalandja. A komoly hagyományokkal rendelkező együttes legutóbb 2001-ben szerzett bajnoki címet.

Dudás után korábban több angol klub, az Arsenal, a Tottenham és a Liverpool is érdeklődött, de végül júniusban Kelet felé vette az irányt.

A Szpartak a 2006-s szezonban a bajnok CSZKA mögött ezüstérmes lett, de a 2007-s idényben 19 fordulót követően az élen állnak.

A lejátszott mérkőzések alatt 36 pontot szereztek, hárommal többet a második FK Moszkva, míg öttel többet a harmadik Zenit csapatánál.

A Szpartak játékosai most azonban sokkal fontosabb jelenésre készülnek, jövő héten a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában az első mérkőzésen a skót Celticet látják vendégül.

Dudás Ádámot már nevezhető is a nemzetközi összecsapásra új klubja.

Dudást az Európa-válogatott barcelonai találkozón szúrták ki maguknak az orosz klub vezetői. Érdekesség, a gálamérkőzés másik magyar szereplője, Németh Krisztián is elkelt a nyáron. Az MTK támadóját az angol Liverpool szerződtette, igaz őt a fiatalok között „érlelik”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik