Rabóczki Balázs elfogadta a Vitesse Arnhem csapatának ajánlatát

Vágólapra másolva!
2007.07.20. 11:25
Rabóczki Balázs Hollandiában folytatja pályafutását, a Vitesse játékosa lesz. A magyar kapus két évre kötelezte el magát az előző bajnokságban 12. helyen végzett együtteshez.
Rabóczki Balázs Hollandiában folytatja
Rabóczki Balázs Hollandiában folytatja
Rabóczki Balázs Hollandiában folytatja
Rabóczki Balázs Hollandiában folytatja

Rabóczki Balázs az elmúlt időszakban kétszer is Hollandiában járt próbajátékon, a Vitesse Arnhem együttesének vezetői tesztelték.

Nos, a válogatottban is megfordult hálóőr jó benyomást tett a vezetőkre, ugyanis mielőtt hazatért volna, két évre szóló szerződést ajánlottak fel neki. Rabóczki azt azonban még nem fogadta el, mivel az anyagi feltételeket nem találta megfelelőnek.

A kapus honlapunknak nyilatkozva elmondta, hogy várhatóan hamar döntés születik. Igaza is lett, ugyanis az álláspontok közeledtek, és a kapus visszautazott Hollandiába.

Rabóczki Balázs a mai napon átesik az orvosi vizsgálatokon, majd aláírja a két évre szóló szerződését.

A Vitesse a 12. helyen végzett az előző bajnokságban, a csapat felkészülését a korábban a Mechelennel KEK-et nyerő Aad de Mos irányítja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik