Grzegorz Lato PZPN- elnök lenne

Vágólapra másolva!
2007.02.01. 12:59
A korábbi 100-szoros válogatott csatár, Grzegorz Lato lehet a Lengyel Labdarúgó-szövetség (PZPN) elnöke, ugyanis jelölését már elfogadta az illetékes testület. A legendás sportember korábban tagja volt az elnökségnek, amelynek működését január 19-én felfüggesztette Tomasz Lipiec sportminiszter.
Grzegorz Lato is indul a lengyel szövetség elnöki székéért
Grzegorz Lato is indul a lengyel szövetség elnöki székéért
Grzegorz Lato is indul a lengyel szövetség elnöki székéért
Grzegorz Lato is indul a lengyel szövetség elnöki székéért

„A futballtársadalom egy része kért fel az indulásra, s az alapos átgondolás után elfogadtam a jelöltséget. Egyelőre tizenöt területi szövetség és néhány második ligás klub támogatását élvezem. Jelöltségemet már bejelentettük” – mondta az 56 éves Lato.

A kétszeres világbajnoki bronzérmes, olimpiai arany- és ezüstérmes sportember azt is elmondta: tudja, a lengyel futballélet néhány tagja, s több korábbi csapattársa sem örül kandidálásának. Sőt, a szurkolók sem állnak Lato mögött, legalábbis a Gazeta Wyborcza szerdán indított szavazása ezt mutatja. A drukkerek 76 százaléka szerint Lato alkalmatlan az elnöki pozíció betöltésére.

Szavazás

Ön szerint mennyit árt a lengyel-ukrán Eb-pályázatnak a botrány?

Írja be az itt látható számot!

A sportminiszter által kijelölt kormánybiztos, Andrzej Rusko március 2-ra tűzte ki a tisztújító közgyűlést, de elképzelhető, hogy addigra a nemzetközi szövetség felfüggeszti a PZPN FIFA-tagságát. A sportág első számú vezető testülete ugyanis nem fogadja el a politikai beavatkozást, s szerdán újabb figyelmeztetést küldött Varsóba. Ha a felfüggesztés életbe lép, Lengyelországot minden nemzetközi futballeseménytől eltiltják és külföldi csapatok, futballvezetők sem utazhatnak az országba.

A nemzetközi és az európai futballszövetség továbbra is a Michal Listkiewicz által vezetett elnökséget ismeri el a lengyel futball egyedüli hivatalos képviselőjének. A kormánybiztos kinevezése előtti órákban a PZPN március 31-re hívta össze tisztújító közgyűlését.

Tomasz Lipiec sportminiszter már régóta készült a kormánybiztos kinevezésére, mert nem volt elégedett a PZPN lépéseivel a többtucat személy letartóztatásához vezető vesztegetési botrány kapcsán. A kínos ügy legutolsó lépéseként január közepén őrizetbe vették az elnökség egyik tagját, a játékvezető-bizottságban is tevékenykedő Wit Zelazkót.

Miután az elnökség még ezt követően sem akart lemondani, Tomasz Lipiec sportminiszter közölte: elvonja a testület hatalmát, és Andrzej Rusko ligaelnököt nevezi ki miniszteri biztosnak, amíg az új elnökséget meg nem választják.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik