Elsöprő Torres-vihar

„Olyan mérkőzés következik, amilyenre már nagyon-nagyon régen vártunk” – mondta Ricki Herbert, az új-zélandiak szövetségi kapitánya a nyitányra készülődvén, hozzátéve, hogy bár a spanyolok a meccs egyértelmű esélyesei, a kemény új-zélandi karakter segítségükre lehet a próbatétel közben. Tévedett. Inkább Vicente del Bosquénak lett igaza, aki figyelmeztetett: igaz, hogy játékosai fárasztó idényen vannak túl, mégis mind fizikailag, mind lelkileg tökéletes állapotban várják a rajtot. A spanyolok hadvezére szólt az ellenfélről is: „Láttam az új-zélandiak

felkészülési meccsét az olaszok ellen, s érzékeltem, hogy jól szervezettek és különösen jók a rögzített szituációknál.

Aki nem veszi komolyan őket, ráfizethet.”

Hogy a több mint két és fél éve veretlen spanyolok nem nagyképűsködik el a mérkőzést, már a legelején látszott, és a 17. percre teljesen egyértelművé vált. Fernando Torres akkor fejelte a maga és a spanyol válogatott harmadik gólját… Az elsőt a 6. percben kanyarította be jobbal mintegy 17 méterről, a másodikat pedig nagyszerű Riera, Villa bal oldali összjáték után paszszolta be nyolc méterről. Karriertörténeti mesterhármas volt ez, hiszen korábban csak egy volt neki a válogatottban; még 2005 novemberében érte el San Marino ellen – ott azonban 78 perc és egy tizenegyes is kellett a bravúrhoz…

De nemcsak Torres, hanem a többiek is élvezték a játékot (később betalált Cesc Fabregas és David Villa is), cáfolván a Konföderációs Kupával kapcsolatban sokat hangoztatott tételt, hogy az esemény feleslegesen terheli a versenynaptárt, és púp a szereplésre hívott játékosok hátán. Nos, amíg kellett, a spanyolok lendületesen, látványosan, és amikor lehetett (szinte végig), lazán, jókedvűen „dolgoztak” – egyszerre érzékeltetve a futball játék jellegét, valamint azt, hogy egy jó közösség bármikor képes kreatív, élményt nyújtó produkcióra.

Ellenben a torna délutáni nyitó mérkőzése (Dél-Afrika– Irak) legfeljebb „történelmi” mivoltánál fogva hagyhatott mély nyomokat a nagyérdeműben, a játékot illetően korántsem. Pontosabban volt egy mozzanat, amelyről emlékezetes maradhat az elkeseredett csata: a 84. percben Kagisho Dikgacoi fejese nyomán az üres iraki kapuba tartott a labda, ám egy csapattárs, az akcióval tartó Bernard Parker nem tudta félrehúzni a lábát az útjából, és a gólvonal előtt „védett”…

„Sajnos nem tudom visszaforgatni az idő kerekét, jobb híján a következő találkozóra összpontosítok. Abban a pillanatban viszont, amikor elakadt bennem a labda, úgy éreztem, a legjobb lenne ott helyben összeesni és meghalni” – mondta Parker, akit az eset után rögvest lecserélt Joel Santana, a hazaiak szövetségi kapitánya.

Az irakiak keveset mutattak, kapitányuk, Bora Milutinovics mégis lát esélyt arra, hogy továbbjussanak a csoportból. A vasárnap este Rustenburgban történtek fényében nem kétséges, következő két vetélytársuk közül melyik ellen lehet keresnivalójuk...