A jó védekezés lehet a siker kulcsa

TŐSÉR NORBERT, ZOMBORI ANDRÁSTŐSÉR NORBERT, ZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.02.17. 23:16
Címkék
Pénteken az éllovas DVSCTEVA zalaegerszegi vendégjátékával folytatódik a bajnokság, vagyis három hónappal és négy nappal az idényzáró Fehérvár–Újpest találkozó után újra bajnoki pontokért küzdenek majd a csapatok. A rajtot felvezető sorozatunk első részében arra voltunk kíváncsiak, mire lehetnek képesek azok az együttesek, melyeknek teljesítménye az ősszel pozitív vagy éppen negatív meglepetést okozott.

Maróti Béla, Leandro da Silva, André Alves és Oláh Lóránt) távozott Kaposvárról, a helyükre javarészt a második vonalból érkeztek emberek, és bár az ötödik forduló után négy ponttal még kieső helyen állt a csapat, végül ismét pozitív képet állított ki magáról. Évről évre azt mondjuk, kipukkad a Rákóczi, a csapat teljesítménye visszaesik majd, Prukner László és a labdarúgók azonban rendre ránk cáfolnak. Ezúttal is visszaesést prognosztizálnánk, ám mert a szakmai munka irányításában nem történt változás, inkább érdeklődve várjuk a folytatást.

És akkor akik nagy csalódást okoztak.

A bajnoki aranyérmes MTK Budapest már a nyitó fordulóban 3–1-es vereséget szenvedett Kaposváron, hogy aztán tizennégy találkozóval később a REAC elleni 0–2-vel zárja az idényt. A teljes őszt kihagyó Kanta Józsefet nem tudták pótolni a Hungária körúton, és mert rajta kívül is több alapember kényszerült hosszabb-rövidebb időre az oldalvonalon kívülre, a címvédő csak tizedikként zárt az ősszel. Hasonló visszaesést produkált a Győr, amely bronzérmesként futott neki az idénynek, de csak a tizenharmadik helyről várhatja a folytatást. Utóbbi helyen edzőváltás történt (Egervári Sándort a szerb Dragoljub Bekvalac követte a kispadon), ráadásul a keret fele is kicserélődött. Állománya alapján mindkét egyletnek az első hatban kellene végeznie, de az ősz a példa rá: egy felkészült edző, egy erős játékoskeret még nem garancia a sikerre.

Péntektől tehát ismét szurkolhatunk kedvenc csapatunknak, és mivel a negyedik Haladás és a tizennegyedik Paks között mindössze hat pont a különbség, a táblázaton jelentős átrendeződés is bekövetkezhet.

Pláne akkor, ha a tízpontos hátrányban lévő, kieső helyen álló Siófok és REAC nem törődik bele az osztályváltásba...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik