Hihetetlen történet

JÁVOR PÉTERJÁVOR PÉTER
Vágólapra másolva!
2009.01.13. 00:53
Címkék

Még tavaly novemberben raj tolt a 24 órás amerikai nemzeti futóbajnokságon Vozár Attila, a Buda Cash Békéscsabai AC szupermaratonistája, amit nagy meglepetésre meg is nyert. Ám öröme csak néhány napig tartott. McKinneyben hiába állhatott fel a dobogóra, a díjból egyetlen fillért sem látott. Annak ellenére, hogy még a helyszínen megkapta a győzelemért járó csekket, még kint kiderült, hogy fedezetlen. A hazautazás előtt feljelentést tett a versenyigazgató ellen. Egyben felkért egy amerikai nyomozót, nézzen utána: hogy történhetett mindez? Mi több, írtak egy levelet az amerikai ultramaratoni szövetségnek is az esetről. Aztán jöttek a jobb hírek.

„Jelezték, hogy a pályacsúcsért és a legjobb külföldi versenyzőnek járó pénzdíjat utalják, a győzelemért járót nem, és erről az összegről már végleg le is mondhatok. Nagy veszteség ez, de azért annak örültem volna, ha legalább valamennyi visszajön” – így a szupermaratonista.

A viadal helyszínén fedezetlen csekket kiállító versenyigazgatót keményen megbüntették, aki küldött egy újabb csekket. S mit ad Isten? Hamar kiderült erről is, hogy nincs mögötte fedezet.

„Pedig a hazai banknál rendesek voltak, megelőlegezték a pénzt. Ám a pénzintézet egyik képviselője szólt, hogy fáradjak be a fiókjukba, és fizessem viszsza a pénzt, mert az amerikaiak fedezetlen csekket küldtek. Most újra felfrissítettem kapcsolatomat az előzőleg már segítségemre lévő amerikai nyomozóval, de hogy reménykedhetem-e a pénzben, nem tudom” – mondta Vozár.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik