Közhasznú tiszavirág

Azt senki sem vetheti a magyar futballszövetség szemére, hogy ne lenne korszerű – fantasztikus módon alkalmazkodik a felgyorsult világhoz, az egyik percről a másikra változik a közhasznúságban tetszelgő szervezet véleménye, amelyet persze azonnal az ország és világ elé tár. A közlendők tartalma oly gyorsan fordul át fehérből feketébe, vagy éppen feketéből fehérbe, hogy a gyorsaságot tekintve a tiszavirág már-már kiérdemelheti a halhatatlan jelzőt, ez ám a modern felfogás – siessünk, siessünk, mert még lemaradunk valamiről, a tájékozódás (meg a jó modor) ráér.

Hogy van némi szerepünk abban, hogy Kamerun válogatottja a vendégünk lehet, arra persze akkor is büszkék lennénk, ha a válogatott üzemeltetésére (is) felesküdött szervezet nem vonja vissza a lapunk hitelességét kétségbe vonó közleményét, már csak azért is, mert mi a tények és nem a különféle érdekek, a napi hiúság mentén tesszük a dolgunkat – hol jobban, hol rosszabbul, de mindig a valóság talaján. Éppen ezért eszünk ágában sincs perre menni az átmeneti hitelrontás miatt, arra pedig, hogy megkövet bennünket a szövetség, éppen annyira nem számítunk, mint hogy megtudjuk, mitől a pálfordulás.

A becsületünkre büszkék vagyunk, de a paragrafusok csűrését-csavarását, a bírósági hercehurcát meghagyjuk a különféle, marketinggel, tévés jogdíjakkal üzletelő vállalkozásoknak, már csak azért is, mert így legalább megtisztel bennünket a szövetség azzal, hogy egyáltalán figyelemre méltat bennünket. Nekünk az információ kincs, még akkor is, ha az egyik mondandó kiüti a másikat. Nem kívánunk százezres nagyságrendben eurós jogviták szereplői lenni, már csak azért sem, mert akkor még egymásnak ellentmondó véleményeket sem kapnánk, a hallgatás lenne a miénk.

A futballszövetségnek kedden nem a véleményét kellett volna (föl)cserélgetnie, hanem a taktikáját.
A kameruni vendégjáték esetét a hallgatás, a Kentaro-féle jogvitát pedig a közlés jellemezhette volna. Legalábbis ha a közhasznúság valóban a köz hasznára van.

MALONYAI PÉTER